Hirdetés

A csíkiak raliznak és fociznak is

HN-információ

Napról napra, de olykor óráról órára változnak a hétvégére kiírt versenynaptárak minden sportágban, a koronavírus ismét beférkőzött a sportba. Ezúttal a Székelyudvarhelyi FC labdarúgói közül többnek is pozitív lett a koronavírustesztje, az FK Csíkszereda Elit ligás csapatai még karanténban vannak, így a megyebeli csapatok közül csak a megyeszékhely felnőtt focisai lépnek pályára. A csíki ralisok közül csak a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros indul el az idényzáró viadalon, amelyet a „szomszédban” rendeznek holnap és vasárnap. Lesz Forma–1 is, a „száguldó cirkusz” mezőnye először látogat Portimãóba.


Nem lesz Hargita megyében egyetlen hivatalos nagypályás focimeccs sem, ez viszont nem jelenti azt, hogy az FK Csíkszereda ne lépne pályára. A tervek szerint a megyeszékhely másodosztályú csapata amúgy is idegenben szerepelt volna a kiírás szerint, és ha a koronavírus nem szól közbe, akkor holnap Bukarestben a Metaloglobus ellen játszik a Valentin Suciu által irányított gárda. A találkozót a csíkiak a videomegosztó oldalon közvetítik élőben, így a fotelből szurkolhatunk a csíkszeredai csapatnak.
A koronavírus azonban álljt parancsolt az FK Csíkszereda Elit Ligában szereplő gárdáinak immár másfél hete, így ahogyan az elmúlt, úgy a hétvégére tervezett ötödik fordulóban sem lépnek pályára a csíki U19-es és U17-es focisok. Mi több, a járványügyi helyzet miatt november 1-jéig felfüggesztették a Székelyföldi Labdarúgó Bajnokságot is – közölte Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója és hozzátette, reméli, hamarosan újra tudják majd kezdeni a megmérettetést. A Székelyföldi Labdarúgó Bajnokság október 3-án rajtolt el, a pontvadászat az utánpótlás korosztálynak szól (U7, U9, U11, U13, U15), amelynek keretében a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia alközpontjainak csapatai mérték össze tudásukat.
Szintén a járvány miatt marad el a 3. Liga 5. csoportjában a székelyföldi rangadó is: hétfőn ugyanis a kötelező, kéthetente elvégzendő koronavírus-tesztelés során a Székelyudvarhelyi FC több focisa pozitív lett a COVID-19-re. László Zsolt csapatmenedzser szerint a 13 pozitív focis jól van, de akad közöttük olyan, akinek vannak a koronavírusra utaló specifikus tünetei. A játékosok otthoni elkülönítésben vannak, a korábbi pozitív esetet produkáló játékosoknak hétfőn jár le a kéthetes karantén. A székelyudvarhelyiek az ötödik fordulóban a kiírás szerint holnap kellett volna fogadják a Sepsiszentgyörgyi OSK II. csapatát, ám a Román Labdarúgó Szövetség a házigazdák kérésére elnapolta a meccset, amelyet november 3-án pótolnak a felek a küküllőmenti város stadionjában. Természetesen, ha addigra a játékosok koronavírustesztje negatív lesz mindkét gárdánál.
A női 1. Ligában nem rendeznek mérkőzéseket, hiszen a válogatott a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőiben vív két meccset. A csapat biztosan nem jut ki a kontinenstornára, hiszen a H csoportban 6 ponttal a harmadik helyen áll a 16 pontos Svájc és a 15 pontos Belgium mögött. A román válogatott – melynek a Székelyudvarhelyi Vasas Femina csapatából Geréd Erika és Ana Vlădulescu is a tagja – ma este Litvániával idegenben, kedden pedig Svájccal hazai pályán játszik.

