borús égbolt
A legjobb gyermek a világon
Alina Șerban színész és rendező. 2021 novemberében vitte színre önéletrajzi fogantatású darabját A legjobb gyermek a világon címmel a Bukaresti Nemzeti Színház (TNB) 9G programja keretében. Az alábbi kollázs a színrevitel heteiben készült képekhez társít részleteket a szerző által írt szövegből.
Tizenegy éves vagyok, s már a negyedik iskolába járok s a negyedik házban lakom.
A Tei negyedbe megyünk. A Grigore Moisil úton járok és ijesztőek számomra azok a nagyon nagy és nagyon szürke blokkok.
Az apám rokonai házának udvarára költözünk. Ismerem apám nővérét. Veta a neve. Az első házban lakik. Soha nem hallottam eddig ezt a nevet.
Csak annyit tudok, hogy a blokkban mindenki azt mondja: „Dögöljön meg Veta”. S én most tudom meg, hogy a nagynéném is Veta. Nem nevetek, pedig nagyon akaródzna.
Azon gondolkodom, mit vegyek magamra, mikor első nap az új iskolámba megyek. Anyám négy nagyságánál takarított azért, hogy megvehesse nekem ezt a kezeslábast.
Az iskolában Mircea, az osztály legkövérebb gyermeke azt mondja:
„Jött egy varjú az osztályba!”
Egyedül megyek hazafelé. Mindegyre hátrafordulok. Nem kellene megtudja a világ, hogy én egy vályogházban lakom, szeméthalmok, bűzlő dögök és tetvek társaságában. Nem kellene megtudja a világ, hogy az ajtón előtt két istálló van.
Hogy még ágyunk sincs, egy rendes ágy, a matrac sörösrácsokon áll; nincs rendes padló, csak néhány kartonpapír van a hideg földön, anyám szőnyegeket terített rájuk.
Nem kell megtudja a világ, hogy beesik a házba; hogy nincs tűzifánk; hogy anyámmal a parkba járok üveget guberálni a szemétből.
Mona román-román, de minden érdekli, ami az udvarunkban történik!
„Hallod, éjjel kettő tájban Calistrat bá feltette Mițu din Sălaj legújabb kazettáját: „Tu ești aerul din mine?” (Te vagy az én levegőm!)
Mona lett a legjobb barátnőm.
Számomra a boldogság ez lenne: legyen reggel, szombat reggel, hajat mossak, legyen egy kanapém, üldögéljek rajta, várva, hogy megszáradjon a hajam, rajzfilmet nézzek és sajtot egyek.
Anyám öt munkahelyen dolgozik jelenleg. Este későn ér haza, mikor már alszom. Óriási patáliára ébredek, anyám meg apám veszekszik. Szokva vagyok ezzel, mióta tudom az eszem, de ez alkalommal anyám azt mondja, hogy már nem bírja és el kell mennünk innen. Hogy valami munkát kapott egy nőnél és magával visz engem is.
Sikerült az érettségim! És felvettek két egyetemre!
Nincs sem anyám, sem apám, hogy velem együtt örvendjenek, nincs nagybátyám, nagynéném, nincs testvérem sem.
Wow, nekem sikerült!
A nagyságák és a lányok az otthonból örülnek nekem.
De jön, hogy valami nagy baromságot tegyek.
Abbahagyom, abbahagyom mindkét egyetemet. Színészetre megyek. Valami odavonz.
Anya!!!
Anya eljött. Húsz éves vagyok. Még egy kicsi, és 21 leszek.
Börtönbe került, mikor 14 éves voltam.
Boldog vagyok: van anyám, van egy kutyám, s az is van, hol lakjunk. Păpușa a neve.
Iskolába készülök. Az iskola nagyon fontos. A Royal Academy of Dramatic Arts pedig a legjobbak egyike a világon. Itt nem lehet tévedni.
Az emberek itt nagyon komolyak. Tudják, hogy mit akarnak, és keményen dolgoznak azért, hogy azt megvalósítsák. Ezek az emberek fegyelmezettek. A nyelvtanuk kifogástalan. Nem, ők maguk kifogástalanok. Mindenki pontosan tudja, mit akar. Igen, ezek az emberek felkészültek.
Én is felkészült leszek.
A Common Ground nyolc dokumentumfotóban elmesélt történetet jelent arról a közös terepről, amelyet különböző etnikumú emberek keresik a helyüket. A fotókat Fodor Zsuzsánna, Ioana Moldovan, Andrei Pungovschi, Mircea Reștea és Bogdan Dincă készítette. A Documentaria projektjét a News Spectrum Fellowships és az International Press Institute támogatta.
Link a teljes projekthez: https://www.commonground.documentaria.ro/wp/
fotók: Bogdan Dincă
szöveg: Alina Șerban
Örülök annak, hogy nem születtem rabszolgának. Hogy rabszolgaárverésen eladhasson a gazda és messze kerüljek anyámtól.
Ma azt mondta nekünk az óvónő: „Ha nem maradtok csendben, jön a cigány a zsákjával és elvisz titeket!”
Rendelésre varratott ruhát anyám nekem, és királyné vagy hópehely szeretnék lenni, verset is tanultunk. Kiállok mindenki elé. Hallom, hogyan hívja Daniel a gyermekeket és hallom, ahogy mondja nekik:
– Ő nem román, hanem cigány!
De én nem vagyok cigány, csak apám meg anyám az.
Tizenegy éves vagyok, s már a negyedik iskolába járok s a negyedik házban lakom.
