Hirdetés

A megye Covid-19-kórházainak összes intenzív terápiás ágya foglalt

HN-információ
Hargita megyében minden koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált beteg számára fenntartott intenzív terápiás ágy foglalt jelen pillanatban. Az egészségügyi hatóságok lépéseket tennének annak érdekében, hogy pótolják a hiányt. Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy a megyében a Covid-19-ben szenvedő betegek számára 14 intenzívterápiás ágy áll rendelkezésre, négy Csíkszeredában és tíz a székelyudvarhelyi Covid-19 háttérkórházban.  Ezek mindegyike foglalt jelenleg. Az intézményvezető hozzátette, hogy már elkezdték az előkészületeket, hogy Udvarhelyen további tíz, míg Csíkszeredában két ágyat tegyenek szabaddá. Tar Gyöngyi szerint az iskolai oktatás újraindulása miatt is növekedett az új fertőzéses esetek száma a megyében. „A második félév kezdete előtt átlagosan 5-7 új esetet jegyeztünk naponta, most pedig 25-30-at. Egyértelműen növekedett az esetek száma, szerencsénkre viszonylag jó helyzetből indultunk. Abban az időszakban a 14 napra számolt fertőzési ráta 0,5 ezrelék körül volt, az intenzív osztályokon pedig voltak szabad ágyak, mintegy 50 százalékos volt a telítettség. Most pedig nincsenek szabad helyek, egyre több diák és tanár fertőződik meg. Itt az ideje, hogy az iskolák megállítsák a jelenséget” – fejtette ki az egészségügyi szakember. Hozzátette, az oltás, valamint a maszkviselés és távolságtartás hozzájárulnak a kevesebb megbetegedéshez. Hangsúlyozta továbbá: a megelőző, korlátozó intézkedésekre azért van szükség, hogy a vírus legyengüljön, ne váljon ellenállóvá az oltásokkal szemben. Az elmúlt 24 órában egyébként 31 új koronavírusos fertőzést jegyezte megyeszerte, így a fertőzési ráta 0,88 ezrelékre emelkedett. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és maroshévízi kórházban összesen 144 koronavírusos beteget ápolnak. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!