A mozgás az élet, az élet pedig a mozgás

Orbán Csilla testnevelő tanárnő Farkaslakán, a Tamási Áron Általános Iskolában. A sport fiataléveitől jelen van mindennapjaiban, kiemelkedő eredményeket ért el, többek között kétszeres országos kézilabdabajnoknak vallhatja magát. A tanítás és a gyerekekkel való közös munka, a családja és a sport együtt szolgáltatják számára a legnagyobb hajtóerőt az életben.

– Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete?

– Tizenegy évesen kezdtem el kézilabdázni a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolában Rigó Béla tanár úr kezei alatt. Későbbi edzőm, Mihályfalvi Ernő több mint kétszáz lány közül válogatott be a huszonöt fős csapatába. Nagyon megszerettette velünk a sportot. A kézilabda a mai napig életem meghatározó elfoglaltsága.

– Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni?

– Kilencedik osztálytól a Bányai János Szakközépiskola sportosztályában folytattam tanulmányaimat, ahol naponta legalább két edzésünk volt. A sikeres érettségi után Kolozsvárra jelentkeztem, ahol elvégeztem a négyéves testnevelői szakot. Ezért nagyon hálás vagyok a szüleimnek, a segítségük nélkül nem sikerült volna. Mindig is vonzott a pedagóguspálya, ugyanis az egész fiatalságom a sportról szólt, nem is volt számomra kérdés, hogy mi szeretnék lenni. Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni.

– Beszélne a pályájáról?

– Az államvizsga után egy évet tanítottam Farkaslakán és Nagygalambfalván, azután pedig Szé­kelyudvarhelyen, a Móra Ferenc Általános Iskolában és a Bányai János Szakközépiskolában. Ezt követően újra Farkaslakán sikerült elhelyezkednem, a Tamási Áron Általános Iskolában. Nagyon boldog voltam, hiszen korábban már tanítottam itt, ismertem a kollégákat, tehát nagyon jó volt visszajönni ebbe a közösségbe. Felkértek, hogy vállaljam el az igazgatóhelyettesi teendőket, ami kezdetben nagy kihívást jelentett számomra, de már lassan négy éve, hogy a testnevelés mellett egyéb feladatokat is rám bíznak. Szeretek ebben az iskolában tanítani, mindig számíthatok az igazgatónő, a kollégák és a polgármesteri hivatal segítségére. Az iskolai tevékenységen kívül a gyerekeknek kézilabdaedzést is szoktam tartani. Mindemellett további sportos és sporttal kapcsolatos rendezvényeket is szervezünk. Ilyenek például a tömegfutó versenyek, kézilabda- és egyéb különböző versenyek lebonyolítása. A versenyek támogatásában nagy szerepet játszanak a helyi vállalkozók, akik mindent megtesznek iskolánk fejlődése érdekében.

– Milyen a kapcsolata a kollégákkal és a diákokkal?

– Szeretek dolgozni, szeretem a munkámat és a rám bízott feladatokat elvégzem. Hogyha valamit szervezünk a kollégákkal, amiben csak tudok és lehetőségem adódik, mindig igyekszek segíteni. Úgy érzem, hogy a diákokkal is megértjük egymást. Minden gyerek más, ettől ilyen szép és változatos a mi szakmánk. Próbáljuk minél jobban összefogni őket, ennek érdekében évről évre számos kirándulást szervezünk diákjainknak.

– Mi a véleménye a jelenlegi helyzetről, a sport jelentőségéről napjainkban a gyermekek körében?

– Most, a járványhelyzetben, úgy látom és tapasztalom, hogy még nagyobb szükség lenne a mozgásra a gyermekek körében. Online órákon a gyerekek és a pedagógusok egyaránt számos problémával kénytelenek szembenézni. Csak hogy néhányat említsek: az eszközhiány, persze otthon is akad egy-két labda, vagy ugrókötél, de az akkor is messze elmarad az iskolai testnevelésóra nyújtotta feltételektől. Az iskolában egyértelműen változatosabb órákat lehet tartani, nem is beszélve az elmaradt csoportos tevékenységek és a közös munka eredményezte élményekről. Eléggé nehéz helyzetbe kerültünk az online térben történő oktatás miatt, és csak később fogjuk tudni, hogy milyen fizikai állapotban vannak a gyerekek, mindenesetre egyfajta ellustulás talán már érzékelhető is e tekintetben. Mivel látom lányaimon is, hogy mennyire fontos még ebben a sajnálatos helyzetben is a mozgás, igyekszem minél jobban elvégeztetni a különböző gyakorlatokat a diákokkal. Nem nagyon tartom előnyösnek a linkek küldözgetését, amennyire tudom, igyekszem nyomon követni a gyerekek gyakorlatait a képernyőn keresztül.

