A katonás fegyelemtől az emberi közvetlenségig Feszes vigyázzállásban álltak a tűzoltók a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség udvarán. A parancsnok szédítő sebességgel olvasta a napi beosztást, mégis valamennyi tűzoltó értette. Ez egyértelműen kiderült rövid, katonás válaszaikból. Reggel volt, nyolc óra. Ilyenkor alapjáraton semmi keresnivalónk nem lett volna a hivatásos tűzoltóknál, de ezúttal nem volt más választásunk. Igaz, senki sem kényszerített bennünket. Azért néztük végig a tűzoltók egy napját műszakváltástól kezdve, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy miként birkóztak meg a tűzoltók a szükségállapottal és hogyan változtak meg a hétköznapjaik a még mindig tomboló világjárvány ideje alatt. Valószínűleg ezúttal nem okoz különösebb meglepetést, ha megemlítem, hogy a többes szám nem fejedelmi. Talán már sejtik: Fodor Zsuzsánna fotós kollégával elérkeztünk riportsorozatunk harmadik közös állomásához. Korábban megnéztük, hogyan nézett ki a szükségállapot a rendőrjárőr perspektívájából, valamint betekintést nyertünk az otthongondozásban dolgozó ápolók hétköznapjaiba. Olyan szakmák képviselőiről van szó, akik a világjárvány elleni küzdelem frontvonalában tevékenykednek. Szinte magától értetődik, hogy nem maradhattak ki a sorból a hivatásos tűzoltók sem. Jelmondatunk ezúttal is: négy szem többet lát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy most több időbe került, amíg sikerült beleegyezésre bírni a katasztrófavédelmi felügyelőséget – ez mindenekelőtt a kolléga érdeme –, de végső soron ez egy ekkora, hierarchikusan szerveződő intézménynél érthető. Megérte türelmesnek lenni. A megbeszélt napon, a megbeszélt időpontban Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője a rá jellemző természetes – szó nem volt itt hivatalnoki udvariasságról – kedvességgel fogadott. Mintha nem is egy katonai szervezetről lenne szó. Általában riportkészítéskor nem szoktunk szóvivőkkel hosszasan beszélgetni, de ezúttal kivételt tettünk. Azért tettünk kivételt, mert több alkalommal megtapasztaltuk korábban, hogy Alina Ciobotariu maga is kimegy a terepre egy-egy bevetés alkalmával, így aztán első kézből szolgálhat információkkal. A műszakváltás Készségesen magyarázta el azt is, hogy miként működik a műszakváltást. Ez minden reggel nyolc órakor történik meg, egy műszak huszonnégy órás szolgálatot jelent. – Az előbb, akik tegnap dolgoztak, elmentek, és az új váltás elkezdte az „operatív szolgálatot” – magyarázta a látottakat. Önkéntelenül is azt kérdeztem tőle, hogyan bírják ki? Teljes 24 óra munka? Egy kicsit soknak tűnt. – Nagyon jól összeállított programjuk van, ebben akad edzés is, épp azért, hogy fizikailag is bírják a terhelést. Természetesen pihenőprogramjuk is van, ám bármilyen 112-es telefonos riasztás esetén képesek menetkészek lenni. Egy perc alatt beöltöznek, és legfeljebb három perc után már képesek elhagyni az egység kapuját, hogy azonnal segíteni tudjanak a bajbajutottakon – mondta. Hozzáfűzte: nagyon széles a katasztrófavédelem tevékenységi köre, és a tűzoltóknak valamennyire készen kell állniuk. – Tűzoltónak lenni annyit tesz, mint mindenre alkalmasnak kell lenni. Mert a gyakorlatban a tűzoltó az, aki kimenti a tűzből az áldozatokat, de ugyanezt teszi közúti balesetek esetén is az autókban ragadt bajbajutottakkal. Ezenkívül a tűzoltó semlegesíti a világháborúból visszamaradt fegyvereket. Szakképzet elsősegélyt tud nyújtani, ha kell, csonttörések vagy más orvosi beavatkozások esetén. Ezenkívül, ha kell, a tűzoltók kinyitják a beragadt ajtókat, ha kell, állatokat mentenek – sorolta, hogy mi mindenhez (is) kell értsenek munkatársai. A tűzoltók esete a világjárvánnyal A világjárvány és a miatta bevezetett szükségállapot a katasztrófavédelem életét is megváltoztatta. Vagy ahogy Alina Ciobotariu fogalamzott: számukra is kihívást jelentett, akárcsak a közösség egésze számára. Persze rögtön sietett leszögezni, hogy a kollégái felkészültek voltak. A Hargita megyei tűzoltók egyébként azon kevesek közé