Hirdetés

A harmadik kínai világbajnok


Hszü Jü-hua
Hszü Jü-hua (a nemzetközi szakirodalomban Xu Yuhua) a délkelet-kínai Csöcsiang (Zhej­iang) tartomány ötmillió lakosú városában, Csinhuában (Jinhua) született 1976. október 29-én. A nagyon csendes kínai lány nemzetközi nagymester, a tizenegyedik női sakkvilágbajnok (2006–2008), háromszoros olimpiai baj­nok (2000, 2002, 2004), kétszeres világkupa-győztes (2000-ben és 2002-ben nyert), Grand Prix-győztes, Ázsia kétszeres női bajnoka, Ázsia junior lánybajnoka. A pekingi Egyetemen 2004-ben elvégezte a Jogtudomány Bachelor-fokozatát, majd 2011-ben a Kínai nyelvészet Master fokozatát is.

Sakkpályafutása
Hatéves korában az apja Hszü Taon hatására sakkozni kezdte tanítani, és tehetsége már akkor megmutatkozott. Ti­zen­há­rom é­ves korában már bejutott a kínai sakkválogatottba. Hszü Jü-hua úgy vélte, hogy sikerének kulcsa az, hogy már gyermekkorában elkezdett apja utasítására sakkozni. „Hatéves koromtól kezdve tanulok sakkozni az apám ösztönzésére. Úgy vélem, hogy még a nálam fiatalabbak is elkezdhetnek sakkozni. Nagyon fontos, hogy a gyerekek már kis korban megismerkedjenek a sakkal. Aztán ha tetszik nekik, akkor elkezdhetnek igazi sakktanfolyamra járni”– mondta. 1996-ban első helyezést ért el Ázsia junior sakkbajnokságán, ugyanebben az évben az U20-as világbajnokságon bronzérmes lett, 1998-ban megnyerte Ázsia női bajnokságát, ezzel női nemzetközi nagymesteri címet szerzett. 1999-ben ismét Ázsia legjobb sakkozónője lett, 2000-ben megnyerte a FIDE első világkupáját Senjangban, majd Hyderabadban 2002-ben megismételte ezt a sikerét. Kína bajnokságán 2001 márciusában holtversenyben 1–3., októberben 2–4. helyezést ért el. 2006-ban a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságát megnyerve elhódította a női világbajnoki címet, amit 2008-ban már nem tudott megvédeni. 2009-ben tovább folytatta sikersorozatát, amikor a Nankingban rendezett FIDE Grand Prix győztese lett. 2012 január óta nem játszott a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által értékelt játszmát, jelenleg inaktív.

Vb-címszerzési kísérletek
Először 1993-ban jutott be a világbajnokjelöltek Dzsakartában rendezett zónaközi döntőjébe, ahol a svájci rendszerben a 27. helyezést érte el. A 2000-es, első kiesésű rendszerű (knock out) világbajnokságon az Élő-pontszám szerinti első 64 versenyzőt hívták meg, hogy döntsenek a világbajnoki címről. Az Új-Delhiben rendezett versenyen végül 61-en vettek részt, Hszü Jü-hua az 5. kiemeltként indult, és a harmadik körben rapid rájátszásban vereséget szenvedett az ukrán Natalia Zsukovától, aki a következő körben a később világbajnoki címet szerző Hszie Csün elleni vereségével búcsúzott a küzdelmektől. A 2001-es világbajnokságra Moszkvába az Élő-pontszám szerinti első 64 versenyzőt hívták meg, Hszü Jü-hua a nyolcadik kiemeltként indult, és az elődöntőig menetelt, ahol Alekszandra Kosztyenyuk rapid rájátszásban állította meg győzelmi sorozatát. A 2004-es világbajnokságon a 9. kiemeltként sorsolták, de a negyeddöntőben vereséget szenvedett az indiai Humpy Kunerutól. 

