Kedves Botond Gyergyóúj­falu­ban, az Elekes Vencel Általános Iskolában dolgozik testnevelő tanárként. Testnevelői pályája elején nem volt benne biztos, hogy tanárként folytatná, azonban az évek során ráébredt, hogy ez a neki való munka. Bár nem sportolt teljesítményszerűen, a sport mindig is szerves részét képezte életének. Párjával első gyermeküket várják. Annak ellenére, hogy távol él szülőfalujától, mégis szívügyének tekinti, hogy a csíkszentgyörgyi focicsapatban játszhasson.

– Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete?

– Csíkszentgyörgyi származású vagyok, jelenleg Gyergyó­szent­miklóson élek. Második osztályos koromban hallottam az ismerős barátoktól, hogy Csíkszeredába edzésekre járnak, pontosabban dzsúdóra. Mindenképp én is szerettem volna járni, nagyon nehezen ugyan, de végül a szüleim beleegyeztek. Féltettek, mivel egy nyolcévesnek a városba ingázni elég nagy veszéllyel járt és jár. Edzőm, Dánél Sándor által ismertem meg, hogy mi is a sport, az edzés, a verseny utáni győzelem vagy kudarc, a fegyelem. Ő nemcsak edzett, hanem nevelt is. Az akkori csapatból néhányan áttértek jégkorongra, profi sportolókká váltak. Szerettem volna én is megtanulni jégkorongozni, de ez anyagilag elég megterhelő lett volna a szüleim számára. Megértettem, hogy erre akkor nem volt lehetőség, négyen voltunk testvérek és egyszerre jártunk iskolába. Általános, illetve középiskolai éveim alatt sem hanyagoltam el a mozgást: asztalitenisz, foci, atlétika, sí, mind közel álltak hozzám. Amikor csak tehettem és ahol adott volt a lehetőség, gyakoroltam.

– Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni?

– Általános iskolai tanulmányaimat Csíkszentgyörgyön, majd a középiskolai tanulmányaimat Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban végeztem el. Tizenkettedik osztályban döntöttem el, hogy nem szakadok el a sporttól és testnevelő tanárként szeretném folytatni. Nagy hatással volt rám Lukács Lehel, az akkori testnevelő tanárom is. Érettségi után sikeresen felvételiztem a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelés szakára. Szerettem volna folytatni a mesteri képzést is, el is indítottam, de mivel dolgoztam már, a kettőt nehéz volt összeegyeztetni, sajnos másfél év után abba kellett hagyjam.

– Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig?

– Igazából nem sportoltam magas szinten, illetve teljesítményszerűen. Ahogy befejeztem az egyetemet, sikeres tanári állásvizsga után első állomáshelyem a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola volt. Az első két hónap után elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez nem az a pálya, amire éppen gondoltam. Már a felmondás is megfordult a fejemben, mivel egyik ismerősöm hatására szerződéses katonának jelentkeztem, mert azt sokkal vonzóbbnak találtam. Végül a vizsgán nem jelentem meg, de szerintem ennek így kellett lennie. Ez volt az egyedüli megingásom a tanári pályám során, de úgy érzem, jól döntöttem. Kezdő tanárként igyekeztem beilleszkedni a helyi közösségbe és hasznára válni mind az iskolai, mind a civil sportéletben. Egy év alatt rengeteget tanultam, hálás vagyok a kollégáknak, akik ebben segítettek. Egy év után a sors úgy hozta, hogy Csomafalváról a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskolához kerültem helyettesítőként, de nem szakadtam el Csomafalvától, innen ingáztam. Volt egy periódus, 2011 és 2012-ben, amikor munka nélkül maradtam, ez idő alatt akadtak lehetőségek a sporttal kapcsolatos területeken állást találni, de nekem inkább a tanítás járt a fejemben, egyik állás sem jött be igazán. Egyik állásinterjún megkérdezték, hogy vissza szeretnék-e térni majd a tanári pályára, mivel igennel válaszoltam, tudtam, hogy meg fogják köszönni jelentkezésemet és nem vesznek fel. Így is történt, hisz ők hosszú távra terveztek. További érdekesség számomra, hogy a munkanélküli irodánál, ahol minden hónapban jelentkezni kellett, egyik alkalommal a végzettségem alapján el akartak küldeni Konstancára búvártanfolyamra is, de arra is nemet mondtam. Közben egy hónapig helyettesítettem egyik betegszabadságon lévő kolléganőmet, ennek köszönhetően úgymond formában maradtam. Egy év kihagyás után visszakerültem a régi-új munkahelyemre, jelenleg is itt dolgozok, igaz, most már címzetes testnevelő tanárként. Előző munkahelyemen, vagyis Gyergyócsomafalván nagyon sok kapcsolatot sikerült kialakítanom a helyi emberekkel, bekapcsolódtam a helyi sportéletbe annak ellenére, hogy egy másik településen tanítottam már. Újra elindítottuk a nagypályás labdarúgást a községben, asztalitenisz-csapatot alapítottunk, versenyeket szerveztünk a helyi sportklubon keresztül, nagyon mozgalmas volt a sportélet, ami nem sikerülhetett volna a helyi sportbarát közösség támogatása nélkül.

– Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata?

– Nagyon megkedveltem a jelenlegi közösséget, jó hangulat van mindig, nem hiába maradtam itt, közvetlen kapcsolat, jó társaság alakult ki az évek során. Ezért nem is gondolkodtam, hogy esetleg más iskolában szeretnék tanítani. A versenyek szervezésében maximális támogatottságnak örvendünk a vezetőség, valamint a kollégák részéről is, segítjük egymást. Szerencsés helyzetben vagyunk mi, testnevelő tanárok, mert általában a gyerekek alig várják, hogy kezdődjön az óra, de rajtunk is sok múlik, hogy ne megutáltassuk, hanem megszerettessük a testnevelésórákat, a mozgást. Általában a gyerekek szeretik a változatosságot, az újdonságokat, igényt is tartanak rá a testnevelésórákon belül is. A testnevelésóra maradjon egy jó élmény, hogy alig várják a következőt, ez egy visszajelzés is lehet számunkra, hogy igenis jól végeztük a munkánkat, így nagyon jó kapcsolat alakulhat ki tanár és diák között. Vannak diákjaim, akik még meg is látogatnak az iskolában, ha úgy adódik alkalom, megszoktam kérdezni, hogy mi hiányzik a legjobban, az első helyen mindig a testnevelésóra van. Nekem sokat számít, mert azt jelenti, a befektetett munka nem volt hiábavaló. Gyergyóújfalu látványosan fejlődött az elmúlt évek során sportinfrastruktúra területen. Modern palánkot kapott a helyi hokipálya, a füves pálya gyepszőnyegének felújítására is sor került. Az Elekes Vencel Általános Iskola pályája új műfüves gyepszőnyeggel gazdagodott, a helyi óvoda udvarán több sportág alapjainak elsajátítására is alkalmas multifunkcionális ovisportpálya épült. Adottak a feltételek a sport megszerettetéséhez, elsajátításához.

– Van más, a sporthoz szorosan kapcsolódó tevékenysége?

– Jelenleg Gyergyóújfaluban tanítás után fociedzéseket tartok a helyi gyerekek számára, igaz, a járvány akadályozta, illetve akadályozza e munkámat, de ettől függetlenül nem állt le az élet, ezzel szerintem nem vagyok egyedül, reméljük a legjobbakat. Ezenkívül a téli időszakban alkalmanként síoktatást is vállalok.

– Hogyan sikerül a munka és a magánélet között megtalálni az egyensúlyt?

– Az élet minden területén fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, ez vonatkozik a munka és magánélet egyensúlyára is, fontos megőrizni a kontrollt, időnként nemet mondani bizonyos dolgokra, a túlterheltség, túlvállalás igenis a magánélet rovására is mehet, az ember kiéghet. A párommal mindketten a tanügyben dolgozunk, így sokkal megértőbbek vagyunk egymással szemben, látjuk egymás munkáját. Nagy öröm és boldogság számomra megosztani, jelenleg az első gyerekünket várjuk, az sem titok, hogy fiúcska lesz, ez felülír mindent, és mindennél fontosabb.

– Hobbi, szabadidős tevékenység, amelyet szívesen csinál, vagy jut egyáltalán idő ilyesmire? 

– Igen, hetente két alkalommal elmegyek focizni, szerdánként pedig teniszezni. Amíg nem szüntették be a megyei focibajnokságot, vasárnaponként fociztam a szülőfalum csapatában. Alkalmanként rövid, illetve hosszú távú futóversenyeken vettem részt, vagy túrázni jártam a hegyekbe. Ha akad közös program a családdal, inkább hanyagolom az előbbieket. Itt is fontos megtalálni az egyensúlyt, akár a munkában.

– Van olyan vezérfonal, gondolat vagy esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét?

– Nagyon szeretem a munkámat, illetve amivel foglakozom. Próbálom a legjobb tudásom szerint végezni. Ha keményen dolgozunk, a befektetett munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, igaz, rengeteg energiával és áldozattal jár. A sikerélményt ugyanúgy, mint a kudarcot meg kell tanulni helyesen feldolgozni. Zárógondolatként az egyik fociakadémia pályája mellett látható feliratot szeretném megosztani: ‚,Fiatal sportoló vagyok. Bátor, erős és tehetséges, de még fejlődésben lévő gyerek! Arra van szükségem, hogy türelmes legyél hozzám, amíg testem és elmém határait feszegetem. Szeretek sportolni. Bármilyen sportot. Te versenynek hívod. Én játéknak. Jól akarom magam érezni és nyerni, ha lehet. Nyerni jó érzés, de a dicséreted még jobb. Kérlek, emlékezz ezekre a szavakra, és én ígérem, mindent elkövetek, hogy büszke lehess rám.’’