Minden év áprilisának első keddje a láthatatlan munka nemzetközi napja. Fogalmam sincs, hogy miért éppen kedd, de valóban lehetne bármelyik nap, hisz a láthatatlan munkát végzők minden áldott nap dolgoznak. Dolgoznak a családért, azért, hogy tiszta otthont, megfelelő körülményeket teremtsenek a velük együtt élőknek. Ez a munka valahogy mindig a nők „kiváltsága” volt, s ugyan elvégzik néha nagy duzzogva a férfiak is, de nem áll rá a kezük, nincs elég rálátásuk, türelmük, energiájuk és még ki tudja mijük, tisztelet persze mindig annak a kevés kivételnek, aki erősíti a szabályt. De mi is ez a láthatatlan munka? Láthatatlan munkának azt nevezzük, amit a társadalom bizonyos tagjai háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a család vagy a közösség érdekében végeznek fizetés nélkül. Szokták mondani, hogy ami csak akkor látszik, ha nem csinálják. Ha minden rendben van, az természetes. Nem feltűnő. De, ha kosz van, káosz és zűrzavar, az mindenkinek feltűnik, sőt, nálunkfelé meg is szólják azt a fehérnépet, aki rendetlen lakásban fogadja vendégeit. Mentegetőzünk is sokszor, ha vendég toppan be váratlanul, hogy nézze el a rumlit, hisz épp most akartunk takarítani. Mert mi mindig, mindennap és örökkön örökké kezdjük és végezzük a láthatatlan munkát. Sokaknak, és főleg azoknak, akik életükben nem végeztek házimunkát, elképzelésük sincs, hogy mennyi időt és energiát igényel rendben tartani egy háztartást, udvart, kertet stb., észrevenni időben, hogy elfogyott a vécépapír, a mosó- és mosogatószer, a fogpiszkáló és a fogkrém. Ugyanakkor előkészülni és megtervezni az étkezéseket, bevásárolni, megfőzni és utána elmosogatni. Minden nap. Észben tartani a család, rokonok és barátok születésnapját, névnapját, házassági évfordulóját. A koronavírus-járvány talán láthatóbbá teszi ezt a munkát, hiszen sokan kénytelenek szembesülni a háztartási, gyereknevelési és egyéb gondoskodási munkákkal járó feladatok intenzitásával és a rájuk fordított idő mennyiségével. A fizikai házimunkán túl egyébként jellemzően a nők felelősek az úgynevezett érzelmi vagy kognitív munkákért is. Sok nő kénytelen választani a karrier vagy család között, hisz időhiány miatt képtelenség mindkettőt végezni. A nők nagy része egész életében a család rabszolgájaként dolgozik, amiért legtöbb esetben még elismerés sem jár. Hisz természetes, hogy a munkája mellett mindezt végzi, ingyen és dalolva, kiszolgál, felszolgál, szolgál. A fizetett „férfimunka” pedig nem lenne lehetséges a fizetetlen „női munka” nélkül. Például egy gyári munkás nem lenne képes a kenyérkeresői sztereotípiáknak megfelelni, ha a felesége nem vigyázna a gyerekekre, és végezné el a háztartási feladatokat, de számos művész, alkotó sem tudott volna kiteljesedni, ha például gyerekneveléssel vagy egyéb teendővel kellett volna foglalkoznia. A nők viszont rengeteg időt töltenek a fizetetlen munkával fizetett munkájuk kárára. Különben mindannyian szívesen végezzük ezeket a teendőket, s ha nem is várunk érte elismerést, de olykor-olykor jól esne egy kis figyelmesség és segítség a család többi tagjától.

Nagyálmos Ildikó