Hirdetés

A demokratáké az utolsó szenátusi mandátum

A hivatalban lévő szenátor, a demokrata Raphael Warnock szűk győzelmét hozta Georgia államban a kedden megismételt felsőházi választás az előzetes eredmények szerint.

HN-információ
A demokratáké az utolsó szenátusi mandátum
A Capitolium, az amerikai törvényhozás épülete Fotó: Jacqui, Pixabay

A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint Raphael Warnock a szavazatok 97 százalékának összesítése után mintegy 40 ezer szavazattal állt republikánus kihívója, Herschel Walker előtt, ami behozhatatlan előnyt jelent.

Négy héttel ezelőtt hasonlóan szoros küzdelemben szintén a demokrata jelölt győzött, akkor 37 ezer voks volt a két politikus közötti szavazatkülönbség. A választást azért kellett megismételni, mert november 8-án egyikük sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

A demokrata győzelem azt jelenti, hogy a Kongresszus felsőházában, a Szenátusban a következő két évben 51-49 arányú demokrata többség lesz. Az alsóházban, a Képviselőházban már korábban eldőlt, hogy a republikánusok lesznek többségben: 223 képviselővel rendelkeznek majd, míg a demokraták 212-vel. Az új, 118. Kongresszus január 3-án alakul meg Washingtonban.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!