A csíkszentmártoni Sasfészek – 2. rész

Fotók: Potyó Judit

Székely falukép, porta, ház. Mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan? Mit jelentett régen, és miként értelmezzük manapság? Hogyan lehet napjainkban hagyománytisztelő modern házat építeni Székelyföldön, amely eleget tesz a 21. századi igényeknek? Sorozatunkban olyan építményeket mutatunk be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak bárki számára, aki megbecsüli a helyi, hagyományos népi építészet értékeit.

Az előző részben a csíkszentmártoni Sasfészekről írtunk, amelyet 1885-ben építettek, és most a ház új tulajdonosai úgy döntöttek, hogy megőrzik ezt a népi építészeti értéket. Potyó Judittal beszélgettünk, aki elmondta, hogy amikor szakmai véleményt kért építészektől, be kellett érnie a „Sok szerencsét!” jókívánsággal. Ráadásul, amikor egy mesterembert kérdeztek meg, hogy mennyibe fog kerülni a ház újjáépítése, kiderült, hogy akár újat is építhetnének.
– Azt mondta, hogy többe fog kerülni, mint ha építenénk egy teljesen új házat. Először abban reménykedtünk, hogy összejön a pályázat, de aztán le kellett mondjunk arról. Végül annak a mesterembernek a csapata dolgozott a házon, aki azt mondta, hogy nem éri meg – mesélte Judit.

Nem mindig lehet mindent természetesen
Tavaly júliusban fogtak neki a munkának, a ház egyik része meg volt süllyedve, mert a termeszek kiették az egyik sarkat. Ki kellett cserélniük a gerendákat, nyílászárókat, de amit lehetett, megtartottak. A régi gerendák közül felhasználták azokat, melyek jó állapotban voltak, a padlót pedig a cserépből készítették el. Úgy alakították ki az új házat, hogy használható és kényelmes legyen – például van padlófűtés –, de kompromisszumokat kellett kötniük.
– Nem minden tekintetben ragaszkodtunk a régi formához, de igyekeztünk természetes anyagokat használni, már amennyire tudtunk – jegyezte meg.
A falakat újravakolták, de Judit elmondása szerint annyira egyenetlenek voltak, hogy a vakolat állandóan megrepedt. Bent leszigetelték a falakat és gipszkartont tettek, illetve a cserép sem régi típusú – egyrészt azért, mert a tetőteret is be akarják építeni, másrészt pedig azért, mert a kerámiacserép annyiba került volna, mint a ház teljes tatarozása. Ahhoz ragaszkodtak, hogy az ajtók és ablakok fából készüljenek, de ez is többe került, mint az, hogy „felhúzták” a házat.

A bútorok, melléképületek új élete
A bútoroknak hosszú történetük van. Néhány darab a házban volt – ezek azok, amelyeket a kerekesmester készített, és már több mint nyolcvanévesek –, a többi pedig Judit nagymamájáé volt. Utóbbiakat lecsiszolta, újrafestette.
– Nagymama használta ezeket a konyhabútorokat, és tényleg használta, úgyhogy néhol le is kellett gyalulni őket – mondta.
Most épp egy szalonnatárolón dolgozik. Elmondása szerint ez egy hosszú, szekrényszerű bútor, aminek a két oldalán szita van, így jól szellőzik. Benne polcok vannak, erre tették régen a szalonnát. Judit gyógynövényszárítónak szeretné majd használni, préselt virágokkal fogja díszíteni, és ez lesz a lakás illatosítója.
Az udvaron van még egy csűr, amelyet újrafödtek, és már használják is, ha valamilyen rendezvény van az udvaron. Mint mondta, a jövőben a csűrt is átalakíthatják lakóházzá. A kapu mellett pedig ott áll a kerekesműhely, melyet még ezután fognak tatarozni, és Judit elmondása szerint ott majd helyi termékeket fognak árulni – elsősorban szentmártoni termelőkét.
A közösségi médiában Falusi Kalandok néven követhető a ház története, Judit itt ad hírt azokról az eseményekről is, amelyeknek a Sasfészek ad otthont.

Péter Ágnes

: an accessible web community