A feszültség tüze

Rövidzárlat okozta az újabb tűzesetet a csíksomlyói romatelepen. Előkerestem az idevágó szócikket a Wikipédián. Igen, ott. Elvégre jegyzetet írok, nem fizika szakos disszertációt. A rövidzárlatról a következőket írják a szócikkben: „a rövidre zárás vagy rövidzárlat elektrotechnikai fogalom, ahol két vagy több adott áramköri pont közötti összeköttetés ellenállása nagyon kicsi, elhanyagolható nagyságú”. Ez idáig nagyjából érthető. De hogy lesz ebből tűz? Erre is van válasza a szócikknek. „A rövidre zárás közvetlenül összeköti a pontokat. Mivel a rövidzár ellenállása nagyon kicsi, azon keresztül nagyon nagy áram folyhat, a két pont közötti feszültségkülönbségnek megfelelően. Az átfolyó áram hővé alakul, mely felmelegíti, esetenként elégetheti a rövidzárt vagy a vezetékeket.” Aha! Most már megvilágosodtam. Szóval a feszültség okozza a tüzet. Fizika szakosoknak: nyugalom, ezt a leegyszerűsítést nem a tudományos igazság igényével írtam le, pláne nem holmi kinyilatkoztatás gyanánt. Azért egyszerűsítettem, mert a feszültség egyszerű és közérthető szó. Ezzel a szóval mindenki találkozik a hétköznapokban. Talán gyakrabban is, mint kellene.
Ha most éles szemű olvasóink arra gyanakodnak, hogy valójában az a hátsó szándék vezérelt, hogy így térjek rá a társadalmi feszültségekre, akkor kénytelen vagyok beismerni: igazuk van. Valóban. Sőt! Töredelmesen bevallom, hogy a fenti bevezető kizárólag ezt a célt szolgálta. Mindjárt elmagyarázom azt is, hogy miért.
Éppen az egyik csíkszeredai oltóközpontban voltunk derék fotós kollégámmal, amikor utolért bennünket a hír, hogy ismét tűz ütött ki a somlyói romatelepen. Éppen akkor kaptuk meg a második adag AstraZeneca oltásunkat napra pontosan tizenkét héttel az első után. Siettünk is volna azonnal a helyszínre, hogy a kolléga tudjon készíteni néhány felvételt, de nem engedtek az oltóközpont egészségügyi szakemberei. Ugyanis az a szabály, hogy akit beoltanak, annak legalább negyedórát ott kell ülnie, hogy a szakemberek meggyőződhessenek róla, hogy minden rendben zajlott. Teljes mértékben igazuk volt, hogy ott tartottak. Ehhez ők ki vannak képezve, és értelemszerűen sokkal jobban értenek hozzá, mint mi.
Ameddig ott várakoztunk, váltottunk néhány szót másokkal is, akik szintén azért voltak ott, hogy beoltassák magukat. Az újabb somlyói tűzeset volt a téma, hiszen semmi értelmét nem láttuk kollégámmal, hogy titkolózva beszéljük meg. Akkor érkezett a hír, hogy három ház rongálódott meg a tűzben. Ezt hallotta a velünk szemben ülő sorstársunk is, majd rögtön visszakérdezett.
– Csak három? Majd elpanaszolta, hogy ő maga is azon a környéken lakik, és mennyi bosszúságot okozott számára az ott élő roma közösség. Amikor ide értünk a beszélgetésben, lejárt a negyedóra kötelező pihenés, és elindultunk. Mire Somlyóra értünk, a tüzet már eloltották, de még dolgoztak a tűzoltók. Láttuk a drámai jelenetet is, ahogy egy koporsót vittek el a környékről a helyiek. Kollégám időközben elkezdte képileg dokumentálni a tűz okozta károkat, ennek azonban nem örültek.
– Kiverem a kezedből a kamerát! – szólt rá kollégámra ingerülten egyikük. Kollégám békülékenyen leengedte a fényképezőgépet, így konfliktus nem lett az esetből. Viszont a feszültség a környéken szinte tapintható volt. És ezen aligha lehet csodálkozni. Mostanában rájárt a rúd a helyi közösségre. Két tűzeset mindössze néhány hónap leforgása alatt, nyilván sokkolta őket.
Közben eszembe jutott, hogy alig egy hete egy teljesen más arcát mutatta az Erőss Zsolt Sportarénában az oda menekített roma közösség. Kedvesek, barátságosak és szolgálatkészek voltak. Egy készülő riport miatt jártunk ott. Hamarosan megjelenik. Ez volt a reklám helye.
Mindenesetre elgondolkodtató a kialakult helyzet. A társadalmi feszültségek ugyanis nem tűntek el a januári tűzvész óta. Sőt! Nagyon is velünk vannak. Sérelmeiket sokan és hosszan tudnák sorolni a környéken élők közül.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy egy csapásra valamennyi gondra belátható időn belül megoldást találunk. Ellenben azon érdemes gondolkodni, hogy lépésről lépésre haladva, hogyan lehet egy-egy részkérdést – könnyen azonosítható és egyértelmű problémát – megoldani. Persze mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem tévesztjük szem elől a végső célt: a társadalmi feszültség felszámolását. Nem érdemes addig várni, amíg nálunk lesz a bölcsek köve, mert az sajnos nem fog bekövetkezni. Ellenben az átgondolt, rendszeres, apró munka idővel eredményekre vezethet. Ezt a reményt egy pillanatara sem adhatjuk fel. Tartozunk vele saját lelkiismeretünknek.

Kiss Előd-Gergely