tartoztak, akiket kiválasztottak, amikor a vesztegzár alá került suceavai kollégáiknak kellett segíteniük. A Hargita megyei tűzoltók bravúrosan helytálltak. Azóta haza is tértek, és még mindig az első vonalban vannak, mert naponta vannak ilyen bevetéseink, a többi szokásos küldetésünk mellett. Ferencz Károly, főtörzsőrmesterrel egy héttel később beszélgettünk. Ő ugyanis megjárta Suceavát, a Hargita megyei különítmény két hétig dolgozott májusban a vesztegzár alá vont moldvai városban. Mesélte, hogy amikor egyik reggel a 24 órás váltásból hazament, fél tíz és tíz óra között megszólalt a telefonja, és közölték vele, hogy két napon belül jelentkeznie kell suceavai szolgálatra, mert ott emberekre van szükség. Két hétre áthelyezték őt és társait oda. – Egy kicsit váratlanul ért ez a telefonhívás. Olyan munkahelyünk van, hogy tudjuk: semmi sem biztos. Ha vége is a műszaknak, egy órán belül indulhatunk vissza. Ilyen a munkánk, ezt tudtuk, amikor elvállaltuk. Én olyan vagyok, hogyha menni kell, akkor megtesszük azt, amit tenni kell – mondta tárgyilagosan. Hozzáfűzte, az elején a családja nem örült felhőtlenül a dolognak. A csíkszeredai tűzoltók hétköznapjai Ferencz Károly főtörzsőrmesterrel suceavai kalandjaira még visszatérünk, most azonban folytatjuk egy héttel korábban a csíkszeredai katasztrófavédelmi felügyelőség udvarán. Éppen arról faggattam Gál Levente tűzoltóápolót és Flóra Dénes törzsőrmestert, egészségügyi asszisztenst, hogy mennyivel van más, több dolguk, mint a világjárvány előtt. A válasz teljesen logikusnak hangzott: sokkal több időt vesz igénybe a munka a világjárvány kitörés óta, minden bevetés után egy órával megnyúlik a munka a fertőtlenítés miatt. – Az van, hogy először magunkat kell fertőtleníteni – minden mozdulat után –, utána a mentőt belülről. Az még hosszabb procedúra. A légteret is fertőtleníteni kell, és a teljes felszerelést is. [caption id="attachment_121384" align="aligncenter" width="2000"] Gál Levente és kollégája, Florin Condrea az egyszer használatos védőöltözetükből vetkőznek ki bevetés után. Ezután következik a mentőautó fertőtlenítése. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség még nem rendelkezik az ehhez szükséges készülékkel, ezért a mentőautót a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház udvarán fertőtlenítik.[/caption]   Hozzáfűzték: amikor a mentő belsejét fertőtlenítik, akkor becsukják az ajtót és zárva is tartják. Az, hogy mennyi ideig, attól függ, hogy mekkora a jármű űrtartalma. A nagyobb mentők számítanak „szerencsésebb esetnek”, mert térben elkülönül teljesen a fülke a mentő hátsó részétől, szemben a kis mentőkkel, ahol csak egy üveg választja el egymástól a két teret. A légtér lefertőtlenítése után szellőztetni kell. Kötelezően legalább fél órát. Utána a mentők teljes felületét alaposan áttörölgetik. Magától értetődött a kérdés, hogy mennyire nehezítették meg a dolgukat a járvány miatt bevezetett intézkedések. – Mi már rég túlestünk a kiképzésen. Pluszfeladatot egyedül az autó fertőtlenítése jelent – jött a válasz. Mint részletezték, korábban is kellett fertőtleníteniük a mentőautókat, de ez a munka most jóval tovább tart. Kérdésünkre, hogy a tűzoltók hogyan bírják ki fizikailag a terhelést, Alina Ciobotariu inkább Tankó András Levente váltásvezetőre bízta a választ. Ami egyébként nem volt váratlan. Röviden összefoglalva: sportolással. A testépítőedzések mellett állóképességet és ügyességet fejlesztő tornagyakorlatokat hajtanak végre. Program szerint reggel 9 órakor kezdődik a tornaóra. Tankó András Levente a bemelegítés után a váltást két csoportra osztotta. A váltás fele a konditerembe ment az erőgépekhez, a többiek az udvaron hajtottak végre erőnlét-erősítő gyakorlatokat. Kérdésünkre elmondta: állóképességüket szaladással fejlesztik, ezenkívül kézügyesség-fejlesztő gyakorlatokat is végrehajtanak, hogy a lehető legjobb fizikai állapotban legyenek. – Vannak hosszan tartó bevetéseink, ahol szükséges az állóképesség – jegyezte meg a műszakvezető. Egy edzés egyébként délelőtt két órát