A kommunikáció árnyoldalai

A koronavírus járvány megjelenése óta van beszédtéma bőven mindenki számára. A tárgy világszinten közös, akár teljesen idegenek is el tudnak csevegni a vírusról, az oltásról, a gazdasági és pszichológiai következményekről egészen addig a pontig, amíg a véleményük, meglátásuk közös. Mert onnantól már halálos ellenséggé is válhatnak, szidhatják egymást, személyeskedhetnek napestig az online térben vagy személyesen, hiszen van vitatkoznivaló bőven, s az okfejtéseket vég nélkül lehet hangoztatni. A közösségi oldalakat böngészve azon tűnődtem, mi lehet a háttere annak, hogy teljesen ellenőrizetlen forrásokból érkező videók, amelyekben átlagemberek „osztanak” információkat, hatalmas nézettségnek örvendenek, hihetőnek minősülnek sokak szemében. Mindeközben a hivatalos információk, tudnivalók megosztása alig történik meg, és ha mégis, a népszerűségük a nullához közelít.

A témában kutakodva az Európai Unió statisztikai hivatalának vonatkozó adatait találtam, miszerint Romániában a lakosság a kormányzati oldalakat információszerzés céljából alig-alig használja, mindössze tíz százalékban, míg több államban ez az arány 80–90 százalék.

Hogy mi áll ennek hátterében, nehéz lenne megmondani. Valószínűleg összetett jelenség eredménye. Viszont tény, hogy a lakosság jó része olvas/néz híreket, informálódik, és a látottak, hallottak alapján kialakít egy véleményt a világban zajló történésekről. Ezeknek az információknak a nagy része viszont nem hivatalos, és így ellenőrizhetetlen a valóságtartalma is.

A napokban egy, a járvánnyal és az oltáskampánnyal kapcsolatos videó terjedt a közösségi oldalon: a pár perces anyagban egy név és tisztség nélküli személy olvasott fel képernyőjéről hivatalosnak mondott adatokat, hozzáfűzve saját véleményét. Miért lehet az, hogy egy idegen személyes véleményére kíváncsiak vagyunk? Talán azért, mert azt mondja, amit mi is gondolunk, vagy hallani akarunk?

A kommunikáció alapelvei – átláthatóság, együttérzés, felelősségvállalás – mint régimódi fogalmak léteznek már csak, sokkal inkább jellemző a túlkínálat, az álhírek jelenléte, a hivatalos források részéről pedig a minimális hatékonyság. Nehéz eligazodni a hírdzsungelben, de semmiképp sem célravezető, ha a legelső utunkba akadó önjelölt véleményvezér meglátásait használjuk fel világképünk alakításához. Hosszú távon rendkívül kellemetlen „mellékhatásai” lehetnek.

Boncina-Székely Szidónia