Adventben vagyunk. Beléptünk a várakozás időszakába, hogy felkészítsük lelkünket az ünnepre, így várva az Úr eljövetelét. Elkészítettük az adventi koszorút is, a gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: a hitet, a reményt, az örömöt és szeretetet. Adventben vagyunk. Vágyakozunk a szépre és igazra. Nyitott szívvel járunk a hétköznapokban, és valahogy ebben az időszakban különösképpen áhítjuk a jót. Minden rezdülésre felkapjuk a fejünket, megválogatjuk szavainkat, örülünk azoknak az embereknek is, akik máskor semmit nem jelentenek. Felerősödött bennünk a szeretet érzése, nemcsak kapni akarunk, hanem adni is. A szeretet valójában egy olyan képesség, amit gyakorlással meg lehet tanulni. Ha figyelünk, megtalál bennünket ez az érzés. Még akkor is, ha nincs szükségünk rá, ha nyálasnak tartjuk, ha ellenkezünk és kerüljük, ha nem törődünk az apró történésekkel, ha sietünk. Mert valóban sietünk mindennap, nincs az az időmennyiség, ami elegendő lenne, éjszaka a következő nap teendőit rakosgatjuk egymásra, és gyűl, gyűl bennünk a feszültség. Sose érünk a végére. Adventben vagyunk. Hagyjuk lelkünket szabadabban, csak a legfontosabb munkákat vállaljuk, figyeljünk oda azokra a dolgokra is, ami felett máskor elsiklunk. Hagyjunk időt magunknak, tudjunk megállni és azzal foglalkozni, ami igazán boldoggá tesz minket. Legyen egy évben legalább néhány hét, amikor tudatosan élünk és tudatosan szeretünk. Adventben vagyunk. És végre lehullott az első hó. A közösségi oldalon egyetlen negatív gondolatot, kommentet nem találtam a kiposztolt havas képek alatt, pedig jócskán akad minden évben. Most mindenki örül a hónak, és nem szidja senki a város- és megyevezetést, hogy azonnal takaríttassa el a havat. Mintha a szeretet fölülkerekedett volna a gyűlöleten, és végleg legyőzte volna. Ilyenkor meleg érzésekkel telik meg a szív, és rácsodálkozunk, a világ hiába változott és gyorsult fel, egyvalami sosem változik. A szeretet örök. Kosztolányi Dezső szerint az ember szeretetből támadt, azért él, gyakran azért is hal meg. Úgy látszik, mégis a fő foglalkozása az a földön, hogy szeressék. Mellette minden egyéb – hídépítés, országhódítás – csak eszköznek, jelentéktelen mellékfoglalkozásnak rémlik. Adventben vagyunk. A szeretetet el kell fogadni és viszonozni is, ha egy mód van rá. Egy kézműves vásárban voltam hétvégén, ahol negyvenkét hölgy saját készítésű termékeit kínálta. Olyan jó érzés volt bemenni a lányok, asszonyok közé, és színes, ötletes, kézzel készített ajándéktárgyaik között nézelődni, sétálni fel-alá. Nemcsak a kézzel készített karácsonyi díszek, kötött és nemezelt babák, manók árasztották a szeretetet, hanem mindenki, aki oda betévedt. Csak mosolygó, csivitelő emberkéket láttam, olykor egy-egy hangos kacagás is hallatszott innen-onnan. Bárkivel álltam szóba, áradt felém a kedvesség. Kicsit olyan mesés volt az egész, de arra gondoltam, biztos azért van ez, mert advent van. Kinyitottam hát a szívem, és örültem annak, hogy ismét jó helyen vagyok.

Nagyálmos Ildikó