Hirdetés

A B csoportba sorolták a VSK Csíkszeredát

HN-információ
A klubvezetők előzetes megbeszélését követően a Román Kosárlabda Szövetség vezetőtanácsa elkészítette a hazai felnőtt férfibajnokság csoportbeosztásait. Ősztől az országos bajnokságot két értékcsoportban szervezik és lesz 1. Liga is. A VSK Csíkszereda a B jelű, azaz a második értékcsoportba kapott besorolást. [caption id="attachment_89394" align="aligncenter" width="1000"] Matevz Magusar (a levegőben) ősztől is a VSK Csíkszereda irányítója lesz. Meghatározó játékosa volt csapatának Fotó: László F. Csaba[/caption] A Román Kosárlabda Szövetség (RKSZ) vezetőtanácsa a hét elején készítette el a csapatok beosztását a férfi kosárlabda-bajnokság 2019/2020-as idényére. A döntés szerint az országos bajnokságot két értékcsoportban szervezik meg, a csoportokat a 2018/2019-es idény végső rangsora alapján alakították ki. Ugyanakkor lesz másodosztályú pontvadászat is, amely 1. Liga néven szerepel majd. A 2019/2020-as idényben az A csoportot az elmúlt szezon első nyolc helyén végzett csapat alkotja majd. Ide kapott besorolást az idei bajnoki döntőt vívó BC CSU Nagyszeben és a VSK CSU Nagyvárad, a két kisdöntős, a Kolozsvári U-BT és a VSK U Craiova, az 5–6. helyekért harcoló VSK Temesvár és BC U FC Arges Pitești, illetve a hetedik Bukaresti Steaua és a nyolcadik Bukaresti Dinamo Știința. A B csoportban a 2018/2019-es idény 9–16. helyén végzett csapatokat sorolták, a második értékcsoportban szerepel majd a CSO Voluntari, a VSK Phoenix CSU Galac, a VSK Marosvásárhely, a VSK Medgyes, az ABC Athletic Konstanca, a VSK Mára­marossziget, a VSK Csíkszereda és a VSK Focșani. Azonban egyik csoport sem tekinthető véglegesnek, ugyanis az A csoportba sorolt temesváriaknak adósságaik vannak egykori játékosaikkal szemben, a galaciak pedig több éve tartozást halmoztak fel a szakszövetség felé. A RKSZ döntése szerint amennyiben a két klub nem rendezi tartozásait a nevezési határidőig, azaz június 15-ig, úgy csapataikat nem írják be a 2019/2020-as bajnoki idényre. Ebben az esetben Temesvár helyét a CSO Voluntari venné át, míg a B csoport akár hatcsapatosra is csökkenhet. Temesvár viszont nehéz helyzetben van, ugyanis a jelenlegi CS SCM néven bejegyzett klubot a korábban CSM néven futó csapat utódjaként ismerte el a nemzetközi szövetség, így a játékosok felé felhalmozott adósságot is az új gárda kell kifizesse, ez pedig nagyságrendileg félmillió euróra rúg. Értesüléseink szerint van rá esély – de nem sok – arra, hogy az új klub törlessze a régi gárda által felhalmozott adósságokat, a galaciak viszont biztosan kifizetik a szövetség felé a tartozásukat. Az 1. Ligában az idei szezon 17–21. helyén záró csapatok nevezhetnek, éspedig Bukarestből a Rapid, az Agronomia, a CN Aurel Vlaicu, valamint az ACS Târgu Jiu – amely VSK-vá alakul át – és a Kolozsvári U SK. Bejelentette csapatformálási igényét a VSK Bukarest, ugyanakkor több A csoportos gárda jelezte, szatellit csapatokat indítana az 1. Ligában. – Nem ért meglepetésként a döntés a csoportbeosztásokat illetően, hiszen korábban a bajnokságban részt vevő klubok vezetőinek tanácskozásán ezek a javaslatok hangzottak el, a szövetség gyakorlatilag elfogadta azt, ami ott elhangzott – nyilatkozta lapunknak Lászlófy Botond. A VSK Csíkszereda elnöke és egyben a férfi kosárlabdacsapat edzője hozzátette, a csoportbeosztásokat tekintve nem lesz könnyű dolga az általa irányított gárdának. – Az elmúlt idényből kiindulva erős lesz a B csoport mezőnye. Célokról azonban még korai beszélni, hiszen a szezon előtti igazolások után derül ki, hogy melyik csapat hogyan és kikkel erősített – szögezte le Lászlófy. A lebonyolítás A bajnokságba június 15-ig nevezhetnek a csapatok, a bajnokság pedig a tervek szerint október 5-én rajtol és 2020. június 10-ig ér véget. Az alapszakasz során az A és B csoportban egy oda-vissza kört játszanak a csapatok (14 mérkőzés/csapat), a középszakaszban pedig két hatos és egy négyes csoport lesz. A piros csoportba kerül az alapszakaszt követően az A csoport első hat helyezettje, a sárga csoportba sorolják az A csoport utolsó két, valamint a B csoport első négy helyezettjét, míg a kék csoportban a B csoport utolsó négy helyezettje küzd tovább. Mindhárom színű csoportban egy újabb oda-vissza kört játszanak majd a csapatok, a piros és sárga hatosban tíz, a kékben nyolc mérkőzése lesz minden gárdának. A rájátszásban a piros csoporthoz csatlakozik a sárga csoport első két helyezettje, így egy újabb nyolccsapatos csoport lesz, az így kialakult sorrend alapján játsszák majd a negyeddöntőket, ennek győztesei az elődöntőbe jutnak, amelyet a sikeresen abszolválók a döntőért játszhatnak. A negyeddöntők, az elődöntők, illetve az érmekért kiírt párharcok egyik fél harmadik sikeréig zajlanak, az 5–8. helyért az összecsapások egyik fél második győzelméig tartanak. A 9–16. helyért – akárcsak a 2018/2019-es idényben – három kört játszanak a csapatok. Első körben a sárga csoport 3., 4., 5. és 6. helyezettje a kék csoport 4., 3., 2. és 1. helyezettjével játszik a 9–16. helyekért, majd a második körben az előző párharcok győztesei a 9–12., a vesztesei a 13–16. helyekért szállnak harcba. A harmadik körben a második kör győztesei a 9–10., a vesztesei a 11–12. helyekért játszanak, az alsó ágon érdekeltek pedig a 14–15., valamint a 15–16. helyekért szállnak harcba. A helyosztó párharcok egyik fél második sikeréig zajlanak, a pályaválasztás a középszakaszban jobb helyezést elérő csapatot illeti. Játékjogok A férfi kosárlabda-bajnokságban legtöbb tizennyolc fős kerettel nevezhetnek a csapatok, amelyből hat játékos lehet külföldi. Az átigazolási időszak augusztus 5-én kezdődik és október 2-ig tart, az idény során hat játékost cserélhet ki egy csapat 2020. február 29-ig. A szabályzat szerint a találkozó minden pillanatában a pályán kell legyen egy romániai játékos, az első félidőben – az első és a második negyedben – pedig kötelezően használnia kell minden gárdának egy U23-as romániai játékost. Az idegenlégiós-korlátozás a keretet illetően nem érvényes azokra a csapatokra, amelyek a nemzetközi porondon is szerepelnek, nekik lehet tehát több, mint hat külföldi is a keretükben, azonban a hazai bajnoki mérkőzésekre közülük csak hatot nevezhetnek. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!