A szegénység a tanult mintával öröklődik

Számos emberi és szakmai tapasztalattal járt a január 7-én kitört csíksomlyói tűzvész és az annak nyomán kialakult különleges helyzet. Az elmúlt két hét eseményei során számos jó példát láttunk az összefogás erejére, ugyanakkor a roma közösségekkel szembeni társadalmi elutasítás is markánsan megjelent. Sógor Enikővel, Csíkszereda szociális ügyekért felelős alpolgármesterével beszélgettünk.

– Két héttel ezelőtt történt a Somlyó utcai tűzeset. Milyen folyamatok játszódtak le az azóta eltelt időszakban?

– Amit a külvilág is látott: ki kellett menekíteni a családokat, szállást kellett számukra biztosítanunk. Ezt hál’ istennek, a számtalan visszajelzés alapján és a saját tapasztalatunk szerint is csillagos tízessel abszolváltuk. Ezt köszönhetjük a városlakóknak is, hiszen hamar reagáltak. Ahogy megjelent a felhívásunk, hamar érkeztek az adományok, első este szinte alig tudtuk irányítani, mi hová kerüljön. Ez nagyon jó dolog és egyben természetes jelenség. Viszont megjegyezném, hogy mégis különleges, mert tudjuk több példából: a közösség nem mindig áll pozitívan ahhoz, hogy mi történik a roma közösséggel. Úgy tűnik, félre tudják tenni az emberek az előítéleteiket. Azt gondolom, az látszik, hogy amikor lankadni kezdett a katasztrófát szenvedett emberek iránti empátia, akkor is megmaradt egy elég számos réteget kitevő embertömeg, akik most is szolidárisak. Rengeteg önkéntes felajánlás van jelenleg is, délután, este, hétvégén is kerül segítség.

– Hogyan élik meg ezt a helyzetet a polgármesteri hivatal munkatársai?

– A hivatalnak nagyon nehéz dolga van. A szociális igazgatóság munkatársai szinte testületileg csak ezzel foglalkoznak. Akik az irodában maradtak, próbálják tartani a hátukat és végzik a többi feladatot is. De nemcsak a szociális igazgatóság, hanem adott pillanatban, például az első hétvégén, az egész hivatal be volt osztva és négyóránként váltottuk egymást. Jelzem, volt, aki jelentkezett és többet is maradt, munkaidőn felül is sokan kivették a részüket a tevékenységekből. Hamar ki tudtuk választani azokat a munkatársainkat, akik amúgy is dolgoznak a roma közösségekkel, akik tudnak velük kommunikálni. De említhetném az önkénteseket is. Az egész tragédiából azért jöhettünk ki eddig jól az adományok és a szolidaritás mellett, mert olyan embereket találtunk, akik értették, mit kell csinálni, tudtak kommunikálni a közösséggel. A tevékenységek fontos tartópillére még András Loránd, a megyei tanács mélyszegénységi munkacsoportjának a vezetője.

– A fizikai ellátáson túl azonnal igyekeztek különböző programokba bevonni a tűzkárosult családokat.

– Nehéz megnevezni a támogatóprogramokat, mert nagyon sokféle típusú programot indítottunk. A lényege az volt, hogy ne hagyjuk magukra ezeket az embereket ebben a nagy szerencsétlenségben. Tulajdonképpen a legtöbben sokkot kaptak, ilyenkor elindul egy gyászfolyamat. Most tartunk ennek a második fázisánál, amikor felébrednek a valóságra, jelen van még a csalódottság, de már nincsenek kétségbeesve és látnak kiutat. A mélyszegénységgel foglalkozó munkacsoport elég sok tagja vett részt ezeknek a programoknak a megszervezésében, de más városokból is érkeztek önkéntesek a Caritastól és a Máltai Szeretetszolgálattól.

– Melyek a jelenlegi feladatok? Milyen folyamatok zajlanak?

