A fotós, aki megmutatja a természet csodáit: Gothárd Ferenc–Alpár

Fotó: Gothárd Ferenc-Alpár archivumából

A székelyudvarhelyi Gothárd Ferenc–Alpár eddigi életét végig kísérte a természetjárás, és egy idő után már nemcsak megfigyelte, hanem fotókon is megörökítette annak szépségeit. Komolyabban öt éve kezdett bele a fotózásba, de rövidfilmeket is készít. Célja felkutatni, lefotózni és bemutatni az itt élő állatokat, a minket körülvevő természet szépségeit.

– Honnan jön a természet szeretete és ez hogyan kapcsolódott össze a fotózással, filmezéssel?

– Kisgyermekkén édesapám gyakran vitt magával túrázni, ő sportolás céljából járta a természetet, de nekem ez a része annyira nem jött be. Mindig elbogarásztam, patakpartokon mászkáltam és mindig találtam valami élőlényt, ami lekötötte a figyelmemet, így alakult ki nálam a természet szeretete. A fotózás későbbi történet. Mivel láttam sok mindent, igyekeztem az elmesélni másoknak, de az mégsem adta vissza az élményt, ezért eszembe jutott, hogy milyen lenne, ha megmutatnám, ha lefotóznám. Édesapámnak volt egy filmes gépe, azzal próbálkoztam, de túl nagy sikereket nem értem el. Kezdő lökésnek viszont ez is megfelelt. Amikor megjelentek a digitális gépek, megvettem az első kompakt gépemet, s ekkor merültem bele mélyebben a fotózásba. Néhány éve kaptam egy jó objektívet, azzal már célirányosan állatokat, madarakat kezdtem el fotózni. Közel öt éve, hogy komolyabban foglalkozok ezzel.
A fotózás után elkezdtem filmezni is, hiszen gyakran azzal szembesültem, hogy fotón gyakorlatilag semmitmondó az a pillanat, de mozgóképen nagyon érdekes.

– Mire van szükség egy jó fotó vagy videó elkészítéséhez?

– Véleményem szerint szerencsétől és időtől függő az egész, hisz már ahhoz is szerencse kell, hogy egyáltalán láss valamit. Ha szerencséd van, akkor nem kell sok idő, de van, hogy akár évekig is kell járni ahhoz, hogy le tudj filmezni egy adott fajt. A szerencsével lerövidíthető az idő, de egyszer van, sokszor pedig nincs. Szükség van továbbá elszántságra és kitartásra, hogy folyamatosan menni, menni tudj, a kudarcok ellenére is, addig, amíg végre megvan a kitűzött cél.

– Melyik volt az az állatfaj, amelyik után a legtöbbet jártál?

– A válasz egyértelmű. A hiúz volt idáig az, amire a legtöbb időt szántam. Éveken keresztül kerestem, találtam a hollétére utaló nyomokat, igyekeztem feltérképezni útvonalait vadkamerák segítségével, kiismerni szokásait, hogy mikor tér vissza a zsákmányhoz, és mintegy három évre volt szükség ahhoz, hogy meglássam élőben. Idén is már láttam többször. Februárban már elkezdtem kijárni, de nem minden nap, hanem egy héten többször, estefelé, amikor leginkább aktívak. Nyomásztam, ez volt a felkészülési időszak, de volt egy hét, amikor reggeltől estig csak mentem a nyomok után, GPS-el bejelöltem a nyomvonalakat, hogy nagyjából merre lehet, hol járhat, mikor melyik útvonalat használja és így próbáltam elébe kerülni, hogy meglássam és lefotózhassam. A madarakat például sokkal rövidebb idő alatt le lehet fotózni, egyszerűbb, csak a megfelelő helyet kell kiválasztani, vagy a medvéket is, sőt lassan már azokat a legegyszerűbb, mert belőlük van a legtöbb.

Fotó: Gothárd Ferenc-Alpár

– Mik a kedvenc fotótémáid?

