Hirdetés

A fekete ribizli termesztésének fénykora

HN-információ

Talán túlzásnak vélik azt az állítást, hogy Hargita megyében eljött a fekete ribizli termesztésének fénykora, ám az utóbbi években létrejött ültetvények mégis ezt igazolják. Július a fekete ribiszke szüretelésének ideje, ilyenkor mutatkozik meg az, amiért egész évben dolgozott a termelő. A fiatal ültetvényekben a gazda is meggyőződhet arról, milyen is a saját területén, földjén termelt gyümölcs. Ezúttal a csíkborzsovai Török Jenő és Katalin agrármérnökök ültetvényére látogattunk.

img_1965Csíkborzsovában az első ültetvénytípusú feketeribiszke-ültetvényt 2014 őszén telepítette a Török család. A kilencszáz tőt egy huszonöt áras területre ültették el. A 2,7 x 1 méteres sor- és tőtávolságra beültetett gyökeres dugványok között három lengyel fajta – a Ruben, a Tisel és a Tiben – található, amelyek a hídalmási faiskolából származnak. – A mostani információink szerint a lengyelek élen járnak a ribizli termesztésében. Ők erre szakosodtak, nagy területek vannak beültetve, náluk kombájnnal történik a betakarítás. A bogyók nagyméretűek, a bokrok betegségekkel szembeni ellenálló képessége is igen jó, s ezeknek az íze már nem annyira fanyar, mint a régi háztáji kertekben megmaradt fajtáké – magyarázta a választás szempontjait Török Jenő. A 2014-es esztendő engedte, hogy késő ősszel, november 2-án végezzék a telepítést. Az agármérnök szerint az őszi telepítést kell előnyben részesíteni, hiszen az őszi-téli csapadék segíti a növény gyökeresedését. Mivel a ribiszke esetében a vegetáció koratavasszal, már március elején indul, ezért jobb, ha a növény kiültetve, megerősödött gyökérzettel startol. Csíkborzsovában a telepítéssel nem volt gondja a családnak. A területet mélyszántással készítették elő, gödröket ástak, amelybe istállótrágya került, és oda ültették a gyökeres, 2-3 ágas dugványokat. A kiültetett tövek kilencvenkilenc százaléka megélt. A telepítést követően a gyomok jelentették a legnagyobb gondot az ültetvényben. A sorok mellett mindkét oldalon 45 centiméteres területrészt kapáltak, gyomláltak, míg a sorok között fennmaradó 1,8 méteres részt kaszálták. Az idén – július elejéig – már négyszer kaszáltak. A nyesedéket a tövek mellé gereblyélik, így az tartja a nedvességet, véd a talajerózió ellen, nem párologtat annyit a talaj, hosszú távon pedig biotrágyává alakul és javítja a talaj szerkezetét – mesélte a részleteket Török Jenő. Az agrármérnök azt javasolja, hogy a telepítés előtt mindenképpen jó talajmintát venni és ezt bevizsgáltatni a talajtani intézetnél. Saját tapasztalatuk azt mutatta, hogy a huszonöt áron, 150 méteren belül, háromféle talajtípus is van. A lejtős terület belső részén semleges, a középső része enyhén alkalikus, a tetején pedig kissé savas volt a föld. A terület pH-értékén túl a tápanyag-ellátottságot is érdemes megnézetni, így ennek megfelelően lehet majd a tápanyagpótlást is végezni, ami nagyban segítheti a bokrok fejlődését, a termés alakulását. A telepítést követő tavasszal a metszésre kell odafigyelni. Borzsovában a vesszőket 10-12 centiméterre, 2-3 rügyre vágták vissza, így abban az évben 2-3-4 tősarj képződött. Az idei csapadékos tavasz és a nyár első fele kedvezett a bokrok fejlődésének. A második éves ültetvényben ezért már 10-15 százalékos terméssel tudott számolni a gazda. A fejlett bokrokon szép, a fajta tulajdonságait jól hordozó méretes bogyókkal berakodott fürtökről lehetett megkóstolni a termést. A bokrok egyébként a negyedik évre érik el a teljes termőképességet. Az agrárszakember reméli, hogy a következő években nemcsak munkát, hanem sok örömet fog jelenteni majd a ribizlisben való tevékenykedés. – A ribizli mellett mindenképpen megmarad az első szerelem, a burgonya – jegyezte meg Török Jenő. Mivel szőlőtermő vidékről származik, ezért kissé nosztalgiával fordult a ribizli felé. – Sokan úgy tartják, hogy ahol véget ér a szőlő hazája, ott kezdődik a ribizlié, ezért is veres/vörös szőlőnek is szokták nevezni a fekete ribiszkét – mondta Török Jenő. A szakember fontosnak tartotta megjegyezni: az őszi telepítésre jó, ha felkészül az ember. Már augusztus folyamán érdemes elvégezni a talajlazítást. A későbbi gondozást könnyíti, ha gyommentes területbe kerülnek a gyökeres dugványok. A telepítés időpontját pedig úgy kell meghatározni, hogy az ültetést követően a növénynek ideje legyen a begyökeresedésre, ezért még a talaj menti fagyok előtt legalább két héttel el kell ültetni a töveket, október első felében.

Daczó Dénes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!