Hirdetés

A háromágyas szobák drágábbak

HN-információ
A négyágyas szobákat továbbra is a tavalyi évben meghatározott havi 290 lejért foglalhatják el a csíkszeredai Sapientia egyetem bentlakó hallgatói. A bentlakás korszerűsítését követően azonban az idei tanévtől háromágyas szobákat is választhatnak, ezekért 20 lejjel kell többet fizetniük – tudtuk meg az egyetem vezetőségétől. [caption id="attachment_9270" align="aligncenter" width="620"]Már felújított bentlakásszoba, még készülő folyosóval. Ősztől 300 hallgatót várnak Már felújított bentlakásszoba, még készülő folyosóval. Ősztől 300 hallgatót várnak[/caption] [dropcap]K[/dropcap]orszerű és kényelmes tereket kívánunk biztosítani a bentlakó hallgatóknak, ezért a tavaly elkezdett és idén záruló, a magyar kormány által támogatott épületfelújítás kiemelt fontosságú feladatai között szerepelt a bentlakásszobák felújítása, az ezekhez tartozó mosdók korszerűsítése, valamint, hogy a régi, négyágyas szobákból, ahol csak lehetett, háromszemélyeseket alakítsunk ki – közölte lapunkkal dr. Makó Zoltán, a Gazdasági és Humántudományok Kar dékánja. A felújítást követően tehát ősztől a Sapientia csíki karain tanulók 70 háromszemélyes és 20 négyszemélyes szoba közül választhatnak. – A négyágyas szobák használati díja továbbra is havi 290 lej, a háromszemélyesek díját az elmúlt hetekben határozta meg az intézmény vezetősége, 310 lej/hó értékben. A díjak mindkét esetben tartalmaznak tíz darab ebédjegyet, amit az egyetem kantinjában válthatnak be a fiatalok – tudtuk meg Mátyás Melinda gazdasági igazgatótól. A Sapientia – EMTE csíkszeredai épületében egyébként még júliusban és augusztusban is dolgozott a kivitelező, Makó Zoltán dékán szerint ezek az utómunkálatok a tanév végére befejeződnek. – A nyári időszakra ütemeztük a tűzvédelmi rendszer karbantartását, az újonnan kialakított laboratóriumi termek berendezését, itt kiemelném a fordító–tolmács labor speciális technikai felszereltségét, amely egyedülálló a székelyföldi egyetemek között. Készülnek továbbá az élelmiszeripari és biomérnöki laborjaink, illetve még az őszi tanévkezdés előtt kicseréljük a kollégiumi szobák ajtaját és bútorzatát – közölte a dékán. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!