– Minden fajt szeretek, de a ritkábbakat kedvelem a legjobban. Van benne kihívás, hogy egyáltalán megtaláld, na meg az is, hogy tudjak olyan fotót készíteni, ami megfelelő, éles, nem sötét, nem zajos, vagyis egyszóval értékelhető. Ha már mindenképp kell megnevezni egyet, akkor értelemszerűen a hiúzt szeretem a legjobban, mert arra szántam idáig a legtöbb időt. Bár több száz fotóm van róla, mégis csak kevés pillanat van megörökítve sok fotón. Ha kimegyek célirányosan egy bizonyos fajt fotózni és találkozom bármilyen más állattal, akkor azt is ugyanolyan odaadással fotózom. A szezonnak megfelelő fajokat követek, például a hiúzt télen, mert ilyenkor nyáron gyakorlatilag esélytelen. Nyáron inkább a madarakat, őzbakokat, hiszen nekik ilyenkor van a párzási időszakuk, így ami időm van fotózásra, azt inkább arra szánom, amiben biztos sikert tudok eléri. Nincs olyan faj, amiről azt tudom mondani, hogy a meglévő képeimnél jobbat már nem tudok fotózni. A lécet mindig feljebb kell tenni.

Fotó: Gothárd Ferenc-Alpár

– Elismerést hoztak számodra kisfilmjeid is.

– Az elmúlt évek során számos videó készült és több kisfilm is született. Kétszer neveztem be a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, előszőr rövidfilm kategóriában, akkor harmadik helyezést értem el, idén pedig első helyezett lettem az úgynevezett ,,Harmadik szem” kategóriában a Tavasz a siketfajdoknál című kisfilmemmel. Ezek az elismerések mindenképp jól esnek. Az, hogy olyan emberek, akik ebben profik, elismerik a munkámat, megerősít a folytatásban. Persze ezek nélkül is csinálnám, mert szeretem, de ezek mégis csak ösztőnzően hatnak. A videóimat egyébként a Youtube csatornámon meg lehet nézni, a LUTRA- films név alatt.

– Miért épp LUTRA-films lett a neve a csatornának?

– A lutra vidárt jelent. Szeretem a vidrát, ami éppen, hogy nem repül, de ugyanúgy siklik szárazföldön is, mint a vízben. Én is így vagyok, szárazföldi és vízi is, hiszen horgászok is, ez a másik nagy szenvedélyem, illetve horgászvideókat is készítek. Feket Istvánnak a Lutra című regénye is közrejátszott a névadásnál, hiszen bemutatja a magányos vidra találkozását a civilizált világgal. Úgy éreztem, ez a név közel áll hozzám, és ezért döntöttem e mellett. A csatorna gyakorlatilag az első videó megszületésével együtt jött létre, s azóta is ide kerülnek fel. Az első videók technikailag sokkal gyengébbek a mostaniaknál, de nem törlöm, mert ezek által látszik a fejlődés. Nemrég elkezdetem olyan videókat is készíteni, amelyek azt mutatják be, hogy hogyan fotózok egy bizonyos fajt. Célom, az volt, hogy ha valaki természetfotózásba kezdene, akkor legyen ez a segítségére.

– A fotóidat is elismerték…

– Legutóbb a Madarak és fák napja alkalmából szervezett kiállítást a Spektrum fotóklub, amelynek én is tagja vagyok. Mivel én vagyok a csapatban az, aki madarakkal foglalkozik, ezért gyakorlatilag az én fotóim alkották a kiállítási anyag felét. Idén megjelent két kötet Magyarország Ragadozó Madarai és Bagjai címmel, amelybe 7-8 fotóm is bekerült, erre büszke vagyok és nagyon jól esett, hogy beválogatták a képeim. Többek között Uráli baglyokról, békászó sasról és szirti sasról is vannak fotóim. Ez hatalmas elismerést jelent számomra. Fotókkal nagyon nem neveztem versenyekre, mert úgy vagyok velük, hogy átnézem őket és mindig úgy vélem, hogy valami jobb kellene. Talán három nevezésem volt idáig, többek között Az év madárfotósa nemzetközi versenyre is küldtem be fotót, amely tovább jutott a szelektáláson és bekerült az albumba. Kritikus vagyok magammal szemben, ezért inkább nem is próbálkozom.

Fotó: Gothárd Ferenc-Alpár

– Vannak terveid a jövőre?

– Továbbra is szeretném a fotózás fázisait bemutató kisfilmeket készíteni, illetve különböző fajokról, mint pl. a vízirigó ismertető kisfilmeket készíteni, bemutatni, hogy mit csinálnak egy év alatt, hogy változik az életterük, a táplálékuk. Mindezek mellett van egy hosszabb videóm, amin dolgozok már évek óta, oda gyűjtök még anyagot, a filmezésnek már 85 százaléka megvan, jelenleg pedig 50 perces az anyag, de még nincs kész. Ezt szeretném befejezni.

Hadnagy Éva

: an accessible web community