Virágokat ültettem át minap, s végül bármilyen szorosan igyekeztem egymás mellé helyezni a cserepeket az ablakpárkányon, meg kellett állapítanom, hogy nem férnek el, ezért kénytelen leszek elajándékozni a friss, cserépbe ültetett hajtásokat. Közben magamban nevettem azon, hogy talán ez a felnőttség egyik jele, hogy már nemcsak hogy életben maradnak a szobanövényeim, hanem képes vagyok őket úgy szaporítani, hogy másnak is jusson. Aztán számba vettem a hasonló jeleket, hiszen a törvény által megszabott tizennyolc éves korhatár messze nem jelenti az önálló háztartás vezetésének képességét és a felnőttként való viselkedést. Ez az egyetemi évek után valahol talán ott kezdődik, amikor az ember elkezdi érezni, hogy a hétköznapokon az esti kint maradás, ha csak egy színház utáni borozás erejéig is, igencsak igénybe veszi a szervezetét és hatással van a másnapi munkavégzésre. Aztán ott van a bevásárlás, amikor már nem csak annyit veszünk valamiből, amennyire épp szükségük van, hanem a tartós élelmiszerekből, tisztálkodási és tisztítószerekből előrelátóan és költséghatékonyan a nagyobb kiszerelést választjuk, illetve az áron kívül figyelembe vesszük a minőségi szempontokat is. Arról nem is beszélve, hogy a hűtőnkben is több van általában, mint néhány szelet párizsi és háromszögű sajt. És a határidőnapló, amiben nemcsak a számlák befizetésének határidejét, a munkánkkal kapcsolatos dátumokat, a családtagok születés- és névnapját tartjuk számon, hanem a szabadidőnket is, mert rájövünk, hogy azt a keveset, ami van, célszerű jól kihasználni. A szórakozásnál pedig idegesíteni kezdenek a hangos helyek, sokkal inkább a meghitt, beszélgetős estékért rajongunk. Végül pedig belenyugszunk, hogy Csókolomot köszönnek nekünk. Háromszéki Eszter