Hirdetés

Élre lőtte magát a KSE

HN-információ
Sokat kivett a hétközi Nagyszeben elleni kupameccs a Székelyudvarhelyi FC csapatából, amely kétgólos vereséget szenvedett a harmadik liga harmadik fordulójában a Kézdivásárhelyi KSE vendégeként. Öt nap leforgása alatt két meccset kellett letudjon a Székelyudvarhelyi FC harmadik ligás csapata. Előbb kedden az FC Hermannstadt ellen léptek pályára a Román Kupa negyedik fordulójában, ahol egy végletekig kiegyenlített összecsapáson végül büntetőkkel maradtak alul. Ezen összecsapás viszont nagyon sokat kivett az udvarhelyi csapatból, amely szombaton már a Kézdivásárhelyi KSE vendége volt. A Mihai Ivanc által dirigált udvarhelyiek nem kezdték túl jól a találkozót, hiszen előbb sérülés miatt elveszítették Mitrát, majd Berkeczi Csongor két sárgalapját követően emberhátrányba kerültek. Az így adódó fórt a hazaiak a 26. percben váltották gólra. Gáll Attila távoli bombája kötött ki az udvarhelyi hálóban. Az SZFC igyekezett, de nem igazán jutottak el a KSE kapujáig, majd a félidő hajrájára teljesen beszorultak. Kevés hiányzott, hogy szünetre ne csak egy legyen a különbség. Ami késett, nem múlott. A második félidő elején egy vendég védelmi megingást Gajdó Tamás értékesített az 54. percben, gyakorlatilag eldöntve a találkozó sorsát. A KSE a kétgólos előnye tükrében visszavonulót fújt, igyekezett lezárni a területeket, és ezzel nem adtak esélyt az SZFC-nek a felzárkózásra. A hajrában megint a házigazdákon volt a sor, hogy gólt szerezzenek, de a kapufa nem volt velük. Győzelmével a KSE feljött az ötös csoport első helyére, holtversenyben a Sepsi OSK II csapatával, míg az SZFC a 6. helyet foglalja el egy győzelemmel és egy vereséggel. III. Liga, 3. forduló Kézdivásárhelyi SE – Székelyudvarhelyi FC 2–0 (1–0) Gólszerzők: Gáll Attila (26.), Gajdó Tamás (54.). KSE: Niczuly Rajmond – Antal Barna, Albu Norbert, Telecean Marius, Gáll Attila, Tankó Zsolt, Locotuș Miklós, Gajdó Tamás, Gazda József, Dobozi Krisztián, Pakucs Norbert. SZFC: Flaviu Bodea – Marucza Csanád (Mateiciuc, 55.), Cristian Merdariu, Berkeczi Attila, Simó Csongor, Savin Cătălin, Mitra Szilárd (Bogdan Vasile, 17.), Ovidiu Covaciu (Bálint Rajmond, 70.), Vasile Petra, Botorok János (Baga, 55.), Alexandru Pop (Tankó Előd, 70.).(HN-összeállítás)


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!