Hirdetés

A szeretet a világ éltető lelke

HN-információ
A szeretet a világ éltető lelke mottóval szervezi meg holnap a Magyar Unitárius Egyház a székelyudvarhelyi Szejkefürdőn a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozót. plakat_A3_55 Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke és Székely Kinga Réka hitéleti és missziói előadó-tanácsos a következőképpen fogalmazta meg a találkozó célját: „A szeretet a világ éltető lelke – így tolmácsolta Jézus tanítását egyházalapítónk, Dávid Ferenc. A reformáció elkötelezett tanítója volt, aki a jézusi evangéliumot, az Isten- és emberszeret vallását hirdette elszántan és mégis alázattal. Elszántsága jézusi volt, hisz életét adta hitéért. Alázata ma is követendő, hisz megtanít arra, hogyan lehet elfogadni, vagy legalábbis megtűrni azt, amivel nem értünk egyet, amit mi nem hiszünk.” „Szeretettel várjuk híveinket és barátainkat a Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, hogy együtt dicsérjük Istent jóságáért, hogy megköszönjük Isten gondviselését, melyet nap mint nap megtapasztalunk. Ez alkalommal megtörjük a kenyeret és körbeadjuk a kelyhet, emlékezünk Jézus életére és szívünkbe véssük tanítását. Megerősítjük magunkat az isteni szeretet által, lelki erőt gyűjtünk, hogy az élet kihívásaival jézusi tanítványként, keresztényként, tudjunk szembenézni” – olvasható a szervezők felhívásában. „Közös imával, közös zsoltárral és úrvacsorával törekedjünk az isteni szeretetet megismerésére és az Istennek tetsző életvitelre.” A találkozó jó alkalmat biztosít a „lelki és testi táplálék beszerzésére, kiadványok és kézműves tárgyak megvásárlására, a Gondviselés Segélyszervezet tevékenységének megismerésére, gyermek- és ifjúsági foglalkozásra”. A rendezvény holnap 11 órakor kezdődik Kedei Mózes, a házigazda Székelyudvahely – belvárosi egyházközség lelkésze és Ft. Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke megnyitóbeszédével, majd istentiszteletet mutat be Szabó Előd ürmösi lelkész Orbán Gyöngyike, a Székelyudvarhely – belvárosi egyházközség énekvezére közreműködésével. Az úrvacsorát Székely Kinga Réka homoródszentpéteri lelkész, hitéleti és missziói előadó-tanácsos és Kecskés Csaba, a Marosi Unitárius Egyházkör esperese osztja, Szabó Júlia szabédi énekvezér közreműködésével. Az úrvacsora a Marosi Unitárius Egyházkör adománya. A programban szerepel továbbá Orbán Balázs sírjának koszorúzása és Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművész egyéni produkciója, a kulturális műsor keretében fellépnek a szentgericei üveges táncosok, a jobbágyfalvi férfikórus, a szabédi ifjúsági néptánccsoport és a szabédi kórus. Előadások is elhangzanak: dr. Furu Árpád A Marosi Unitárius Egyházkör műemlék templomai témában értekezik, Nemes Gyula pedig A nagyernyei Kelemen család történetét ismerteti. A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy vigyék magukkal énekeskönyvüket, no meg legyen náluk takaró és esernyő. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!