Pál Zsolt Kőrispatakon született, jelenleg a csíkszentimrei Arany János Általános Iskola testnevelő tanára. Bár szülőfalujától távol költözött, mégis teljesen elégedett és boldog élete eddigi alakulásával. Párjával és nemrégen született kislányával hamar beilleszkedtek az új közösségbe. A zökkenőmentes beilleszkedési folyamathoz nyilván Zsolt hozzáállására is szükség volt. A sportért bármit megtesz, igazán lelkes testnevelő tanár.

– Mikor alakult ki a sport iránti szeretete? Beszélne a kezdetekről?

– Kőrispatakon születtem és ott jártam ki az elemi iskolát, akkoriban számunkra a sportot javarészt a grundfoci, a biciklizés és nyáron a bözödújfalusi tóban a fürdés, úszás jelentette. Számomra sport szempontjából ezek az évek meghatározóak, mert megkaptam szüleimtől és nagyszüleimtől azt az alapot, amely meghatározta onnantól kezdődően az egész életem alakulását. Ezekből az évekből származó alapokra próbálok építeni a továbbiakban is, sőt ezt igyekszem átadni a munkám során a diákjaimnak. Nagyon egyszerű a recept, legyen meg a hitünk! És akkor képesek vagyunk elérni bármit az életben! Középiskolai tanulmányaimat a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban végeztem matematika-informatika szakon, környékünkön ez minősült a legjobb iskolának, sikeresen felvételiztem. Középiskolás éveim alatt döntöttem el, hogy testnevelő tanár leszek. Leginkább az akkori, mára már nyugdíjas, testnevelő tanáromnak, Ütő Lászlónak, „Dodi” tanár bácsinak köszönhetően. „Dodi” tanár bácsi példaértékű magatartásával, viselkedésével és a velünk való bánásmódjával számomra követendő utat mutatott. A középiskolás éveim alatt eljártam az ugyancsak Ütő László testnevelő tanár úr által tartott kézilabda sportkörre, és irányítása alatt négy évet kézilabdáztam. A sikeres érettségi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelő és sport szakán végeztem, úszásra specializálódtam. Az alapképzés után sikerült felvételt nyernem a mesterképzésre is, de mivel időközben címzetes tanári helyet kaptam és elkezdtem tanítani a parajdi iskolában, sajnos nem tudtam a kettőt egyszerre csinálni.

– Beszélne a tanári hivatásáról? Hogyan és hol kezdett el tanítani?

– A Parajdon töltött időszakomat az „első szerelemnek” is nevezném a munkával, tanulással töltött, tapasztalással teli színes és érdekes periódusom volt. Egyik nyáron például a felújított helyi sós strandon dolgoztam vízimentőként. Majd azután következett életem egyik legnagyobb váltása, hiszen egy évre kimentem Magyarországra, építkezésen dolgoztam, toronydaru-kezelőként. Ez sem volt egyszerű munka, ráadásul bizonyítványt is kellett szereznem a daru kezeléséhez. Továbbá le kellett küzdjem már az elején jelentkező tériszonyomat, de ezeket a kihívásokat hál’ istennek mind sikerrel vettem és teljesítettem. Életem ezen időszakában átértékelődtek bennem a dolgok, és eldöntöttem, hogy tanárként szeretném folytatni az életemet.

– A kitérőt követően hogyan folytatódott pályája a továbbiakban?

– A párom Csíkszeredában tanít, és Magyarországról való hazajövetelemkor a fő szempont mindenképp az volt, hogy minél közelebb legyünk egymáshoz. Beadtam a szükséges papírokat a helyválasztás érdekében, és óriási szerencsében volt részem, ugyanis a városhoz közel, Csíkszentimrén, az Arany János Általános Iskolában épp megüresedett a testnevelő tanári állás, habozás nélkül éltem ezzel a lehetőséggel.

– Hogyan sikerült beilleszkednie az új közegbe?

– Őszintén szólva Csíkszentimrén nagyon szuper fogadtatásban részesültem, amelyet a mai napig csodálok és rendkívül hálás vagyok érte. Számomra mindenki hihetetlenül emberséges, az iskola vezetősége, a kollégák, a gyerekek, a szülők egyaránt. Megvan az egymás iránti kellő tisztelet, nagyon, de nagyon szeretek itt lenni. Ami különösen tetszik, az a helyi önkormányzat és az iskola vezetősége között fennálló kapcsolat, nagyon támogatják a sportot, az iskolaigazgatót nem is említve. A kollégáktól megkapok minden létező támogatást, elfogadták és tudják, hogy mennyire fontos a sport, hogy nemcsak egy kiegészítő, hanem erős nevelő hatással bíró tantárgy. Bátran kijelenthetem, hogy a tanítónők, sőt mi több, már az óvónők meghatározzák az irányt, biztatják a gyerekeket a sportolásra, és a szülők is támogatják. Itt ismét csak a tiszteletet, a másik elfogadását hangsúlyoznám ki.

