Hirdetés

A belső terekben dolgoznak

HN-információ

Bár a gyergyószentmiklósi járókelők számára nem feltűnő, a tél folyamán is dolgoznak a fejlesztéseken a kivitelezők, ahol a körülmények megengedik. A Csodavilág napközinél, az uszodánál és a múzeumnál belső munkálatok zajlanak most. 


Leálltak a tél idejére a kültéri munkálatok Gyergyószent­miklóson. A belső terekben zajló munkálatokat azonban folytatják. A Csodavilág napközinél is dolgoznak még, és igaz ugyan, hogy úgy tűnik, nem lesz használható az épület már a második félév elejétől, a munkálatok a végefelé közelednek. 
– Az utolsó métereken szembesültünk olyan galibákkal, amelyeket már hamarabb is feltűnhettek volna, de csak most derültek ki. Ezért nem vagyok meggyőződve arról, hogy február 8-ra átadható lesz ez a napközi otthon. Mindent megteszünk azért, hogy ha néhány hetet késik is a munka, február végére tudjanak visszaköltözni oda a gyerekek – részletezte a több éve zajló beruházás helyzetét Csergő Tibor András, a kisváros polgármestere. Hozzáfűzte: amint sikerült befejezni a munkát, a földszinten és a tetőtérben is felújított termek várják majd a gyerekeket. A Csodavilág napközibe beíratott gyerekek egyébként már több tanéve a szintén felújított Pitypang Óvodaközpont épületébe járnak. Ha visszaköltöznek, az ott üresen maradt termeket a Csillagszem napközibe járó gyerekek fogják belakni, amint elkezdődik ott is a felújítás. 
Dolgozik a tanuszoda építésével megbízott kivitelező vállalat is, azonban a vártnál lassabban halad a munka. Most a korlátokat, konnektorokat szerelik a létesítményben, falakat festenek. Az udvarán térrendezésre is szükség lesz, amint az időjárás megengedi. 
– Nem a mi kompetenciánk ez a beruházás, az Országos Beruházási Társaság építteti a tanuszodát, de igyekszünk felgyorsítani a folyamatot, minden héten odalátogatunk, egyeztetünk a kivitelezővel. Március végére talán sikerül elvégezni ott is a munkát, és akkor nyár elején már tudja fogadni az úszókat, ha megengedi majd a járvány – fejtette ki az elöljáró. A polgármester még elmondta: a Tarisznyás Márton Múzeum főépülete is felújítás alatt áll, európai uniós forrásokból újul meg az ingatlan műemléknek nyilvánított része.
– A múzeumnál leálltak a munkálatok, hiszen korábban elhanyagolták a gázbekötést, emiatt a belső fűtésrendszert nem lehetett elindítani. Bízok abban, hogy tavaszra elkészülünk ezzel a beruházással is, hiszen csak belső munkálatok és az eszközbeszerzés van hátra – mondta erről Csergő Tibor, és hozzátette: a felújításból kimaradt ingatlanrészt is mindenképpen rendbe teszik a közeljövőben. Mint részletezte: pályázatot nyújtottak be ennek érdekében, ha a pályázat nem nyer, önerőből is készek elvégeztetni a munkát.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!