A közösséget szolgálja a Magtár

Az épület megtelt élettel FOTÓ: LÁSZLÓ F. CSABA

A csíkszeredai vasútállomás melletti gabonatároló sokak számára ismerős. Az elmúlt években számos tevékenységnek, közösség rendezvénynek adott helyet. Jelenleg sporttevékenységek és gyereknek tartott foglalkozások zajlanak benne, de itt működik a Magtár projekt is, amely helyi vállalkozóknak biztosít irodahelyiséget, valamint fejlődésükhöz hozzájáruló szolgáltatásokat és programokat. A részletekről Vas Réka, a Magtár alapítója, valamint Biró Albin tulajdonos számolt be.

Közel huszonegy éve privatizálták a Hargita megyei Gabonaraktározó vállalat részvényeinek 42 százalékát. A versenytárgyalás egyik nyertese Biró Albin vállalkozó lett, aki azóta is igyekszik élettel megtölteni az épületet és olyan tevékenységeknek helyet adni benne, amelyek a közösség hasznára vannak. Többet között itt lelt otthonra Magtár, amelyet Vas Réka indított, és amelynek célja a vállalkozói közösség építése.

– 2006-ban gazdasági okok miatt már nem lehetett gabonát tárolni az épületben. A megélhetésem viszont nem ettől függött, így lassan kezdtem átalakítani. Szempont volt, hogy a beruházás ne legyen pénzügyileg megterhelő, valamint legyen hiánypótló és veszteség nélkül működtethető – mondta Biró Albin.

Fiatalkori alpinista múltját felidézve úgy gondolta a városnak rendelkeznie kell egy mászófallal, így itt építették fel. Ezt követte az udvar aszfaltozása, majd egy biciklipark berendezése. Ezt a bicikliző, országosan is elismert fiatal csapat tagjai saját kezűleg készítették, a feltételeket pedig a Biró Albin biztosította.

Közösséget szolgáló tevékenységek

– Túros Eszter és Hanna lányom közreműködésével, a kolozsvári Ecsetgyár mintájára próbáltunk létrehozni egy fiatalokat és művészeteket kiszolgáló teret a két felső emeleten. Kialakítottuk a kiállító felületeket, profi megvilágítást. El is jutottunk néhány reménykeltő kiállítás megnyitójához. Közel hét évig lövőpadot is működtettünk az épületben, amit kihasználatlanság miatt felszámoltunk – sorolta a vállalkozó.

Mint mondta, itt szervezték meg a második osztályos asztalitenisz bajnokságot, edzések kezdődtek gyermekek számára és az amatőr játékosok népes közössége is lehetőséget kapott, hogy kulturált körülmények között mozoghasson. A bajnokságon részt vevők tavaly kialakítottak magunknak egy 7 asztalos termet, viszont érdeklődés hiányában nem indokolt ekkora felületet fenntartani. Ezután következett be két fiatal divattervező, Zsigmond Adél és Miklós Katalin beköltözése az épületbe, akik startup támogatással vásároltak gépeket, tudtuk meg Biró Albintól. Emellett az ötödik emeleten Przibislawsky-Bodó Sugárka tart edzéseket, az általa berendezett teremben, a toronyrészben pedig fiatal zenészek gyakorolnak.

A vállalkozó elmondta, ezután kezdődött a Magtár projekt: felkereste őt Vas Réka, aki már akkoriban a Csíkszereda központjában működő The House coworking iroda vezetőségének tagjaként tevékenykedett. Indulásként három emeleten kezdődött el a munka, az elképzelés szerint mintegy hatszáz négyzetméter felületet kellet felújítani.

– Igyekeztünk megtölteni lélekkel és olyanoknak adjuk bérbe, akik igénylik a csapatszellemet és a tartalmas, közös programokat. A járványhelyzet előtt a rendezvényeknek köszönhetően zsongott az egész Magtár. Ma erre nincs lehetőség, de úgy látom, az összegyűlt csapat továbbra is jól működik – emelte ki Biró Albin.

Mint mondták, a földszint jelenleg üres, és ha lesz további igény a Magtár szolgáltatásira, akkor azon fognak dolgozni, ha nem, akkor igyekeznek új ötleteket megvalósítani.