– Tudni kell, hogy ennek az egész folyamatnak, ami a katasztrófától mostanáig történt, a legfontosabb jellemzője a bizonytalanság. Ez nagyon megvisel mindenkit, a roma közösségeket is és azokat is, akik próbálnak segíteni, vagy éppen kívülről nézik az eseményeket. Mint önkormányzat keressük a megoldásokat, több irányba elindultunk. A lényeg, hogy rövid időn belül muszáj ebből a közegből kivigyük ezeket a családokat. Egyrészt az a nehéz, hogy találjunk olyan területet, ahol elhelyezhetőek a kormány gyorssegélyalapjából felajánlott lakókonténerek. Ennek a területnek nagyon sok mindennek meg kell felelnie, többek között víz, villany, csatornázás elérhető kell legyen. A megoldás keresése közben kiderült, arra is vigyáznunk kell, hogy ne kerüljön nagyon sűrűn lakott környezetbe, a városnak pedig érvényes bérleti szerződése, vagy pedig tulajdonjoga kell legyen a területre. Ezen feltételek miatt több zsákutcába futottunk, kellett módosítanunk is, de igazából nem a lakossági elégedetlenség miatt kellett újraterveznünk. Például kiderült, hogy a zsögödi tervünk azért sem megvalósítható, mert a vízhálózat és a villanyhálózat túl gyenge ehhez a feladathoz. Továbbra is keressük a megoldásokat, még mindig nincs konkrét döntés.

– Milyen tanulságokkal járt a városban szervezett két lakossági fórum, amely során a csíksomlyói, illetve a zsögödfürdői városrészen élőkkel találkoztak?

– Megtanultuk, hogy nagyon fontos akkor is kommunikálni, amikor nincsenek konkrét információk. Akkor azt kell elmondani, hogy nincsenek, de dolgozunk rajta. Ha ezt nem tesszük meg, az események példázzák, hogy elindulnak a találgatások, spekulációk. Ezek tulajdonképpen mind természetes folyamatok, így működik a család és minden közösség. Nagyon fontos a pontos, rendszeres kommunikáció, amivel megelőzhetőek olyan fejlemények, amelyek akár agresszióhoz vezethetnek, vagy ellehetetlenítik az egész pozitív folyamatot. Én még mindig úgy érzem, hogy pozitív vonalon vagyunk. 

– Mit lehet elmondani a hogyan továbbról?

– A napokban érkező konténerekkel kapcsolatban tudni kell, hogy egy évig fognak a rendelkezésünkre állni. Azt is lehet mondani, hogy a városnak egy év ideje van arra, hogy a sportcsarnokban maradt 123 embernek valamilyen tartós megoldást találjok. Valóban az a célunk, hogy a megoldás tényleg tartós legyen, mert minden ideiglenes megoldás is rengeteg energiába és pénzbe kerül. Amikor azt mondom, tartós megoldás, nemcsak arra gondolok, hogy szociális lakásokat építsünk, vagy egy új lakótelepet nyissunk számukra. Ezek egyike sem végleges megoldás. Nemcsak a lakhatásra gondolok, hanem arra is: egy évünk van arra, hogy ebből a közösségből, akit csak lehet, próbáljunk meg felkészíteni arra, hogy magasabb színvonalú életet tudjon élni. Azt láthattuk, hogy ezek az emberek nagyon tanulékonyak, ki tudták használni a sportcsarnok adottságait például a tisztálkodásra, étkezések után ők takarítanak össze, felmossák a lépcsőt. Nagyon reméljük, hogy tudunk pénzbeli erőforrásokat találni arra, hogy hozzásegítsük őket ahhoz, hogy igényeljék a jobb életkörülményeket, és lehetőségük is legyen azt megteremteni. Azokat a képességeket kell fejlesztenünk, amelyek náluk nem alakulhattak ki, mert egy nagyon szegény környezetben születtek. A szegénység viselkedéssel, a tanult mintával öröklődik, nem a génekben van. Mi is úgy vagyunk emberek, ahogy a szüleink voltak, tőlük tanultuk meg, nekik pedig erre volt lehetőségük. Ezt a rossz folyamatot úgy tudjuk megállítani, ha a felnőttekkel is külön foglalkozunk, ami azt jelenti, hogy munkahelyi orientációs és szakmai képzéstől elkezdve próbáljuk összekapcsolni őket a munkavállalókkal. Ugyanígy a munkavállalókat is fel kell készítenünk. Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, azok a szakemberek, akiket bevontunk ide, képesek erre, tehát meg tudjuk vásárolni a szükséges szolgáltatásokat.

– Többször említette, hogy Csíkszereda nem rendelkezik elég szakemberrel például a romák felzárkóztatásának területén sem.

