Hirdetés

A magánszemélyek letölthetik az előre kitöltött egységes adóbevallási nyilatkozatot a virtuális privát térről

HN-információ
A Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy a magánszemélyek számára, az adóhatóság által már ismert információk alapján előzetesen kitöltött egységes adóbevallási nyilatkozat (212 sz. adónyilatkozat) elérhető a virtuális privát téren (SPV-n) – adta hírül az rmdsz.ro.   Az előre kitöltött mezők tartalmazzák a 2020-ban megvalósított jövedelmet, a jövedelemadót és az esedékes szociális hozzájárulásokat a 2020-as évre, illetve a 2021-re vonatkozó becsült jövedelmet. Az összegek az adózó által már bevallott adatokat tartalmazzák, mint például a bérleti szerződésből, önálló vagy mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmek összegét. Az egységes nyilatkozat letöltése és továbbítása az SPV-n keresztül történik. Azok az adófizetők, akik még nem nyújtották be a 2020-ra vonatkozó egységes nyilatkozatot, péntektől megkapják az előre kitöltött nyomtatványt. A feltöltésről értesítést is kaphatnak az SPV-ben és e-mailben is. Az előre kitöltött dokumentum irányadó szerepet tölt be, nem garantálja az összegek helyességét vagy azt, hogy az összes bevallandó jövedelem- vagy adókötelezettség már szerepel az egységes nyilatkozatban. A megvalósított összegeket és az adókötelezettségeket az adózóknak a tényleges adatok alapján kell ellenőrizniük és kiegészíteniük. Amennyiben egy magánszemély nem kapja meg az előzetesen kitöltött nyilatkozatot az SPV-fiókjában, ez nem jelenti azt, hogy az adott személy nem köteles az egységes adóbevallási nyilatkozatot benyújtania. Ahhoz, hogy az előre kitöltött egységes nyilatkozatot a magánszemély letölthesse, SPV-fiókkal kell rendelkeznie a portálon. Az SPV-n belül ugyanakkor megtalálhatóak az előző év fizetésekből, osztalékokból, kamatokról vagy más forrásokból származó jövedelmei is. Fontos hangsúlyozni, hogy minden adófizetőnek ellenőriznie kell az előre kitöltött adatokat a bevallásban, hogy megbizonyosodjon a bevallott összegek helyességéről, hiszen a felelősség őt terheli. Abban az esetben, ha az egységes nyilatkozat továbbítását követően hibákat találnak, és javításra van szükség, be lehet nyújtani a korrekciós nyilatkozatot – írja az rmdsz.ro.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!