A Mária-kő és a sziklák közé zárt mesevilág

Fotó: László Ilona

Kisasszony havának 13. napján a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében, László Csaba és Ilona túravezetőkkel gyülekeztünk reggel fél nyolckor az autóbusz-állomás mellett lévő áruház parkolójában, majd miután 17 főt számláltunk, útnak indultunk a Békás-szoros irányába. Közel másfél órás utazást követően lassan közeledtünk a Gyilkos-tó felé, ahol még nem tolongott túl nagy tömeg, talán még korán volt ehhez, talán a felhők ijesztettek rá a turistákra. A tavat elhagyva, nemsokára megérkeztünk a már megszokott parkolóhelyre.
Túravezetőink rövid ismertetőt tartottak az előttünk álló gyalogos útvonalról, majd a sárga háromszöggel jelölt ösvény felé vettük az irányt. Kellemes, árnyas erdőben vezetett utunk, kezdetnek nem túl meredek emelkedővel.
Pár száz méter megtétele után kiértünk a Cifra-nyereg (1022 m) napsütötte, zöld tisztására, melyet északkeletről a Mária-kő, délkeletről a Kis-Szurdok-kő, nyugatról a Csíki-bükk (1264 m) ölel körbe. Nem is töltöttünk itt most sok időt, nekiindultunk a Mária-kő meghódításának, a sárga kereszttel jelölt ösvényen, mely sűrű fenyves között, hűs árnyékot adva tette elviselhetőbbé a nyári nap melegét.
Utunk első megállója a nyugati oldalon lévő Mária-kő (1125 m) csúcs volt, mely a Hargita Megye Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat, valamint a Gyilkostó Adventure Egyesület közös munkájából megvalósított panorámakabinnal lélegzetelállító látványt tárt elénk. Alattunk a Békás-patak hangos csobogással rohant az Aranyos-Beszterce felé, északról az Oltár-kő (1156 m) és a Lapos-patak szurdoka nyújtott szemet gyönyörködtető látványt, nyugatról meg a Tündérkert sziklafalai ejtettek ámulatba. Hosszabb időt eltöltve szívhattuk magunkba a táj szépségét, majd elkészült a kihagyhatatlan csúcsfotó a csapatról, így némi energiapótlás után szedelőzködtünk, utunk folytatására készülve. Beereszkedtünk a már ismert szakaszon, majd a déli kilátó felé vettük az irányt. Innen a Kis-Szurdok-kő, a Fekete-Hagymás, valamint a Kis-Békás tanyavilága Háromkúttal alkotott páratlan panorámát, mintha egy mesébe illő, tündérek lakta völgybe tekintenénk be. Pár perces pihenő után elindultunk az északkeleti, Fekete-torony kilátó felé, mely 300 méter magas sziklafal tetején található és biztonsági okokból korláttal van ellátva. Innen letekintve a Pokol torkába, mely a Békás-szoros legszűkebb szakasza, a kanyargó műutat pillantjuk meg, megannyi apró hangyának látszó turistával. A kilátó alatt a Pokol tornáca rejtőzik sziklafalak között a Magyarok hídjával, itt ömlik a Kis-Békás a Békás-patakba. Északkeleti irányba tekintve a Szurdok-kő magabiztos szikláját pillanthatjuk meg. Miután alaposan megcsodáltuk az elénk táruló sziklatornyok sokaságát, visszaindultunk a sárga kereszttel jelölt úton, a Cifra-nyereg irányába.
A tisztásra érve újból a sárga háromszög mutatta az utat, így dél felé haladva, könnyebb emelkedőkkel, lejtőkkel, tanyákkal és legelőkkel tarkított tájon közeledtünk a Kis-Békás-patak lágy csobogásához, útközben néhány ellenállhatatlan málnabokor csalogatott magához pirosló málnaszemeivel. A patakhoz érve, előbb megcsodáltuk a Kis-Békás-szoros déli bejáratát, itt tört utat a víz magának a Mária-kő és a Kis-Szurdok-kő meredek mészkőfalai között, majd árnyékot keresve letelepedtünk a gyér növésű fákkal szegélyezett tisztáson és elfogyasztottuk jól megérdemelt elemózsiánkat. Itt egy hosszabb pihenőt tartva élveztük a csendet, majd a patakon történő átkelésre felkészítve magunkat útnak indultunk.
A csapat nagy része egy farönkön egyensúlyozott át, a többiekkel egy gázló sekélyebb vizén, bakancsainkat lehúzva lépegettünk a patakmederbe, élvezve annak üdítő vizét.
Megkerülve a Kis-Szurdok-követ a sárga sávval jelzés vitt egyre beljebb a kősziklák birodalmába, melyek mint őrszemek zárták közre a gyors folyású patakot. Alkalomadtán letekintettünk az alattunk tajtékzó patakra, amelynek zuhatagai mint szobrászok vájtak kőüstöket a mederben található mészkő tömbökbe. Helyenként eléggé meredek és csúszós volt az ösvény, nem árt, ha az ember jól a lába elé néz.
Kisvártatva egy meredekebb ereszkedőhöz érve megközelítettük a patakmedret, amely fölött függőhíd ível át. A bátrabbak a hídról nézhettek a mélybe, jobboldalt a Fehér-patak kétlépcsős vízesését megcsodálva – már, amikor éppenséggel nincs kiszáradva –, ahogy a Kis-Békás-patakkal találkozik. Visszatérve a korábbi jelzett ösvényre folytattuk utunkat egy enyhébb ereszkedővel, majd kereszteztük a Fehér-patak medrét, melyben kevés víz csordogált. Mindezt egy nagyobb emelkedő követte, melyen felkapaszkodva egy kilátóhoz értünk, hol László Csaba szavalatát meghallgatva indultunk tovább. A függőhídhoz érve újból átkeltünk a Kis-Békáson, egy nagyobb turistacsoport igyekezett szembe, türelmetlenül és zajosan várva, hogy szabaddá tegyük a hidat. Kisebb mászást igénylő terep következett, amikor néhányan egy strandpapucs csattogó hangjára lettek figyelmesek, és mivel fülük nem csalt, valóban egy papucsos fiatalemberrel volt szerencsénk találkozni. Reméljük, neki is legalább ekkora szerencséje volt épségben visszaérni a civilizációba.
Nemsokára el is értük a Magyarok hídját, melyen áthaladva kiértünk a műútra. Ebben az órában nagy a tömeg a szorosban, zsúfolt az autósfogalom, nagy a zaj. Az út mentén sétálunk vissza a Mária-kő alatti parkolóba, ahol az autókat hagytuk, onnan közös megegyezéssel indultunk útnak a Pongrác-tetőn lévő étterem felé, ahol még egy rövid megállót tartottunk. Már lassan indulni akartunk, amikor eleredt az eső, így égi áldással tarthattunk hazafelé.
Csodás, élményekkel teli napot köszönhetünk túravezetőinknek, Csabának és Ilonának, valamint az égieknek, hogy ilyen szép nyári nappal ajándékoztak meg bennünket.

Hajnód Katalin, Csíkszereda

 

: an accessible web community