Nehéz meghatározni Szőcs Zsuzsanna – akit mindenki Zsúnak ismer – tevékenységeit, hiszen annyira sokszínű, szerteágazó és mégis egymáshoz szervesen kapcsolódó munkát végez. A Pro Terra Alapítvány működtetőjeként és a gyergyószentmiklósi Tanulók Háza oktatójaként elsősorban tehetséggondozásban kifejtett munkája révén ismerik, most már országhatáron innen és túl, hiszen nemrég kapta meg a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat kiváló tehetségsegítő kategóriában. Régi ismerősökként, a technika adta lehetőségeket kihasználva beszélgettünk művészetről, módszerekről és a személyiség kibontakoztatásának lehetőségeiről. – Meddig kell visszamenni az időben, hogy elérjünk addig a pillanatig, amikor a művészet és az alkotói tevékenységek elkezdtek érdekelni? – Óvodáskoromban folyamatosan szárítottam az ágyásból kiszedett virágokat, kartondobozokat festettem meg, és arra ragasztottam rá őket. Szerettem alkotni már akkor. Tanítóim, tanáraim észrevették, hogy az átlagoshoz képest kiemelkedőbben rajzolok, majd hetedik osztályban Gál Éva Emese rajztanárnő jelezte, hogy művészeti középiskolába kellene mennem, mert van némi tehetségem. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában azonban éreztem, hogy nem tudom felvenni a versenyt azokkal, akik már több éve ilyen profilú iskolába járnak, és nem is voltam eléggé motivált. Ennek ellenére voltak szeretett tanáraim, Siklódy Ferenccel meg is maradt a kapcsolat, máig közösen dolgozunk a tehetséggondozó programban. Tizenegyedik osztályban eldöntöttem, hogy jobban érdekel a pszichológia, mint a művészet, így elvégeztem azt nappali tagozaton, Kolozsváron, de nem zártam le egy pillanatig sem a művészettel való kapcsolatomat. Negyedéven, a Tudományos Diákköri Konferencián képzőművészeti szekcióban neveztem be és kaptam második helyezést, a mesteri ösztöndíjam is művészetterápia témakörű volt. A mesteri másodévén hazahívtak a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumba múzeumpedagógusnak, ahol egy évet dolgoztam. Később a Pro Terra Alapítványt kezdtem működtetni, amelynek a neve 2011-től kezdett bekerülni a köztudatba. – Júniusban kaptad meg a Bonis Bona díjat, amelyre Ferencz Zoltán képzőművész – akivel közösen a tehetséggondozó programot elindítottátok – és Sebők Jenni, egykori diákod ajánlottak. A közösségi oldalon, többeknek köszönetet mondva, a szülőknek is megköszönöd, hogy szokatlan oktatási módszereidet elfogadják. Mire gondoltál pontosan? – Az a módszer, ahogy én lehetőséget teremtek a gyermekeknek – mert igazából nem tanítom őket –, másfajta, hiszen nincs egy tervem arra vonatkozóan, hogy egy hét vagy egy hónap alatt mit szeretnék nekik megtanítani, vagy mi az elvárásom feléjük. Az első pár évben volt egy kötöttség bennem, hogy mit is kell megvalósítanom, de a tapasztalatok azt mutatták, és a gyerkőcöknek is az volt az igényük, hogy nem kell ehhez ragaszkodni, főként egy alternatív oktatási rendszerben, ahol nem kell osztályozni. A módszerem az, hogy van egy sziget, ahol a gyermekek jól érzik magukat, én pedig lehetőséget teremtek nekik, hogy az énjük kibontakozzon. Ezt tanultam meg általuk, és igyekszem személyre szabottan figyelni rájuk. – Valószínűleg ezért szeretnek téged és az ottani környezetet ennyire… – 8-12 fős csoportjaim vannak, amelyekben ha valaki megnyílik, akkor követik sorban a többiek. Nagyon jól összekovácsolódtak, és az én szívemhez is hozzánőttek nagyon. – A módszereidnek köszönhetően nagyon sokan kerültek művészeti középiskolába azok közül, akik a te foglalkozásaidra jártak korábban… – Igyekszem megkeresni a gyermekek erősségeit, a legjobb képességeit, és olyan helyre irányítani, ahol az a bizonyos képességük a legjobban ki tud bontakozni. Van olyan egykori diákom, aki felkereste a Szín-kron diákszínjátszó csoportot, és színművészeti egyetemre ment, hiszen arra vezetett az útja. – Az alapítvány formabontó pályázati kiírása volt 2019-ben a Képpoézis, amely az irodalom és képzőművészet újszerű találkozását hozta létre, és azóta már új fogalommá vált, amelyet ti jegyeztetek elsőként a Wikipédián. Milyen ennek a kezdeményezésnek az utóélete? [caption id="attachment_132821" align="aligncenter" width="1764"] Fotók: Szőcs Zsuzsanna saját archívumából[/caption] – Két hete tartottuk az idei év legutolsó foglalkozását, egy fesztiválon, ugyanakkor megjelent egy könyvünk is a tavaly, az alapítvány első nyomtatott könyve, benne a legjobb harminc képpoézismunkával. Mi vezettük be Erdélyben magyar nyelven ezt a fogalmat, és nemrég Magyarországon is hasonló pályázatot hirdettek meg, ezzel a névvel, amit mi adtunk. Nemzetközi pályázatot hirdettünk akkor, jöttek is munkák több országból, tehát egy-egy kis gyöngyszem el van ültetve és ki fog bontakozni lassan… Ebben a témában írtam a mesteri dolgozatomat is, amit februárban védtem meg, címe A képpoézis mentálhigiénés lehetőségei; egy volt diákom, Móga Petra pedig irodalom szakon volt, és képpoézisből írta az államvizsga-dolgozatát. Tehát tavalyelőtt elkezdődött valami, aminek ma már van tudományos alapja, ezt nem szeretnénk abbahagyni. Ahová hívnak műhelymunkát tartani, elmegyünk, emellett vannak további terveink is a módszer kapcsán: szeretnénk, hogy minél több pedagógus megismerje, lássa be, hogy számtalan órára be lehet vinni, hiszen segíti a kreativitást és a képzelet áramlását. – Mik a közeli és távoli terveid? – Az alapítvány évente zajló tehetséggondozó képzései megmaradnak: ezeknek a megszervezése, meghirdetése, a szükséges eszközök beszerzése az én feladatom. Januártól pedig visszatérek kislányom mellől a Tanulók Házába dolgozni, hiszen hiányzik már az a másfajta pörgés, a munka kihívása és szabadsága. – Júniusban kaptad telefonon az értesítést, hogy Bonis Bona díjat kaptál kiváló tehetségsegítő kategóriában. Hogyan fogadtad? – Könnyek között, meghatódva… Eddigi diákjaim közül 38-an felvételiztek művészeti osztályokba, közülük 33-an jutottak be, ami már önmagában is eredmény, a díj csak ráadás. A tapasztalataim alapján vallom, hogy alkotó módon kell viszonyulni az élethez, mellőzni a módszereket és a technikát, biztosítani a gyermekek számára a kibontakozás lehetőségét. Mindennek érdekében a konvenciókat néha sutba kell dobni.

Boncina-Székely Szidónia