A Tei negyedbe megyünk. A Grigore Moisil úton járok és ijesztőek számomra azok a nagyon nagy és nagyon szürke blokkok.
Az apám rokonai házának udvarára költözünk. Ismerem apám nővérét. Veta a neve. Az első házban lakik. Soha nem hallottam eddig ezt a nevet.
Csak annyit tudok, hogy a blokkban mindenki azt mondja: „Dögöljön meg Veta”. S én most tudom meg, hogy a nagynéném is Veta. Nem nevetek, pedig nagyon akaródzna.
Azon gondolkodom, mit vegyek magamra, mikor első nap az új iskolámba megyek. Anyám négy nagyságánál takarított azért, hogy megvehesse nekem ezt a kezeslábast.
Az iskolában Mircea, az osztály legkövérebb gyermeke azt mondja:
„Jött egy varjú az osztályba!”
Egyedül megyek hazafelé. Mindegyre hátrafordulok. Nem kellene megtudja a világ, hogy én egy vályogházban lakom, szeméthalmok, bűzlő dögök és tetvek társaságában. Nem kellene megtudja a világ, hogy az ajtón előtt két istálló van.
Hogy még ágyunk sincs, egy rendes ágy, a matrac sörösrácsokon áll; nincs rendes padló, csak néhány kartonpapír van a hideg földön, anyám szőnyegeket terített rájuk.
Nem kell megtudja a világ, hogy beesik a házba; hogy nincs tűzifánk; hogy anyámmal a parkba járok üveget guberálni a szemétből.
Mona román-román, de minden érdekli, ami az udvarunkban történik!
„Hallod, éjjel kettő tájban Calistrat bá feltette Mițu din Sălaj legújabb kazettáját: „Tu ești aerul din mine?” (Te vagy az én levegőm!)
Mona lett a legjobb barátnőm.
Számomra a boldogság ez lenne: legyen reggel, szombat reggel, hajat mossak, legyen egy kanapém, üldögéljek rajta, várva, hogy megszáradjon a hajam, rajzfilmet nézzek és sajtot egyek.
Anyám öt munkahelyen dolgozik jelenleg. Este későn ér haza, mikor már alszom. Óriási patáliára ébredek, anyám meg apám veszekszik. Szokva vagyok ezzel, mióta tudom az eszem, de ez alkalommal anyám azt mondja, hogy már nem bírja és el kell mennünk innen. Hogy valami munkát kapott egy nőnél és magával visz engem is.
---
Benyitok a házba és látom, hogy anyám bánatos. – Mi bajod, hé? – Fene a vénasszonyába, azt mondta, ki nem állhatja a cigányokat. El kell mennünk innen. Érzem, hogy összeszorul a gyomrom.---
Közel megyek a vénasszonyhoz, s látom, hogy halott. Mintha minden megállt volna. Érzem, hogy gyorsabban ver a szívem, de azt is, hogy nagyon lassan mozgok. Anyám reszket. Tudatosul benne, hogy veszekedés közben a vénasszonynak infarktusa volt és meghalt. Mi ez, egy álom? Szeretnék felébredni belőle. Anyám azt mondja, hogy el kell válnunk. – Alinușa! Folytatnod kell az iskolát, és jó gyereknek kell lenned. Megígéred? – Ígérem. Ígérem, hogy a legjobb gyermek leszek a világon. A legjobb anya a világon a világ legjobb gyermekét érdemli.
Már pár hónapja a gyermekvédelmi rendszerben vagyok.
Apa a buszmegállóban halt meg, infarktusa volt.
Sikerült az érettségim! És felvettek két egyetemre!
Nincs sem anyám, sem apám, hogy velem együtt örvendjenek, nincs nagybátyám, nagynéném, nincs testvérem sem.
Wow, nekem sikerült!
A nagyságák és a lányok az otthonból örülnek nekem.
De jön, hogy valami nagy baromságot tegyek.
Abbahagyom, abbahagyom mindkét egyetemet. Színészetre megyek. Valami odavonz.
Anya!!!
Anya eljött. Húsz éves vagyok. Még egy kicsi, és 21 leszek.
Börtönbe került, mikor 14 éves voltam.
Boldog vagyok: van anyám, van egy kutyám, s az is van, hol lakjunk. Păpușa a neve.
Iskolába készülök. Az iskola nagyon fontos. A Royal Academy of Dramatic Arts pedig a legjobbak egyike a világon. Itt nem lehet tévedni.
Az emberek itt nagyon komolyak. Tudják, hogy mit akarnak, és keményen dolgoznak azért, hogy azt megvalósítsák. Ezek az emberek fegyelmezettek. A nyelvtanuk kifogástalan. Nem, ők maguk kifogástalanok. Mindenki pontosan tudja, mit akar. Igen, ezek az emberek felkészültek.
Én is felkészült leszek.
Három, kevés néző előtt bemutatott előadás után A legjobb gyermek a világon című darabot felvették a Bukaresti Nemzeti Színház állandó műsorrendjébe és 2022 januárjától játsszák.
A Common Ground nyolc dokumentumfotóban elmesélt történetet jelent arról a közös terepről, amelyet különböző etnikumú emberek keresik a helyüket. A fotókat Fodor Zsuzsánna, Ioana Moldovan, Andrei Pungovschi, Mircea Reștea és Bogdan Dincă készítette. A Documentaria projektjét a News Spectrum Fellowships és az International Press Institute támogatta.
Link a teljes projekthez: https://www.commonground.documentaria.ro/wp/
.jpg)
.jpg)
