A hobbigombász lehetőségei

Erdeinkben, mezőinken számos gombafaj terem. Ismeretlenül ne fogyasszuk Fotó: György Szabolcs

Berobbant a gombaszezon – tudtuk meg a csíkszeredai amatőr gombaszakértőtől, Fekete Gyulától, akit az alkalmi gombagyűjtés fortélyairól kérdeztünk. Megtudtuk: a gomba veszélyes, de elővigyázatossággal igazi ínyencség. Hargita megyében kevés helyen kötik fizetséghez a gyűjtést, nincs lehetőség a gombák bevizsgálására, valamint az erdész tanácsa szerint csak bátraknak ajánlott az erdei gyűjtögetés.

Jutányos árú gombát a zöldségpiacon és a forgalmasabb útszakaszok mellett is beszerezhetünk a csapadékosabb időszak után, de aki inkább kimozdulna, és magának gyűjtene, most biztos sikerrel teheti Hargita megyében – tudtuk meg Fekete Gyula csíkszeredai amatőr gombásztól.
Múlt hét csütörtökön a Csíki-havasokban egy baráti társasággal gyűjtögetett – azt tapasztalták, hogy jelenleg minden adott a jó gombaterméshez: végre esőből és napfényből sincs hiány a környéken.
– A Csíki-havasokban jelentős mennyiségű csapadék volt, ezért nyári és őszi gombát is tudtunk szedni: berobbant a gombaszezon. Megjelent a vörös és barna érdestinóru, az őzlábgomba, erdőszéli csiperke, vargánya, rókagomba – emelte ki Fekete Gyula, hogy fordulatot vett az időjárás, ami kedvez most több gombafajtának is.
Hozzátette, az utóbbi hetekben a talaj szakaszosan ázott meg, ezért a területtől is függ, hogy mennyire gazdag a termés – van, ahol már az őszi gombák is fellelhetők, de néhány száz méterrel odébb alig egy-két gomba, ha előfordul.

Nem ajánlott út széléről vásárolni

Fekete Gyula kiemelte, hogy a gomba, bár nagyon ízletes és a gyűjtögetés kiváló hobbi, de fogyasztása nagyon veszélyes lehet, ha hiányos a tudásunk. Megtudtuk, a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca a két legveszélyesebb fajta a környéken, ezeket mindenkinek ismerni kell, aki gombát fogyasztani vagy gyűjteni szeretne.
– Olyan mérget tartalmaznak, ami akár a fogyasztás után hetvenkét órával kifejti a hatását, és gyakorlatilag szétrobbantja a belső szervek sejtjeit – avatott be a gombafogyasztás veszélyeibe Fekete Gyula, majd hozzátette, természetesen ezeken kívül még számos más mérgező gombával találkozhatunk, de ennek a két fajtának a fogyasztása halálos kimenetelű lehet.
Elmondása szerint az útszéli gyűjtögetőktől vásárolni nagy rizikó, hiszen a termés nem ellenőrzött, valamint a mérgező gombákból elég, ha csupán egyetlen keveredik a sok közé, már sürgősségi eset lehet belőle.
– Nagy hiányosság, hogy nem működik bevizsgálás, pedig sok problémára jelenthetne megoldás. Évekkel korábban Balló Béla doktor segítségével önkéntes alapon végeztük ezt a munkát. Ő orvos és gombaszakértő volt, ezért a rendelőjében heti beosztással fogadtuk az alkalmi gombászokat, és teljesen ingyen ellenőriztük, segítettük a tájékozódásban azokat, akik igényt tartottak rá – számolt be Fekete, hogy korábban működött Csíkszeredában egy szükségmegoldás, de az utóbbi években teljesen ellenőrizhetetlenné vált a környéken begyűjtött gomba.

Fotó: György Szabolcs

Nincs kiépített rendszer

Az amatőr gombaszakértő szerint még mindig uralkodnak a gombákkal kapcsolatos alaptalan hiedelmek, ezért a valós veszélyt nem, de a szájról szájra terjedő népi bölcsességet annál inkább komolyan veszik. Elmondta, hallott már olyan módszerről, hogy főzés közben ezüstkanállal ellenőrzik a gombát: ha megfeketedik a kanál, azt jelenti, a gomba mérgező. A leggyakoribb módszer pedig az íz szerinti megítélés: ha csíp, a hiedelem szerint az szintén méreg jelenlétére utal, holott Fekete hangsúlyozta, nyers formában majdnem minden gomba fogyasztása tilos, de elkészítés után egy nappal sem ajánlott már megenni. Viszont a bevizsgálási lehetőség mellett az állandó ellenőrzés sem működik a környéken, Fekete Gyula tudomása szerint pedig a szomszédban, már Magyarországon szigorú szabályokkal tartják kordában a gombagyűjtőket.
– A turista bemehet az erdőbe, de például az ehető kalapos gombából egy személy legfeljebb két kilót gyűjthet, szarvasgombából alig két darabot. Tehát saját fogyasztásra is szabályozott a gombászás. Romániában tudomásom szerint nagyon kezdetlegesek az erre vonatkozó törvények, s még ha vannak is, ritkán kérik számon, vagy tartják be őket – vázolta a hazai helyzetet Fekete Gyula.

Fotó: György Szabolcs

A gombák királya a medve

Bartalis Csabától, a Homoród Erdészeti Hivatal munkatársától megtudtuk, a gyakorlatban csak néhány helyen van ellenőrzés, hiszen Hargita megyében az erdők többsége nem az állam tulajdonát képezi, így többnyire a közbirtokossági egyesületek vagy magánerdő-bizottságok ellenőrzése alá tartozik a gombászok tevékenysége is.
– Hozzám Homoródszentmárton község nyolc települése és területe tartozik, de itt helyben nincs állandó ellenőrzés, a közbirtokosságok nem kötik befizetett összeghez a gombagyűjtést – avatott be az erdész.
Hozzátette, a néhány kivételes magánerdészetnél egy jelképes összegen, de főleg az engedély kiváltásán van a lényeg, de ez csak a nagyobb településeken, kivételesen jól működő közbirtokosságoknál valósul meg.
– Ha állami erdőről van szó – ami nálunk elég ritka –, akkor az állami erdészettől kell engedélyt kérni, viszont erre nemigen van szükség itt a megyében – közölte az erdész, hogy miért nélkülözhető az engedély kiváltása Hargita megyében a környező megyékkel ellentétben.
Bartalis szerint az utóbbi években egyre kevesebb az alkalmi gombagyűjtő, a legtöbben, ha tehetik, elkerülik az erdőt – amit véleménye szerint jól is tesznek. A szabadban töltött idő nagyon fontos, de gyalog felkeresni az erdő közeli területeket, nagyon veszélyes.
– Az elmúlt öt évben is volt rá példa, hogy itt helyben, gyűjtés közben emberre támadt a medve. A jelenlegi esetek mellett nem ajánlott elővigyázatlanul járni olyan helyen, ahol fennáll a vadveszély lehetősége – hívta fel a figyelmet az erdész a gyűjtés közbeni veszélyekre.
Azt tanácsolta, ha valaki eléggé ismeri a gombafajtákat ahhoz, hogy elinduljon gyűjteni, menjen csoportban, minél nagyobb társasággal, valamint jó nagy zajjal. Mint mondta, a medve elriasztására az a legalkalmasabb, ha a fák törzsét kopogtatjuk egy vastag faággal.

Demeter Adél-Hajnalka

: an accessible web community