Hirdetés

Magyarok a dobogó mindhárom fokán

HN-információ
Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. A döntőben a világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz a táv nagy részében vezetett, az ötkarikás újonc Varga pedig hatalmas hajrával, szoros befutó után kaparintotta meg a második helyet. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett. Olimpián legutóbb 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen. Az ötszörös ötkarikás bajnok, 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme. A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet szerzett. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban. [caption id="attachment_127246" align="aligncenter" width="2560"]
Az ezüstérmes Berecz Zsombor a vitorlázók Finndingi versenyének éremfutama után, az Enosimai Jachtkikötõben.
MTI/Czeglédi Zsolt[/caption] A magyar női vízilabdázók 14–11-re nyertek Hollandia ellen és bejutottak az elődöntőbe. Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói játékokon, miután a döntőben 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot. [caption id="attachment_127320" align="aligncenter" width="1923"]
Lőrincz Tamás, miután győzött a kirgiz Akzsol Mahmudov ellen a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának döntőjében. Lőrincz Tamás/MTI.hu[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!