Ünnepi programmal készül Csíkszereda

Illusztráció | Fotó: Domján Levente/Archív

Első alkalommal csatlakozik Csíkszereda Polgármesteri Hivatala a magyar államalapítás ünnepe, valamint Szent István király napjának megünnepléséhez. Számos programmal készülnek augusztus huszadikára, és két Pro Urbe díjat is átadnak.

A megyeszékhely önkormányzata az Erdélyi Múzeum Egyesület csíkszeredai fiókjával közösen olyan ünnepi eseményt indít útjára, amely mind tartalmi, mind formai szempontból organikusan összetartozó, mondta Korodi Attila polgármester a rendezvénysorozatot ismertető, sajtónak szervezett találkozón.

─ Ez az esemény gazdagítani fogja Csíkszereda közösségi és kulturális életét egyaránt. A felnövő generációban is tudatosulnia kell annak, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk ─ mondta a polgármester.

Fotó: Szilágyi Dalma-Orsolya

Augusztus huszadikán a Mindennapi kenyerünk elnevezésű eseménysorozat délelőtt 11 órától dr. Balázs Lajos néprajzkutató előadásával kezdődik, amelyen érdekes információkat tudhatunk meg a magyarok kenyeréről, annak szimbolikájáról. Az előadást vetítés követi.

Délután négy és este kilenc óra között a csíki pékségek vásárát tartják meg a Vár téren, ahol a részt vevő pékségek két-két kenyeret ajánlanak fel, amelyeket öt órától áldanak meg, majd szétosztanak. Az ünnepi hét folyamán a pékségek lehetőségeik szerint nehéz sorsú családoknak és idős személyeknek adományoznak még kenyeret.

Az Vár téren zajló eseményen látható lesz a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes, Both Béla zenetanár és a Rákóczi kamaraegyüttes, valamint Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének előadása is.

A Mikó-vár udvarán 18.30-kor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Zeng a lélek című előadása lesz látható, míg 20 órától a Role zenekar Az én magyarságom című ünnepi koncertjét adja elő.

Az eseményen Csíkszereda Polgármesteri Hivatala két Pro Urbe díjat is átad, a kitüntetettek személyét azonban még nem fedték fel.

Szilágyi Dalma-Orsolya