A pedagógusnap margójára

Vasárnap volt a pedagógusok napja. Mifelénk különösebben nem ünnepeltük meg, inkább elmentünk mellette, hétvégére is esett, meg egyébként mostanában inkább az oktatók-nevelők szidalmazása a divatosabb megnyilvánulás.

A pedagógusok ügye márpedig közösségi ügy. Jó pár évre összefonódik mindenki élete vagy így, vagy úgy jó néhány pedagógussal, és számtalan példából tudjuk, hogy mennyire meghatározó ezeknek a kapcsolatoknak, tapasztalatoknak a minősége. Bár sok tanár, tanító nehezményezi, hogy munkájukat szolgáltatásként értelmezzék, mégis el kéne jutnunk arra a szintre, hogy átéljük és elfogadjuk: az iskola, az oktatás és nevelés akkor teljesíti feladatát, ha minden résztvevő fél – a diák, a szülő és a pedagógus is – elégedett. Hol állunk mi még ettől?

A pedagógusnap apropóján most a „szolgáltató” oldalára fókuszálnék. A közhiedelemmel ellentétben nem könnyű a pedagógus dolga, de választott hivatása okán azért a többség igyekszik felnőni a feladathoz. Vagy nem. Ilyen is van. Nem könnyű, mert állandó változásban van a világ, generációról generációra másabbak lesznek a tanítványok, az igények, az elvárások, akiknek és amelyeknek meg kell(ene) felelni. Nincs olyan sok szabadságuk sem, mint ahogy a pályán kívülről látszik, mert a tanév végén, amikor az utolsó gyerek is becsapja az ajtót, még kismillió feladat vár a tanárokra, amelyek néha az egész nyarat felemésztik.

Majdnem pedagógusnapra érkezett idén a szaktárca „ajándéka”: jövő tanévtől a diákok is értékelhetik tanáraik teljesítményét. Jó esetben ez az újdonság az oktatási folyamatban résztvevők elégedettségét hivatott növelni, hiszen az elképzelés szerint a diákoktól érkező visszajelzések alapján a tanár módosíthatja, „finomhangolhatja” munkáját, hogy az valóban a befogadó (a gyerek) fejlődését, kibontakozását támogassa. A valóságban egyelőre mintha leragadnánk annál a hozzáállásnál, hogy nehogy már a nyúl vigye a puskát. Pedig mi lenne, ha inkább lehetőségként tekintenénk erre, amely nekünk, pedagógusoknak is segít jobbá, eredményesebbé, odafigyelőbbé, rugalmasabbá válni? Ha úgy tekintenénk a diákok visszajelzéseire, hogy azok segítenek elégedettebbé válni a munkánkkal, és ezáltal önmagunkkal is?

Nemrég, egy konferencián az ismert finn pedagógus, Jukka Sinnemäki, a Globális Tanári díj oktatási innovációs nagydíjasa előadását hallgattam. Ő többek között a gyermekek méltóságáról, egymás tiszteletéről beszélt, és arról – a ma már jeles kutatások által is bizonyított tényről –, hogy valódi tanulás, értékekben való gyarapodás csak támogató, elfogadó közösségekben, erős kapcsolatok által, jól-létben valósulhat meg. És igen, nagyon fontos (lenne) a pedagógus lelki, érzelmi jól-léte, adott esetben elégedettsége is ahhoz, hogy jól végezhesse feladatát.

Az előbb vázolt képletből sok minden hiányzik itt nálunk. Még. Ilyen emberi szinten létezni, ami a finn pedagógus szavaiból sugárzott, alapos önismeret nélkül nem lehetséges, és ez az egyik leginkább hiányzó elem. Mert minél többet tud önmaga működéséről a tanár, aki ember is ugyebár, annál könnyebben „játszik” önmagán, amikor tanít, hiszen a saját egyénisége az egyik legfőbb hangszer az oktatási folyamat szimfóniájában (amely nálunk gyakran fullad kakofóniába…).

Pedagógusnapra elégedett pedagógusokat kívánok. Mert nemcsak a gyerekek, szülők lennének a haszonélvezők, hanem maga a pedagógus is sokkal jobban érezné magát. Sikerélményeket kívánok, olyanokat, amikor gátak nélkül áradhat a gyerek részéről a pozitív energia, a szeretet, ami hihetetlen erő, amitől másnap még inkább köztük akar lenni az ember. Azt hiszem, ez szakmánk legszebb ajándéka, de küzdeni kell érte. Ehhez kívánok kitartást, és a saját út meglelésének lehetőségét!

Asztalos Ágnes