Kis túlzással másról sem szóltak a hétvégi hírek, mint az orosz–ukrán háború legújabb fejleményeiről. Olyan régóta tart a fegyveres konfliktus (ugye, hogy ez milyen durva eufemizmus ahhoz képest, hogy mekkora öldöklést és pusztítást takar?), hogy lassan már semmilyen hírértéke nincs annak, hogy a felek lőnek egymásra. Hírértéke annak lenne, ha hirtelen „kitörne” a béke. Sajnos, úgy tűnik, erre a remek hírre nagyon sokáig kell még várnunk. 
Ép ésszel felfoghatatlan, hogy mi történik. Ennek az az oka, hogy a háborús gondolkodás logikájának és a józan ész működésének semmi köze egymáshoz. Mintha két egymással teljesen párhuzamos világról beszélnénk. Mert józan paraszti – vagy horribile dictu értelmiségi – ésszel végiggondolva bármilyen háború teljesen értelmetlen és fölösleges pusztítást jelent. Józan ésszel egyetlen emberi élet kioltása sem védhető semmilyen nagyhatalmi indokkal. Ezt egészen könnyű belátni, elvégre az emberi civilizáció, amelyben élünk, régóta rendelkezik azokkal az erkölcsi, morális iránytűkkel, amelyek lehetővé teszik az emberek békés együttélését a Földön. Ehhez képest tízezreket mészárolnak le és sok százezren válnak földönfutóvá. 
Nehezen tudnánk olyan évtizedet kiszúrni, az emberiség történelmének legutóbbi évszázadaiból sem, amikor a világon sehol nem dúlt háború. Mert igaz ugyan, hogy Európában az orosz–ukrán háború kitöréséig egy ideig viszonylagos csend uralkodott a délszláv háború befejezése óta, de a világ valamelyik más részén csak szóltak a fegyverek. Valahol valamilyen felkelés, polgárháború mindig akadt. 
Simán elhittük, hogy az Európában élő népek eleget tanultak már a háború szörnyűségeiről ahhoz, hogy legalább a mi ultracivilizáltnak hitt vidékünkön nem lesz többé fegyveres konfliktus. Elvégre történelmileg már meghaladtuk az ilyesmit. Nem is tévedhettünk volna ennél nagyobbat. 
Az emberi természet és a hatalomhoz fűződő viszonya ugyanis mit sem változott. El tudom képzelni, hogy ez lehetne egy David Attenborough narrációjával készített, a 21. századi emberiség törtéleméről szóló ismereterjesztő film nyitómondata. Szükségünk is lenne ilyen tudományosan távolságtartó, pusztán tényközlő szemléletmódra, mert józan ésszel feldolgozhatatlan ennyi szörnyűség. 
A háború logikája ugyanis egészen másképp működik. Úgy kezdődik, hogy egy ország valamilyen indokkal (tökmindegy az most, hogy igaz vagy hamis, vagy a kettő között félúton) megtámad egy másikat. Az a megtámadott jogán védekezik. Visszalő. Innentől kezdve bármilyen döntés a felek részéről stratégiai döntés, amely arra a kérdésre ad választ, hogyan tudom elérni, hogy a másik fél elismerje: én győztem. Teljesen világos, hogy mindkét fél nem tud győzni. Az akkor történhetett volna meg, ha a háború el se kezdődik. A háborúk jellemzően addig tartanak, ameddig a hadviselő felek mindegyike úgy látja, hogy van esélye a győzelemre. Ez kiegyenlített erőviszonyok esetén sokáig elhúzódó harcokat jelent, és rengeteg fölöslegesen kioltott emberi életbe kerül. 
Jelenleg itt tart az orosz–ukrán háború is. Mindkét fél azt hiszi, hogy képes megnyerni azt. Az oroszok saját végtelennek hitt erőforrásaikban bíznak (annyian vannak, mint az oroszok), és abban, hogy atomfegyver-arzenáljuk fenyegetésével eredményt tudnak elérni. Ukrajna pedig a fronton elért legfrissebb hadi sikereiben és abban bízik, hogy a nyugati szövetségeseitől kapott fegyverek technológiai fölényét győzelemre válthatja. 
Közben nemzetközi színtéren is egyre élesebb a szembenállás. Noha a NATO még nem hadviselő fél a háborúban, de teljesen nyilvánvaló, hogy ez a háború a nyugati világ és Oroszország konfliktusa is egyben. A rengeteg gazdasági szankció és az ukrán hadsereg fegyveres támogatása egyértelművé teszi ezt. 
Ebből a konfliktusból már senki nem tud kijönni veszteség nélkül. A legnagyobb veszteséget az oroszok és az ukránok szenvedik el, de az energiaárak elszabadulása miatt a Nyugat is megfizeti az árát. A háborús, stratégiai gondolkodásból ugyanakkor egy valami hiányzik. A háború befejezése a kitűzött célok elérése nélkül ebben a logikai rendszerben elképzelhetetlen. 
A háború emiatt egyben az idegek harca is. Nemcsak a csatatéren zajlik, hanem a kibertérben és a nyilvánosságban is. A háborús propaganda zajában csak üggyel-bajjal lehet tényleges, hiteles információkhoz jutni. Egyszerűen képtelenség megjósolni, meddig tart. A józan ész szabályai szerint már tegnap véget kellett volna érjen, ha már egyáltalán elkezdődött. Ám a nagyhatalmi ambíciók, a hatalom birtokosainak nárcisztikus és olykor a realitásoktól elrugaszkodott becsvágya teljességgel kiszámíthatatlanná teszi a hadviselő felek viselkedését. És ez borzalmas. 
Nagyobb erőforrásai és fejlettebb hadiipara miatt valószínűleg a nyugati világ kerül ki ebből a csörtéből győztesen. De senki sem tudja megmondani, hogy mikor és mekkora árat kell fizetni a győzelemért.