erős felhőzet
A sivatag
Nagyböjt időszakának legszebb és legkifejezőbb jelképe a sivatag. Nincs zöld gyep, virágzó rét, lombdíszes fa, éneklő madársereg, csobogó patak. A sivatag kietlen és üres. A tikkasztó hőség délibábjai játszadoznak a homoktenger felett. A szó igazi értelmében a nélkülözés helye: az éhségé, a szomjúságé, a vágyakozásé. A kényelemhez, a biztonsághoz, a birtokláshoz, a vágyai kielégítéséhez szokott ember számára ijesztő a sivatag látványa. „A sivatag eleinte: csönd és üresség, nem nyílik meg mindjárt az első napon szerelmesének. Amikor először belépsz birodalmába, üresnek és semmitmondónak találod. Ha nem mondasz le érte az egész világról, soha nem fogod megismerni, mint hazát, otthont, amelyet mások szeretnek” – írja Exupéry.
A létünk birtoklás nélkül kezdődött. Üres kézzel, mezítelenül léptünk be a világba és lettünk a lét birtokosai. Rang, hírnév, kötöttségek, függőségek nélkül. Aztán megjelentek az élet „játékai”, hogy elfoglaljanak, lekössék a figyelmünket, szórakoztassanak. Idő teltével ezek a játékok egyre fontosabbak lettek és birtoklásuk a szerzésre, a dúsításra irányította a figyelmünket. Kapcsolatba kerültünk emberekkel, akik rövidebb-hosszabb ideig életünk részévé váltak, kísértek vagy végigkísérnek életutunkon. Megismertünk újfajta érzéseket, életszemléleteket, értékrendszereket. Vágyakozni kezdtünk a megragadóbb, a tüzesebb, a többet nyújtóbb, az izgalmasabb, a tökéletesebb után. Tanulmányaink révén ismeretekben gazdagodtunk és fölfedeztük, hogy a „játékok” különbözőek és értékük sem egyforma. Vágyakozunk újabbak után, amit a piac és a reklám felkínál, amelyek nagyobb kényelmet biztosítanak, idő teltével pedig porlepte kacattá változnak. Viselkedésünkben megjelenik egy különös magatartásforma: a kényszer, a megfelelni akarás, az elvárás, amely kiszolgáltatottságot és függőséget idéz elő.
Nagyböjt van. Jézus a pusztába vonult, ahol böjtölt és imádkozott. A böjt nem diéta vagy fogyókúra, nem méregtelenítés vagy tisztítókúra, nem csupán húsról való lemondás, hanem a kiüresedés és az elengedés iskolája. Itt nincs korhatár. Annyi mindent el kell engedni az életben, amit beszereztünk, amiért áldozatok árán megharcoltunk, amiért az élet piacán magas árat fizettünk. A karriert, a hírnevet, a gyermeket, akit neveltél, a házastársat, akivel együtt éltél. És az ember egyedül marad. A csend magányában, amelytől sokszor félünk, és amelynek teremtő erejéről keveset tudunk. A lélek csendjéről, amelyben megszületik a felismerés, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember”, hogy létének ajándékozója nem önmaga, hanem az a teremtő erő, ami a magvakban hallgat, az a személyes Isten, aki létbe hívta a világot, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. Sajnos, ma keveset tudunk a csend erejéről, a növekedő magzat némaságáról. A világban túl sok a zaj, a felesleges fecsegés, a gondokkal tűzdelt sóhajtozás. A templom csendje, ha van bátorságom megállni és betérni, talán megidézi számomra a sivatag csendjét, amely az elején üresnek és semmitmondónak tűnhet. A csend magányán átleng a megfoghatatlan, a birtokolhatatlan, a sokszor felfoghatatlan Isten, akit nézek, de nem látom arcának mosolyát, és mégis érzem jelenlétének közelségét. Békét, derűt, biztonságot és reményt sugároz felém, hogy mindaz, amit Neki adtam, nem volt hiábavaló. Sokszor nem nagylelkűségből és szeretetből adtam, hanem kényszerből. Elvette valaki, önhatalmúlag, sorsszerűen, még csak meg sem kérdezett. Nehéz kimondani az Ószövetségben szerepelő Jóbbal, aki megélte az élet különféle tragédiáit: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”
Nehéz az elengedés és a kiüresedés iskolája, amely megtanít arra, hogy a böjt és a lemondás olyan áldozat, amelyért nem várok elismerést, fizetséget, mert a szeretetből meghozott áldozatnak nincsen ára, megfizethetetlen. Ezt pedig tanulni kell, nem 18 éves kortól 65 éves korig, hanem születésünktől a halálunkig. Mitől szép a sivatag, a nyomorúság, a szárazság helye? A kút, amelyet magában rejt, amelyet meg kell találni, az teszi rejtélyessé, széppé a sivatagot. Az isteni jelenlét megélése és megtapasztalása teszi széppé, elviselhetővé, célirányossá az életemet. Mindennek szabad megtörténnie, ez a kiüresedés. Az élet történései mögött a gondviselő Isten áll, ez a felismerés teszi lehetővé az elengedést. Áldozatot csak személy képes hozni, szabadon cselekvő, az élet küzdelmeiben tudatosan részt vevő, önmagát feláldozni képes, szerető személy. Jézus böjtje és az Atyával való személyes együttléte, az Istennel való találkozás megélésére és magtapasztalására hív bennünket.
Bálint Emil római katolikus plébános
.jpg)
.jpg)