2020 nem az az esztendő volt, amikor túl sokat nevetgéltünk és viccesen tudtuk felfogni a körülöttünk zajló nagybetűs Életet. Lehet, hogy jobban tettük volna? Lehet, hogy humorral, jókora adag optimizmussal könnyebben elviselhetők a nehézségek? A válasz egyértelműen igen, bár a György Botonddal készült interjú azokat is meggyőzi, akik esetleg nem hinnének nekem.

 

– Hogyan élted meg humoristaként a viszontagságos 2020-as évet?

 

– Úgy fogalmaznék, hogy volt jobb évem. De talán minden csak nézőpont kérdése, és a társadalomnak szüksége volt egy ilyen időszakra. Kicsit olyan, mint a húslevesben lévő csont, konkrétan senki nem eszi meg, de megadja az ízét. Az elmúlt egy évnek is ilyen szerepe volt, ha egy picit jobban fogjuk tudni értékelni a dolgokat, akkor már megérte.

 

– Szorongás, bizonytalanság, állandóan változó szabályok és élethelyzetek – hogyan lehet ezt a sok borzalmat humorral tompítani? Van recepted?

 

– Az elején nehezen éltem meg, hiszen gyakorlatilag felborult a „betáblázott életem”. Azt éreztem, hogy értéktelenné váltam. Aztán jött a kijárási tilalom, és azt vettem észre, hogy az emberek szomjaznak a humorra, a nevetésre, a közös programokra. És bár tény, hogy receptem nincs a humorra, mindenben meg kell látnunk, mert ott rejtőzik. Idén például nem értek váratlanul a meghívások az esküvőkre, igaz, hogy elmaradt az összes – de ezen legalább nem kellett meglepődnünk. 
Ahogy kezdetét vette a bezártság márciusban, cikkek, interjúk százai buzdítottak arra, hogy belső utazásra, önmagunk keresésére fordítsuk az időnket, találjuk meg a belső békét. Hol kap helyet mindezek mellett a humor – ami nélkül, lássuk be – nehezen élhetők a mindennapok, hát még az ilyen extrém időszakok, mint az idei…
A jelenleg is megosztott társadalom még inkább két részre szakadt: volt, aki hitt a vírusba, volt, aki nem; volt, aki viselt maszkot, volt, aki nem; maradj otthon, menjél szavazni… Ezek között az emberek között pedig egész évben konfliktusok alakultak ki amiatt, hogy ki milyen formában éli meg ezt az időszakot. Erre a humor volt a legjobb fájdalomcsillapító, hiszen ez a társadalom malterja. Emlékszem egyszer 2002-ben, aztán 2012-ben mondták, hogy jön a világvége. Idén a kulturális és szórakoztató iparnak valamilyen szinten eljött, de remélem, hamarosan feltámad, és az emberek is ennek része­seiként értékelni fogják mindazt, ami eddig természetes volt.

 

– Milyen módon tartottad a kapcsolatot a közönségeddel?

 

– Idén minden online volt. A ballagás, a szentmise, az oktatás – szinten minden, amit korábban még el sem tudtunk képzelni. Én szinte Facebook-generációnak számítok, így nyilvánvaló, hogy állandóan igyekszem kapcsolatban lenni a különböző közösségi oldalakon, bár nagyon várom, hogy közel egy év után újra színpadra lépjek. Komolyan mondom, hogy még a legrosszabb falunapokat is visszasírom, ahol a focipálya közepén 5 személy előtt kellett fellépni vasárnap, a mise után.

 

– Téged sokfelé úgy ismernek, mint a lakodalmak hangulatfelelősét, hiszen gazda szerepet vállalsz ezeken az eseményeken. Mit tapasztaltál idén ezen a téren, mindenki elhalasztotta a nagy eseményt, vagy kisebb vendéglistát írt és kimondta az igent?

 

– Ebben az évben a sok elvállalt esküvő közül a sajátom volt a legfontosabb. Abban reménykedtünk, hogy mi legalább meg tudjuk tartani. És, ha nem is úgy alakult, ahogy elterveztük, de ebben az évben talán ez volt a legjobb pillanatom egyike, hogy a polgári esküvőnket megtartottuk. Mivel csak a szűk család és a barátok vettek részt, így kellően megható és hangulatos volt. A lakodalmakat az emberek többsége elhalasztotta, a tavaszi foglalások átkerültek őszre, de sokan nem is kerestek új időpontot a bizonytalan időszak miatt. 

 

– Milyennek látod közvetlen környezetedben, közösségedben az emberek hangulatát? Képesek vagyunk feldolgozni a nehézségeket, alkalmazkodni, megújulni? 

– Mindenképp túl fogunk lenni rajta, így vagy úgy. Nemcsak én, de a szakemberek is azt mondják, és talán már most is érződik, hogy jelentős gazdasági következménye lesz a járványnak. Ez a vírus pedig mindent újra fog értékelni, ha tetszik, ha nem. És a háború első áldozata a kultúra lesz. Amikor az embereknek nincs pénzük, akkor nem színházba fognak menni, vagy nem az extrákra költenek, hanem a saját szükségleteikre. Valószínűleg semmi nem lesz olyan, mint a tavaly. De fontos, hogy – ha nem is rendezvényeken, de családilag vagy egyénileg – valamilyen formában tudjunk majd kikapcsolódni és leengedni a gőzt, másképp üressé válhatunk emberileg. Ez pedig veszélyes!

 

– Bővelkedsz tervekben, újévi fogadalmakban ? Mit vársz 2021-től?

 

– Szerettem tervezni és igyekeztem felkészülni a váratlan helyzetekre. Erre az évre nem tudtam. De megfogadtam – és erre ez az év jó volt –, hogy a jövőben sokkal több időt töltök a szeretteimmel, családommal. Értékelni fogok minden fellépést, felkérést, és még azt a szintetizátorost is, aki az egész lagzit egy ritmussal lezenéli. Azt javaslom, hogy mindenki tegye ezt a saját életében, hiszen most észrevehetjük, mekkora érték, hogyha szabadon kimehetünk az utcára, nem számít, mikor megyünk haza, hányan vagyunk és milyen közel egymáshoz…