A Magtár a lakóira épít

Vas Réka saját vállalkozásának ötlete régóta formálódott, hiszen több évig dolgozott civil szervezetben irodavezetőként és rendezvényszervezőként. A későbbiekben rövid ideig az állami szektorban is kipróbálta magát.

– Éreztem, hogy a saját utamat szeretném járni vállalkozóként. Átfogó projektmenedzsment szolgáltatás volt a koncepcióm. Tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, mert nem szeretek egyedül dolgozni és nem is hiszek az egyedül végzett munka hatékonyságában. Részben a korábbi munkáimnak is köszönhetően azt tapasztaltam, hogy igény van a városban olyan térre, ahol 80-100, de akár 120 fős, alapvetően cégeket érintő rendezvényeket mai standardoknak megfelelően lehet megszervezni – mondta az alapító.

2018-ban Start-Up Plus pályázat révén indult a vállalkozás, amely után Vas Réka felkereste Biró Albint és partnerként kezdtek együtt dolgozni. Az épület tulajdonosa támogató és nyitott volt, jelentős mértékben hozzájárult a tér kialakításában. Kétségtelen, hogy a projekt nehezen valósult volna meg a tulajdonosi befektetés nélkül – hangsúlyozta Vas Réka.

– Sepsiszentgyörgyi vagyok, nyolc éve költöztem Csíkszeredába, ahol sok ismerősöm, barátom él. Megéreztem, hogy itt olyan értékek vannak, amelyek fontosak számomra. Ilyen például a bajtársiasság és a kitartás. Nulláról kellett építkezni és olyan barátokra, kollégákra találtam, akikre mindig számíthatok – tette hozzá.

Mint mondta, azért szeret itt élni, mert vannak olyan kiaknázatlan területek, amelyek a fiatal generációkra várnak. Olyan közösségi teret tudtak így létrehozni, amely a saját szükségleteikre ad választ. A Magtár jelenleg 12 vállalkozásnak és egy egyesületnek biztosít irodát és további 8-nak székhelyet, többek között a KreaKids Egyesületnek, amely gyerekek számára szervez készségfejlesztő foglalkozásokat.

Innovatív irodaház

A Magtár nem egy hagyományos irodaház, hanem Vas Réka megfogalmazása szerint „olyan közösségi tér is, ahol megélheted a flow-t”. Hiszi, hogy ma Csíkszeredában is megteremthető olyan munkakörnyezet, ahol az ember belefeledkezik a munkába és örömmel végzi azt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magtárlakók olyan vállalkozók, akik szeretik a munkájukat, ezért nap mint nap szívesen járnak be dolgozni, hiszen itt jó hangulatot és olyan közösséget találnak, ahová jó tartozni. A koncepció az, hogy olyan vállalkozókat szólítsanak meg, akik fejlődni szeretnének és ezáltal hozzájárulni környezetük fejlesztéséhez.

– A Magtár közösségét, vállalkozás szintjén igen, de a közhangulatot, valamint az ügyfelek tevékenységét a járvány szerencsére nem befolyásolta negatívan. Ebben segített az is, hogy arra figyelünk, hogy mit hogyan tudunk megvalósítani. A szolgáltatás részét képezi az is, hogy az ügyfeleket bizonyos adminisztratív terhektől mentesítjük, így biztosítva a zavartalan körülményeket – mondta Vas Réka.

A fiatal vállalkozó kérdésünkre elmondta, hogy ez idáig nem szembesült előítéletekkel amiatt, hogy nőként vállalkozik. Sőt, éppen az ellenkezőjét tapasztalja. Sok támogatást kap az ügyfeleitől és környezetétől. Fontos kapcsolódási pontokat jelentenek a partnerek, kiemelten a Harghita Business Center vezetősége, a The House Egyesület tagjai, valamint a Női vállalkozók Erdélyben csoport tagjai.

– Tisztában vagyok azzal, hogy szerencsés a helyzetem, sok nőnek nincs ebben része. Az idei top-tervek között szerepel a bérelhető felületek számának növelése, a Magtárlakók közösségének építése – zárta gondolatait Vas Réka.

Fülöp Orsolya