Hirdetés

A pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklat képekben

HN-információ
„A Szentlélek száll rád.” (Lk. 1,35) E mottó jegyében zajlik az idei rendkívüli csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklat. A kegyhely őrei, a ferences szerzetesek azzal indokolták a mottó választását, „hogy az Egyház ebben az évben különlegesen is az Oltáriszentségre irányítja figyelmünket. A megtestesüléskor a Szentlélek által fogant Mária, és adta a világnak az Üdvözítőt. A Szentlélek által változik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé minden szentmisében”. A zarándoklatra kiadott tájékoztatóban Szent Ferenc gondolatait idézik: „Nos tehát, emberek fiai, meddig lesztek még nehéz szívvel? Miért nem ismeritek meg az igazságot, és miért nem hisztek Isten Fiában? Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikor királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után leszáll Atyja öléből az oltárra, és a pap kezébe adja magát.” Fr. Albert Leánder OFM somlyói elöljáró így buzdítja a híveket: „Ebben az évben, amikor csak szívünkben tudunk bekapcsolódni a fogadalmi zarándoklatba, zárjuk szívünkbe a Szentírás szavait, Szent Ferenc buzdítását és az Egyház tanítását, hogy hitünk és önazonosságunk tudata, amiért őseink hálát adtak, továbbra is megmaradjon.” Csíksomlyón a kegytemplomban és a két Somlyó-hegy közötti nyeregben már megkezdődtek az ünnepi szentmisére hangoló szertartások, mozzanatok. A történésekről számolunk be folyamatosan frissülő fényképgalériánkkal. Dezső László és Dezső Mátyás felvételei. [caption id="attachment_106880" align="aligncenter" width="1920"] A búcsú jelképét, a labarumot viszik a nyeregbe[/caption]   [caption id="attachment_106883" align="aligncenter" width="1600"] Idén nem népesül be a hegynyereg. A Hármashalom-oltárnál kevés résztvevővel zajlanak a szertartások[/caption]   [caption id="attachment_106884" align="aligncenter" width="1080"] A szervezők felhívásának eleget téve nem érkeztek tömegesen, szervezett csoportokban a zarándokok. Magányosan, családdal azonban többen felkeresték a kegyhelyet[/caption] https://www.facebook.com/erdelyimariaut/videos/927651960993772/ Megérkezett Csíksomlyóra az alfalviak imaszándékaival Balázs József festőművész Az Erdélyi Mária Út felvétele   [caption id="attachment_106889" align="aligncenter" width="1728"] A celebránsok bevonulnak a kegytemplomba Fotó: Kopacz Gyula[/caption] – Az idén az egész Kárpát-medencére kitárult a két Somlyó hegye közti katedrális – állapította meg a zarándokokat köszöntő beszédében Urbán Erik ferences szerzetes, az erdélyi ferences rendtartomány elöljárója, s felkérte a zarándoklaton résztvevőket: – fogadjuk meg, hogy visszatérünk a Szűzanya csíksomlyói szentélyébe. Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke sajnálatát fejezte ki, hogy a hívek tömege nem vehet részt az ünnepi szentmisén, ugyanakkor köszöntötte mindazokat, akik a templom előtt összegyűltek, illetve a televízió, rádió vagy online közvetítések révén kapcsolódtak be a szentmisébe. Dr. Kovács Gergely érsek prédikációjában hangsúlyozta, Isten jó, és jót akar népének. A  történelem folyamán nem egyszer érezhette úgy népünk, hogy Isten elhagyta, elfordította tőle arcát, és ha ezeket az alkalmakat, történéseket felidézzük, rendszerint megkísért bennünket a siránkozás, a kesergés, a mélységes gyász. Ilyenkor Ferenc pápa szavai jutnak eszembe, aki egy évvel ezelőtt itt, Csíksomlyón azt mondta: Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit, de arra is biztatott, hogy tudjunk a jövő érdekében cselekedni. Idézem:  „Kérve az Úrtól, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében” – mondta az érsek.  Kovács Gergely is arról is beszélt, hogy a csíksomlyói búcsú történetében nem az első alkalom, amikor a kegyhely nem fogadhatta a tömeges zarándoklatot, de mindez nem lehet akadálya a hit kifejezésének, a Szűzanyához való ragaszkodásnak. A mostani járvány és minden velejárója sok mindenre megtanított, megtaníthatott. Hiszem, hogy arra is, hogy tudjuk értékelni az ünnepet, a találkozást mutatott rá az érsek. Hozzátette: ne feledjük, hogy a történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk. Vállaljunk sorsközösséget, és higgyünk abban, hogy a Szűzanya, a napba öltözött asszony megsegít. Nem zarándokolhattunk el, most ide, nem lehetünk fizikailag együtt, de a Szűzanyához való gyermeki ragaszkodásunkat semmi és senki nem veheti el. Imádkozzunk az aranyrózsás csíksomlyói segítő Szűzanyához, akinek mindannyian a gyermekei vagyunk. Nem vagyunk árvák, mert te velünk vagy és vigyázol ránk. Róma püspöke arra is biztatott, hogy őrizzük meg Erdély örökségét, mely számunkra először Te vagy. Ígérjük, gyermeki szeretettel, hogy hozzád, Csíksomlyói Szűzanyánk és Szent Fiadhoz, Urunkhoz, Jézus-Krisztushoz hűségesek maradunk zárta szentbeszédét Kovács Gergely érsek.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!