A belső béke ajándéka, hogy az életem úgy szép, ahogy van; és akkor megértem, hogy törékenységem ellenére rengeteg kivételes dolog jöhet létre általam: egy kétségbeesett arcon a mosoly, egy kiábrándult tekinteten a szelídség, elvárásoktól és túlkapásoktól merülő életben a hit biztonsága. Miközben elérhetetlen elvárásokkal törtetünk magunk vagy mások irányába, olyan jó lenne néhány életpillanatra felfüggeszteni ezt a szívtelen vergődést, és hagyni, hogy az élet jóérzése meglepjen és formáljon bennünket. A legfontosabb, amit magunk vagy mások irányába tehetünk, hogy kifogásaink helyett megtanuljuk jobban értékelni az életet önmagunkban és másokban, hisz egyre inkább felfedezzük, hogy annyi mindenért köszönettel tartozunk: az első és talán az utolsó szóért; hogy nem hagytak el akkor, amikor kiábrándítóak voltunk; üvöltéseinket hamarább elfelejtették, mint szeretetünket; és hűtlenségeink ellenére átölelően visszafogadtak, miként a mennyei Atya. Az élet mindig ott szerethető, ahol a tévedéseket megpróbálják jóvátenni és azt mondják, ne haragudjál, szülőm vagy élettársam, hogy olyan sokszor megbántottalak, de annyi mindent köszönhetek neked. Megmásíthatatlan az az érzés, hogy vagytok nekem. Ezért szükségem van rátok, akkor is, ha néha durvaságaim felerősödnek bennem. Szükségem van az Istenre akkor is, ha olyan sokszor káromolom őt, vagy éppen szégyellem megvallani benne való bizalmamat. Olyan sok embernek egyszerűen hagyja, hogy kihűljön a szíve és elengedi a hála csodáit az életéből, és önmagával és a vele együtt élő emberekkel szemben könyörtelen zsarnok lesz. A tévedések, a bűnök, veszteségeink is velünk és bennünk születnek, de fölülmúlnak, helyesebben fölemelnek, ahányszor beismerjük és jóvátesszük. Egy olyan mesterkélt világképet erőltetünk magunkra, mely kizárólag mások hibáira figyel és örömét leli abban, ha kiteregetheti azokat a bűnöket, melyek az ő életét is behatárolják. Ujjal másokra mutogató életből, még ha Isten szavával érvel is, egészen biztosan hiányzik az egészséges önbecsülés, önszeretet, és aligha ismerte meg életében az átölelő befogadás, megbocsátás jóságos érzését. Inkább készítünk egy képet egy tragédiáról, minthogy bajtársiasan viselkedjünk.

Bilibók Géza plébános