Világbajnoki címszerzés
2006-ban Jekatyerinburg volt a világbajnokság házigazdája, ahol Hszie Csün és Zsu Csen után harmadszor ünnepelhettek kínai világelsőt. A női sakkozás új világbajnoknője, Hszü Jü-hua negyedszer indult harcba a világbajnoki címért, a kínai nagymesternő a 2006-os világbajnokság idején már négy hónapos terhes volt, de mindenképpen részt akart venni a világbajnokságon. Hszü családtagjai támogatták döntésében. Liu Qing, Hszü férje elmesélte: „Támogattam, mert a feleségem nagyon részt akart venni a versenyen. Ugyanakkor az orvosoktól is tanácsot kértünk, akik azt mondták, hogy mivel csak 4 hónapos terhes, még nem veszélyes, hogy versenyezzen”. A verseny az előző évekhez hasonlóan a világranglista első 64 helyezettje között kieséses rendszerben zajlott, Jekatyerinburgban 2502-es Élő-pontjával Hszü Jü-hua a hatodik kiemelt volt. A vietnámi Hoang Xuan, az ukrán Anna Usenyina és az orosz Tatjana Koszinceva ellen is 1,5–0,5-re nyert. A negyeddöntőben Jekatyerina Kovalevszkaja ellen két döntetlent ért el, majd a rapid rájátszásban diadalmaskodott, a 2,5–1,5-ös nyerés jelentette számára az elődöntőt. Ismét orosz ellenféllel mérkőzött, Szvetlana Matvejevával szemben nyert (1,5–0,5) és a döntőbe jutott. A világbajnoki címet a vártnál jóval könnyebben szerezte meg, lélektani hadviselésben múlta felül az orosz Alisza Galljamovát, aki hazai pályán jóval nagyobb feszültség alatt játszott. Ne feledjük, hogy akkor már 44 éve nem volt orosz világbajnoknő, az utolsó szovjet (orosz) világbajnoknő Elizaveta Bikova volt, aki 1962-ben a grúz Nona Gaprindasvilitől kapott ki. Hszü Jü-hua mindkét győzelmét a sötét bábukat vezetve érte el. Galljamova az első játszmában döntetlent ígérő állást rontott el vesztésre, a harmadik összecsapásban nagy fölényt ért el, de időzavarban óriásit hibázott. Hszü veretlenül ért célba, 2,5–0,5 arányban győzött, és a kínai sakkozás harmadik világbajnoka lett. Ellenfeleinek Élő-átlaga 2409 volt, 2584-es performance teljesítményt ért el, a világbajnoki címmel járó dicsőség mellé 60 ezer dollárt kapott.

Újabb trónszerző kísérletek
A FIDE új szabályzata értelmében a világbajnoknő is játékba kell szálljon a kétévente rendezett kieséses rendszerű (KO) vébén. Címének 2006-os elnyerése után Hszü Jü-hua még egy alkalommal próbálkozott a trón elhódításával. A 2008-as világbajnokságon címvédőként az 1. kiemeltként indult. Az első fordulóban nyert Anzel Solomons ellen, de a másodikban kikapott Szvetlana Matvejevától, ezzel elvesztette világbajnoki címét. 2010 óta évente rendezik meg a világbajnokságot. Páros években az Élő-pontszám szerinti 64 legerősebb játékos közül kieséses rendszerű párosmérkőzések sorozata után kerül ki a győztes, aki megvívhat a címért. Páratlan években a kihívó az a játékos lesz, aki a hat versenyből álló Grand Prix-sorozatot megnyeri.

Sakkolimpiai szereplése
2000 és 2004 között három sakkolimpián vett részt a kínai válogatottal, és csapatban mindhárom alkalommal aranyérmet nyert. 1995-ben, 1999-ben és 2003-ban tagja volt Ázsia csapatbajnokságán az első helyezést szerzett kínai válogatottnak, és mindhárom alkalommal egyéni eredménye is a legjobb volt a tábláján. A női bajnokcsapa-
tok Európa Kupájában 2007-ben az AVS Krasnoturinsk csapatával ezüst-, egyéni eredményével bronzérmet szerzett.