– Valóban nincsenek ilyen szakembereink. Ahelyett, hogy a saját embereinket sorba állíthatnánk, hogy tessék, ez a feladat, ki kell képeznünk. Éppen a napokban volt egy szakmai találkozónk az elkövetkező, hosszú távú terveinket tekintve is arról, hogy milyen szakembereket, milyen szolgáltatásokat tudunk ideszólítani. Elsősorban a Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat szakembereire gondolok. Ugyanakkor az a kérdés, hogy hogyan tudnánk lassan itt kialakítani egy csapatot az oktatási szakemberek, segítő szakemberek, a megyei gyerekvédelem és szociális igazgatóság munkatársai, illetve a helyi civil szervezetek szakemberbázisának a növelése és feljavítása, szakképzése által. Ugyanígy a városi és a megyei szociális igazgatóságnál is létszámnövelésre van szükség, valamint a közösségi egészségügyi asszisztensek esetében is.

– A lakosság részéről vegyes reakciókat tapasztalhattunk. A segítőkészség mellett létezik egyfajta elutasítás a roma közösséggel szemben. Sokaknak az a véleményük, hogy ha megszűnik a városháza által biztosított védett közeg, akkor ezek a családok ugyanazt az életmódot fogják folytatni.

– Ezek egyrészt érthető reakciók, másrészt elmondhatom, hogy ha hagynám, akkor én is csak a sérelmeimen keresztül nézhetném az egész történetet. Nagyon sok embernek van sérelme. Nagyon kényes kérdés, viszont azt gondolom, hogy ülhetnénk a sérelmeinken, dédelgethetnénk az akár a gyűlöletig fajuló negatív érzéseinket, viszont ez nem lenne megoldás. Ugyanebben a helyzetben maradna, vagy romlana a két lakosság közötti viszony. A katasztrófa adott egy esélyt, hogy mi tömbben tudtunk velük foglalkozni, bejutottunk a közösségbe, a bizalmukba fogadtak. Ezzel nagy lehetőséget kaptunk mint önkormányzat és város, kár lenne ezt a bizalmat elveszíteni. Ezentúl is elő fognak fordulni negatív események, akár lopások, bántalmazások, kéregetés, viszont próbáljunk meg úgy gondolkozni, hogy ez nem az egész közösségre jellemző. Nem fognak megszűnni ezek a jelenségek, sőt azt gondolom, hogy hiába kértük meg a visszaköltözőket, hogy ne építsenek semmit, úgyis el fognak kezdeni építkezni. Történnek rossz dolgok, és akkor lehet továbblépni, ha elsősorban arra tekintünk, ami jól működik, és az a szándék, hogy jól működtessük a dolgokat, nem leragadva a sérelmeknél.

– Mit mondhatunk el, hogyan „vizsgázik” ebben a helyzetben a város lakossága?

– Ahogy nem tudjuk garantálni, hogy mindenki jól fog viselkedni azok közül, akiken most segítettünk, ugyanúgy nem lehet garantálni a nem roma közösség pozitív hozzáállását sem. Mi székelyek, magyarok sem vagyunk homogén közösség, vannak különböző szinteken tartó emberek. Azt gondolom, hogy lesznek olyanok, akiket nem lehet leállítani. A világban általános jelenség, hogy léteznek szélsőséges gondolkodású emberek, és lehet, azok is maradnak, hacsak valami olyan személyes esemény nem következik be az életükben, amitől megváltoznak. Az, hogy a fő hangunk milyen, a sajtó, a városvezetés, a civilek, a véleményformáló személyek és intézmények tartósan a pozitív, elfogadóbb vonalat fogják képviselni, akkor nagyon jól fogunk állni. Mindenkinek van személyes érintettsége, tapasztalata több jelenséggel, így a romákkal kapcsolatban is, csak nem mindegy, hogyan adnak ennek hangot. Minél több pozitív példa van, minél halkabbak a negatív hangok, amelyek a gyűlöletre buzdítanak, annál biztosabb, hogy ezt a folyamatot jó irányba tudjuk vinni. Azt, hogy nem lesznek problémák, nem állítja senki, viszont nagymértékben lehet minimalizálni, és főleg akkor fontos ezt megtennünk, amikor azt a sok kisgyermeket látjuk. Minél korábban kezdünk az életükben változásokat hozni, annál biztosabb, hogy nem generálódik újra ez a történet.

 

: an accessible web community