Hirdetés

A királynő beköszön

HN-információ
Magyar szempontból éppen tudósításunk időpontjában született meg a tegnapi nap egyik legfontosabb eredménye: a női vízilabda-válogatott az utolsó mérkőzését is megnyerte selejtezőcsoportjában, és fölényesen jutott tovább a kiesési szakaszba. Kanada egyetemi válogatottját sikerült két vállra fektetni, és már a tegnap jeleztem, hogy azt tartom a magyar csapat nagy erősségének, hogy nemcsak egy-két játékos gólerős, hanem gyakorlatilag a csapat minden tagja kiveszi részét a góllövésből. Érdemes felsorolni a csoportmérkőzéseik eredményeit: Kanadát 16–7-re, Japánt 18–7-re, Csehországot 22–5-re, míg Franciaországot 17–3-ra győzték le a magyar lányok. Ha ez a lendület nem törik meg, nem kizárt, hogy ez a csapat hozza majd az egyik dobogós helyezést Magyarországnak az universiadén. Egyébként általánosságban a legnagyobb eseménye a napnak az volt, hogy a sajtóközpont közvetlen szomszédságában található San Paolo stadionban megkezdődtek a sportok királynőjének számító atlétikai viadalok. Bár még nagyon a kezdetén tartunk az atlétikai versenyeknek, a sajtóközpont egyik napról a másikra megháromszorozódott forgalmán már lemérhető a megnövekedett érdeklődés. Így a nagyszabású rendezvény második részében a csapatsportok mellett sokszor hallunk még az atlétika különböző sportágairól. És most szaladjunk végig a rendezvény más kimagasló eseményein. A művészi tornában véget értek a versenyek. Az ázsiai sikerek, mint mondtam, most már nem számítanak nagy meglepetésnek, de ebben a sportágban a japán Hitomi Hatekada négy aranyérme mégis szenzációnak számít. Más-más számokban, de a pódium többi helyeit Oroszország, Dél-Korea, Örményország és Azerbajdzsán versenyzői foglalták el. A világon még kuriózumszámba menő kispályás, 7-7 játékossal játszott női és férfi rögbicsapatok háromnapos tornájának versenyét mindkét nemben Japán csapata nyerte. A taekwondo-összecsapások első napjának végén a versenyt az USA és Dél-Korea sportolói vezetik. A minden esetben telt házat vonzó úszóversenyek vasárnapi eseményein a showt az amerikai Katharine Berkoff vitte el a százméteres hátúszásban beállított pályacsúcsával. A végén itt azért említsük meg név szerint a dobogósokat, mert velük még biztos találkozni fogunk a nagy világversenyeken. 1500 m, gyorsúszás, nők: arany: Waka Kobori (JPN), ezüst: Moesha Johnson (AUS), bronz: Molly Ann Kowal (USA). 200 m mellúszás, nők: arany: Alicia Wilson (GBR), ezüst: Ella Eastin (USA), bronz: Runa Imai (JPN). 200 m gyors, férfiak: arany: Kirill Prigoda (RUS), ezüst: Ilia Khomenko (RUS), bronz: Daniel Roy (USA). 100 m hátúszás, nők: arany: Katharine Berkoff (USA), ezüst: Elise Haan (USA), bronz: Silvia Scalia (ITA). 200 m pillangó, férfiak: arany: Aleksandr Kudashev (RUS), ezüst: Nao Horomura (JPN), bronz: Takumi Terada (JPN). 50 m hát, férfiak: arany: Justin Ress (USA), és Zane Waddell (RSA), bronz: Grigory Tarasevich (RUS). 4 x 200 m gyors, nők: arany: USA, ezüst: Olaszország, bronz: Oroszország. Aczél Péter László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!