– Hogyan látja, szülői részről a gyerekek minden támogatást megkapnak a sportot illetően? Van a gyerekeknek egyáltalán igényük helytállni a teljesítménysportban?

– Úgy látom, hogy minden szülő próbálja a gyermekébe a sport szeretetét „beoltani”. A tehetősebb szülők alkalomadtán elviszik a városba is sportolni a gyermekeiket. De már akár itt is a sportkörök, a kézilabda- és a fociedzések is óriási népszerűségnek örvendenek a falusi gyermekek körében. A szülők próbálják gyermekeiket minél változatosabb edzésekre, sportokra elhordozni, azonban sajnos úgy látom, hogy néha a szülők sokkal lelkesebbek gyermekeik sportoltatásában, mint maguk a gyermekek. Legtöbbször elvesz a gyermekekből a lelkesedés, a kitartás, ami véleményem szerint az egyik alappillére kellene legyen a dolgoknak, ha valaki sportolásra szánja magát.

– Sportolt teljesítményszerűen?

– Több mint tíz évet versenyszerűen kézilabdáztam, ez idő alatt Mihályfalvi Ernő edzővel számos bajnoki címet nyertünk. Kétszer voltunk országos bajnokok, szintén kétszer második és egyszer harmadik helyezettek. Mindemellett még sok kézilabdatornán vettünk részt. Egy remek edző kezei alatt sportolhattunk, nagyon sok mindent tanultam tőle, többek között a rendet, önfegyelmet, kitartást, pontosságot. Hitet adott, megtanított a ránk bízott feladatok becsületes elvégzésére. A sport nem csupán a sikerekről szól, az csak egy része, azért tenni kell, áldozatokat hozni és haladni a kijelölt úton. A sportolás tele van lemondásokkal, korán keléssel, izomlázzal, nagyon kevés szabadidő jut egyébre és persze ott az izzadság, hisz kell a kemény munka a célok elérése érdekében. Az életben is, hogyha bármit el szeretnénk érni, csak kitartással lehetséges.

– Van a kézilabdán kívül más a sporthoz szorosan kapcsolódó tevékenység, amit szívesen végez?

– Heti négy alkalommal tartok trambulinedzést felnőtteknek. Nagyon szeretem ezt a fajta mozgásformát. Az óra magában foglal nyújtó, kardió és egyben zsírégető, erősítő, lazító elemeket is, gyakorlatilag egy vidám csoportos mozgásformáról van szó. Saját edzőtermet szeretnék létrehozni, igazából már folyamatban van. Külön örülök, hogy a felnőttekkel is megszerettettem a sportot, felemelő érzés egy jó közösséghez tartozni. Szeretem a sport adta érzést, összekötjük a „szívünket, energiánkat, lelkünket” általa. 

– Hogyan sikerül a munka és a magánélet között megtalálni az egyensúlyt?

– Két kislányunk van, egy tíz- és egy tizenhárom éves. Idestova tizenhárom éve töretlenül élvezem a férjem és lányaim szeretetét, figyelmességét. Hálás és boldog vagyok, hogy a gyermekeim ezt látják, mert nagyon fontosnak tartom a szülői példamutatást. Hiszem és tapasztalom is, hogy gyermekeink retinájába „beleégnek” a gyermekkorban látottak, és az egész életüket meghatározzák a családból hozott értékek.

– Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét?

– Az élet egy utazás… és minden nehézség egy lehetőség arra, hogy változz és változtass! Ne féljünk szembenézni a félelmeinkkel! Lépjünk egyet előre és haladjunk a magunknak megálmodott úton.. „Amit szívből csinálsz, az még teljesebbé teszi az életed!”

– A telezsúfolt hétköznapokban jut ideje hobbira vagy egyéb szabadidős tevékenységre?

– A sport mindig is az életem része volt és lesz a továbbiakban is. Gyerekeimet is ebbe az irányba igyekszem terelni. Folyamatosan eljárnak kézilabdázni, sízni, úszni, és amikor csak lehetőségünk van, próbálunk minél több időt a szabadban tölteni. Arra buzdítok mindenkit, hogy próbáljanak ki minél több sportágat és garantáltan sok pozitív élményben lesz részük. A sport nevel! Nagyon sok mindenre megtanít és az általa tanultakból meríthetünk az élet bármely területén. Egy sportcipőben minden benne van, amire csak lelkünknek szüksége van. A mozgáshoz úgy közelíts, ahogy az élethez, lelkesedéssel, örömmel és hálával! Mert a mozgás az élet, az élet pedig a mozgás. Mindkettőtől azt kapod, amit beleteszel.


Vlaicu Lajos

Vlaicu Lajos