A családi jegy

lazar_hajnal_szerzokep_szinesA belépővásárlás általában senkinek nem a kedvenc elfoglaltsága, főként, ha előttünk kígyózó sor van. De azért időnként kénytelenek vagyunk végigvárni egy-egy sort. Ilyenkor hallgatjuk, hogy veszekednek körülöttünk: ne álljon a sor elejére, várja ki, amíg ő következik, mit képzel magáról, ne gyúródjon, és hasonlók. Aztán olyasmi, hogy miért halad ilyen lassan a jegyadás. Sőt olyan is van, amikor velünk veszekednek, vagy éppen mi vagyunk kénytelenek vitába bonyolódni. A sorban állás „szépségeit” igazán azok ismerik, akik az 1990 előtti időszakban már jártak vásárolni. Mostanában azonban nem éppen olyan a helyzet, de azért vannak alkalmak, amikor bosszantóan sokat kell várni egy belépőre, s esetleg közben, bosszantó dolgok történnek. Ilyen történt velünk nemrég. A gyermekünk sokszori kérésére rávettük magunkat, hogy elmenjünk a marosvásárhelyi állatkertbe. A kasszánál nem kellett sokat várni, csak néhány ember állt előttünk, közben tanulmányoztam a jegyárakat. Ki volt írva, hogy van családi jegy, gondoltam, azt választjuk, mert olcsóbb, mintha külön-külön jegyet vennénk. Kérdi a kasszás, hány gyerekkel vagyunk, mondom, egy. Erre azt válaszolja, egy gyerekkel nem lehet családi jegyet venni, minimum két gyerek kell. Rövid döbbenet után vitatkozni kezdtem vele, de rájöttem, fölösleges, nem ő írja a szabályokat. Ha nem a gyerek kedvéért mentünk volna, biztosan azt mondom, mégsem kérünk belépőt, de nem tehettem meg. Így történt, hogy száz kilométert utaztunk, hogy megtudjuk: egy gyermekkel mi nem vagyunk család…

Lázár Hajnal