és délután egy órát tart hétköznapokon. A hétvégén, szombaton is három órát sportolnak, csak vasárnap nem. Vasárnap kulturális programjaik vannak. Amikor csak lehet, úgynevezett „fejlesztő videókat” néznek. Például más megyék vagy külföldi tűzoltók bevetéseit nézik meg. – A mások bevetéseiből sokat lehet tanulni. Okos ember a más hibájából tanul – fűzte hozzá. Lélekben is erősnek kell lenniük Miközben a tűzoltókkal beszélgettem, önkéntelenül is eszembe jutott egy másfél-két évvel ezelőtti esetem egy leszerelt tűzoltóval. Véletlenül kerültem vele egy asztalhoz. Úgy sikerül az este, hogy a végén már csak ketten beszélgettünk. Nagyon magabiztos volt. Vidáman ugratott, hogy ha nagyon „kemény” újságírónak tartom magam, akkor menjek el vele egyszer bevetésre. Ő a közlekedési baleseteknél beavatkozó műszaki mentőcsapat tagja volt. Kíváncsiságból rákérdeztem, milyen ez a munka? Elképesztő borzalmakat mesélt el, többször végig kellett nézze, hogy hiába próbálja megmenteni valaki életét: nem tudja. Az addig vidám srác – hiszen a tűzoltók viszonylag fiatalon szerelnek le – az újra átélt élmények hatására sírva fakadt. Patakokban folytak a könnyei. Nem győztem tőle elégszer elnézést kérni, szerencsére megbocsátott. Azóta sem felejtettem el azt az estét. Ezért megkérdeztem Alina Ciobotariutól azt is, hogy ezeket a traumákat hogyan dolgozzák fel a tűzoltók. – Valóban, a tűzoltókat intenzív benyomások érik minden bevetésnél, erős érzelmeket vált ki belőlük – ismerte el a szóvivő. – Gyakorlatilag ez a mesterségük: az emberi életek és javak megmentése. Természetes, hogy bármennyire erősek is legyenek, bármelyik bevetés nyomot hagy a lelkükben. Ők is emberek, családjuk, gyerekeik vannak, és persze eszükbe jut, hogy az ő hozzátartozóik is kerülhetnek hasonló helyzetbe. Arra is volt példa, hogy a tűzoltók egyik kollégájuk szüleinél kellett tüzet oltsanak. Világos, hogy sokkal intenzívebben élte meg a bevetést az a tűzoltó, aki szüleinek kellett a segítségére siessen – fűzte hozzá. Kérdésünkre elmondta: a lelkileg is megterhelő eseteket megbeszélik a tűzoltók. – Félévente felmérik a pszichés állapotukat. A brassói katasztrófavédelmi felügyelőség pszichológusa teszi ezt meg, ugyanis a mi pszichológusállásunk nincs betöltve, mert nem fér bele a keretbe – avatott be a részletekbe a szóvivő. – És ezt meg is megírhatom? – Persze – vágta rá gondolkodás nélkül. Lőszerpusztítás és a finom parasztkolbász Időközben eltelt az idő. Aznap éppen a világháborúból megmaradt lőszerek megsemmisítése volt soron, azaz a katasztrófavédelmi felügyelőség tűzszerészei mentek ezúttal bevetésre. Karcfalva határában került erre sor. Ide is elkísértük a tűzoltókat. Erről az eseményről különben be is számoltunk a Hargita Népe hasábjain. A helyszíni tudósításunkból néhány részletkérdés kimaradt. Például az, hogy egy ilyen nagy körültekintést igénylő művelet rendkívül időigényes. Alina Ciobotariu nem árult zsákba macskát, őszintén elmondta, hogy ez az egyetlen olyan feladata a tűzoltóknak, amely nincs időhöz kötve. Lőszermegsemmisítés esetén ugyanis a biztonság, nem pedig a gyorsaság a legfontosabb. Ha meg akartuk várni a robbantást – és mi meg akartuk –, akkor több mint két órát kellett erre várnunk. Mindezt a szabadban, a tűző napon, miközben egyre éhesebbek lettünk. Igaz, ebben az esetben inkább csak a magam nevében beszélhetek. Azért is vártuk meg egyébként a robbantást, hogy együtt térjünk vissza Csíkszeredában a tűzoltókkal, részint azért, hogy újabb fotókat készítsünk, másrészt pedig, hogy szóba állhassunk Ovidiu Dudu ezredessel, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség parancsnokhelyettesével is. Mielőtt visszaindultunk volna, kénytelenek voltunk megállni az egyik karcfalvi bolt előtt. Nagy úr az éhség. A bolt eladói aligha sejtik, hogy az ott vásárolt parasztkolbász és kifli hány négycsillagos szálloda reggeli menüje elől vitte el a pálmát a szememben. Aztán persze meg sem álltunk Csíkszeredáig. (Folytatjuk.)   szöveg: Kiss Előd-Gergely fotó, képaláírások: Fodor Zsuzsánna