Lesz rali…
A „szomszédban” zárul a hazai ralibajnokság 2020-es kiírása, a 10. Moldva Ralira a hagyományoktól eltérően szombaton és vasárnap kerül sor. A csíki ralisok közül csak a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros vesz részt, holnap Kománfalva, vasárnap Bákó környékén zajlik a viadal, a pályák könnyen megközelíthetők, és Bákó megyében nem kell maszkot viselni, így akár egy kis kirándulással egybekötött autóverseny-nézési szabadidős programot is be lehet tervezni, főleg a Csíki-medencében lakóknak.
Szombaton a Runcu, a Mojnyest és a Vermești, míg vasárnap a Bákó melletti Trebeș és Hemeiuș szelektíveket teljesíti két alkalommal a mezőny. Holnap az első versenyautó 9.50-kor indul el a Runcu gyorsaságin, 10.30-kor a Mojnyest és 11 órakor a Vermești szelektíven, ez utóbbi rajtja és érkezése nagyon közel van Kománfalva Bákó felőli kijáratához. A három szelektívből álló hurkon még egyszer végigmegy a mezőny, a gyorsaságikon az első versenygép 12.40, 13.20, illetve 13.50-kor indul el. Vasárnap 9.45, 12.25 és 15.10-kor indul el az első versenygép a Trebeș, valamint 10.25 és 13 órakor a Hemeiuș szelektíven, a verseny, valamint a bajnokság utolsó szelektívjét a bákói Speed Parkban tartják 16.10-től.
– A legtöbb gyorsaságit lombhullató erdők között tartják, és mivel az elmúlt években általában nyár elején tartották a Moldva Ralit, idén pedig most, késő ősszel, a lehullott levelek miatt sokkal világosabbak lettek a szelektívek, beláthatóbbak a kanyarok, a trükkös részek. De a pályák minősége nem sokat változott: porosak és kövesek – nyilatkozta lapunknak a tegnapi pályabejárásokat követően Cseh Vajk Imre. A csíki pilóta reméli, hogy az idén be tudják fejezni a Moldva Ralit. – A Vermești szakasz az elmúlt két évben végzetesnek bizonyult számunkra: 2018-ban az érkezést követő fékezési zónában borultunk fel, tavaly pedig ugyanott gyulladt ki a versenygépünk, idén reméljük, hogy nem Vermești lesz a végállomásunk – Mondta Cseh Vajk Imre. Hozzátette, a Vermești szakasz fékezési zónájából a követ, amely miatt felborultak, már tavaly elvitték, de idén árokásás volt a szakaszon, mert „valami vezetékeket fektettek le”, így elég puha a talaj.

A múlt heti hazai vereséget váltaná győzelemre az FK Csíkszereda                  fotó: Pál Zoltán / archív

…és Forma–1 is
Huszonnégy év után újra lesz Portugál Nagydíj, ám a Forma–1 mezőnye ezúttal nem Estorilban, hanem Portimãóban köröz majd. Az Algarve pálya Forma–1 szempontjából „szűz”: a 2008-ban épült létesítmény esetében nem sokkal átadása után szóba került, hogy része legyen a versenynaptárnak, de ez végül nem valósult meg, eddig. A pálya 4653 méter hosszú, így a futam 66 körből fog állni. A kilenc jobb- és hat balkanyart tartalmazó aszfaltcsíkot leginkább Barcelonához hasonlítják, azzal a különbséggel, hogy a pilótáknak jó néhány lejtővel és emelkedővel kell megküzdeniük. A pályán Forma–2 és 3-as futamokat tartottak, de versenyzett itt a Le Mans Series, tartottak FIA GT bajnoki futamot, a motorosok viszont sokat mentek rajta: MotoGP mellett a Superbike vb-futamoknak is házigazdája volt az Algarve-aszfaltcsík. A legtöbb pilóta szerint a vonalvezetés rendkívül élvezetes. Alexander Albon, a Red Bull Honda pilótája azt emelte ki, hogy a szintkülönbségek miatt több kanyarba is vakon kell bemenniük, és előfordul, hogy az ember úgy érzi, a kocsi pillanatokon belül a levegőbe emelkedik. Ebből a szempontból a 10-es és a 11-es kanyar lesz a legnehezebb, és hozzátette, a jelenség nehezebbé teszi a tanulási folyamatot a versenyzők számára. Forma–1-es autó utoljára 2008 végén, illetve 2009 elején körözött a portimaói aszfaltcsíkon, a jelenlegi mezőnyből csak Lewis Hamilton vett részt a Portugáliában rendezett teszten.
A Portugál Nagydíj szabadedzéseit ma 13, 16 és holnap 13 órától tartják, az időmérő holnap 16, míg a futam vasárnap 15.10-kor kezdődik, az eseményeket élőben lehet követni a Digi, a Telekom és a Look Sport csatornákon.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!