Hszü Jü-hua egyénisége
A korábbi két kínai sakk-világbajnoknőtől Hszü Jü-hua sokban különbözik. Hszie Csün és Zsu Csen bőbeszédű, ügyesen teremt kapcsolatot a médiával és az emberekkel. Hszü Jü-hua viszonylag szemérmes, a médiának mindig keveset mond. A sakkon kívül kedveli az írást, több lapban és folyóiratban külön rovata van. Ye Jiangchuang, a kínai sakkválogatott vezető edzője így értékelte Hszü-t: „Értelmiségi családból származik. Az apja tanár. Véleményem szerint Hszü nem szeret sokat beszélni, ám ért az íráshoz”. Mint hivatásos sakkjátékos, Hszü a sakkozás mellett még befejezte jogi tanulmányait a Peking Egyetemen. Hszü a sakkozás és tanulás közötti kapcsolatról így szólt: „Úgy vélem, hogy a tanulás és sakkozás között összhangot lehet teremteni. Sakkozóként és tanulóként jól be kellett osztani az időmet. Az egyetemi munka nagyon sok és nehéz volt, nem volt szabad az időmet vesztegetnem”. A jövőjéről Hszü elmondta: „Szerintem olyan vagyok mint korábban, a cím nem változtatott meg engem. Továbbra is élvezem a sakkozás gyönyörűségét”.

Sakkaforizma
„Bemagolni a változatokat még rosszabb, mintha megnyitási felkészülés nélkül indulnánk a versenyen.” (Botvinnik)

Győzelem bástyaáldozattal

A 2006-os kieséses rendszerű (KO) világbajnokság második körében Hszü Jü-hua legyőzte az ukrán Anna Usenyina későbbi világbajnoknőt, aki az egyenlő állásban nagyot hibázott, a 23. lépésben vezérével „leeprészett” egy gyalogot. A kombinációkra szakosodott kínai lány ezt azonnal kihasználta, bástyaáldozattal védhetetlen matt elé állította ellenfelét.

Hszü – Usenyina
Caro-Kann-védelem

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 de4 4.He4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fd3 10.Vd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0–0–0 Fe7 (12…Vc7 a másik elágazás) 13.Ve2 (13.He4 vagy 13.Kb1 is népszerű) 0–0 14.Kb1 (a 2013-as Bundesligában Nisipeanu 14.Hf1 Hg4 15.Bh3 manőverrel folytatta Hausrath ellen, és később nyert) Vb6 15.c4 Bfe8 16.He5 Bad8 (Hiba lenne 16…Hd4??, mert 17.Fc3!! anyagot nyer) 17.Fc3 c5 18.Hd7 Hd7 19.He4 cd4 20.Fd4 Vc6 21.Vg4 Ff8 (21…e5 22.Fe3 Kh8 is megfontolandó) 22.Ff6 Bc8 23.Bh3 Vc4?? (Leveszi a „mérgezett” gyalogot, helyette 23…Hc5 24.Hd6 Bcd8 25.He8 Ve4! 26.Ve4 Bd1+ 27.Kc2 He4+ tartaná az egyensúlyt. Lásd az ábrát!) 24.Bc3!! Vb5 25.Bd7!! Kh8 (25…Vd7 után 26.Fg7!! Fg7 27.Hf6+ Kh8 28.Hd7 Fc3 29.bc3 nyer)26.Bf7, és sötét feladta (1–0), mert 26…gf6 után 27.Bh7+!! Kh7 28.Hf6+ Kh8 29.Vg8 matt, vagy 26…Bc3 után 27.Bf8+!! Bf8 28.Vg7 matt van kilátásban.


Bíró Sándor


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!