Hirdetés

A repülési múzeumba kerül Ceaușescu repülőgépe

HN-információ
A Román Országos Repülési Múzeumba kerül Nicolae Ceaușescu volt kommunista diktátor egykori elnöki repülőgépe, amelyet nemrég árvereztek el 120 ezer euróért – közölte szerdán a média.   Májusban kínálta eladásra a bukaresti Artmark aukciósház azt a ROMBAC 1–11 típusú elnöki gépet, amelyet angol licenc alapján gyártottak Romániában, és amelyet az 1989-ben rögtönítélő bíróság által feleségével együtt kivégzett kommunista diktátor használt. Ez volt az egykori keleti tömb első és egyetlen olyan lökhajtásos utasszállító repülőgéptípusa, amely nem a Szovjetunióban készült. A 119 férőhelyes, óránként 870 kilométeres végsebességű modellből mindössze kilenc készült 1982 és 1989 között a bukaresti repülőgépgyárban. A kikiáltási ára 25 ezer euró volt, végül 120 ezer euróért kelt el, így az idei első fél év első tíz legnagyobb értékű hazai elárverezett tárgyainak listáján található. Az Artmark szerint a repülő amerikai tulajdonosa, Brian Hyndman úgy döntött, hogy egy szponzori szerződés formájában ingyen a repülési múzeumnak adományozza a gépet. Az adományozó ezzel azt akarja, hogy ez a történelmi tárgy megmaradjon és bekerüljön azon ikonikus repülőmodellek sorába, amelyek fontos szerepet játszottak a világtörténelemben. A repülőgépet a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren adták át a múzeumnak.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!