– Beszélne a családjáról? Említette, hogy párja is pedagógus.

– A párom székelykeresztúri, egyetemi éveink alatt ismerkedtünk meg, jelenleg zenetanárnő a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában. Viszonylag ő is nagy lépést tett meg, elszakadt otthonától. Szerettem volna közelebb kerülni szülőhelyeinkhez, viszont nem olyan könnyű címzetes állást találni. Azt hiszem, testnevelőként elég rugalmas vagyok és tudok alkalmazkodni az új környezethez és könnyebben tudok lépni, akár már a helyváltoztatás szempontjából is. Sikerült Csíkszeredában lakást vásárolnunk, megszületett a kislányunk, már itt van a fészkünk, és teljesen jól érezzük magunkat, maradni szeretnénk.

– Sportolt teljesítményszerűen?

– Minden sportot kipróbáltam, de egyiket sem űztem teljesítményszerűen, talán abból adódóan sem, mert gyermekkoromban a sportoláshoz nem voltak meg a megfelelő körülmények. Kézilabdában amatőr versenyeken és néha külföldi tornákon is kipróbálhattam magam. Jelen pillanatban a barátokkal nemrégiben kialakított focicsapattal veszünk részt tornákon. Csíkszentimrén nagyon népszerű az asztalitenisz, bár én elmaradok picit tudásban a helyiektől, azért próbálkozom és fejlődöm. Kipróbáltam még a sízést, eljárok futóversenyekre, hiszen fontos a mozgás népszerűsítése.

– Egyéb sportágak, vállalkozások, amelyeket szívesen kipróbált/végez az oktatás mellett?

– Visszatérve a Magyarországról való hazatérésem utáni időszakra, egyik kőrispataki barátommal sikeresen pályáztunk a kistérségi fejlesztés programon keresztül egy biciklikölcsönző létesítésére. Az általunk létrehozott vállalkozás azóta is működik Kőrispatakon. A biciklizés sem áll távol tőlem, nagyon szeretek biciklizni. A kellemest a hasznossal sikerült összekötnünk, ezáltal felkínáltunk az arra látogató turistáknak is egy újabb lehetőséget a tartalmas időtöltésre. Amíg lehetett labdajátékokat alkalmazni az iskolában, délutánonként tartottam fociedzéseket a gyerekek mozgásigényének kielégítése érdekében. Szükségesnek éreztem. Számomra az elsődleges cél, hogy a gyerekek mozogjanak, és jól érezzék magukat sportolás közben. Nagyon sok szülő ezt értékeli és támogatja, most is lenne igény rá, de sajnos jelen pillanatban a vírushelyzet nem engedi. Reménykedünk, hogy előbb-utóbb minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Mivel kezdetben felajánlottam, hogy lehetőségeimhez mérten szeretném támogatni a helyi focicsapatot, a csapatintéző javasolta, jó lenne, ha néha megjelennék meccseken és játszanék. Így amióta Csíkszentimrén tanítok, benne vagyok a helyi focicsapatban is. A hokipálya előkészítésében a kaszáláson is ott voltam, próbáltam segédkezni, hiszen ez az akció is leginkább a gyermekekért volt.

– Hogyan viszonyul a jégkoronghoz, a korcsolyázáshoz?

– Az igazat bevallva, a korcsolyázással idejövetelemkor ismerkedtem meg, néha jártam hokimeccsekre Csíkszeredába, de nekünk otthon nem volt lehetőségünk a sportág kipróbálására. Maga a sport kifejezetten tetszik, amikor időm engedi, el is szoktam látogatni a gyerekek meccseire. Próbálok minden sportot követni, azt szeretem ebben a környékben, hogy nagyon sok sport közül lehet választani, a teremfocitól el egészen a hokiig, nagypályás fociig vagy a kosárlabdáig stb. 

– Zárásként, mi az, amit kiemelne, amit fontosnak tart az eddigi élete alakulásában?

– Visszatekintve az eddigi életemre, azt kell mondanom, hogy nem véletlenül történtek a dolgok. Nem túl szigorú, de számomra megfelelő református vallású nevelést kaptam. Most, hogy bekerültem egy többségében katolikus közösségbe, ez nem jelent akadályt, sőt teljes mértékben jól érzem itt magam. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy megsegített az eddigi elért munkámban, s mindenért az életemben, továbbiakban is „Beléje vetett hittel és bizalommal folytatom munkámat!”