Hirdetés

A már használt, de még használható is jó

HN-információ
[dropcap]F[/dropcap]üzetek, ceruzák, tollak, radírgumik, vonalzók – bármilyen tanszer jól jön – nyilatkozta lapunknak Somay Péter, a Magyar Polgári Párt csíkszeredai szervezetének elnöke. A párt immár harmadik alkalommal szervez tanszergyűjtést iskolakezdés előtt Csíkszeredában azzal a céllal, hogy rászoruló gyermekeknek segítsenek. – Legutóbb két évvel ezelőtt volt ilyen akciónk, akkor is Csíksomlyóra, a Szent István Otthonba vittük az összegyűlt adományokat, és nagyon örvendtek neki, mert szükség volt a tanszerekre. Így idén is ők kapják meg azt, ami összegyűl – mondta Somay. Aki tanszert szeretne adományozni, a csíkszeredai Merkúr áruházakban elhelyezett gyűjtődobozokba teheti be adományát. Somay Péter azt is elmondta, nem kizárólag új tanszereket várnak, el lehet helyezni a gyűjtődobozokban a már használt, de még használható állapotban lévő írószereket, illetve más iskolai kellékeket is. Forró-Erős Gyöngyi   02_tanszer_jo


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!