Hirdetés

Sok hűhó

Máthé-Háromszéki Eszter
Becsült olvasási idő: 3 perc

Azt hiszem, büszkék lehetünk magunkra, hogy olyan bőségesen virágzó országban élünk, ahol mindenre jut bőven az államkasszából. Például az ünnepségek alapos, mindenre kiterjedő előkészítésére.
Igyekszem nyitott szemmel járni, így kedd reggel azonnal feltűnt a Csíkszereda központjában, a színház előtti útszakaszon állomásozó rendőrautó, de mivel rendbontókat nem láttam, egyszerű közúti ellenőrzésnek véltem. Aztán a nap előrehaladtával feltűnt, hogy a szervek jelenléte állandósult, és a felszabaduló parkolóhelyeket azonnal bójákkal vonják ki a forgalomból. Délre már körülbelül három-öt parkolóhelyet sikerült ekképp lefoglalnia a két rendőrnek. A gépkocsivezetők tájékoztatására nem fecséreltek túl sok szót a rend őrei, ha valaki parkolni szeretett volna, egyszerűen közölték, hogy nem szabad, és felszólították, hogy haladjon tovább. A kora délutáni órákban megduplázták a jelenlétet, és este nyolcra kevesebb mint tíz autó maradt a Temesvári sugárút Promenád és színház előtti szakaszán. Ugyan a rendőrség honlapján nem találtam arra vonatkozó tájékoztatást, hogy miért ürítik ki a teret, eszembe jutott a prefektusi hivataltól szerda reggel 10-re szóló, a függetlenségnap napjára kapott meghívó.
Félreértés ne essék, a hősöknek jár a tisztelet, a hazáért életüket adó katonák megérdemlik, hogy időről időre megkoszorúzzák az emlékművet. De indokolatlannak érzem, hogy az esemény előtt 24 órával elkezdjék megbénítani a városközpont forgalmát. Ezért lenne pár javaslatom a rend őreinek: például, hogy kérjenek tanácsot a hulladékgazdálkodó vállalattól, akik szépen sorjában minden lakónegyedben rávették a gépkocsivezetőket, hogy egy-egy napra szabaddá tegyék a terepet, amíg az utcát felseprik. Vagy a kényelmetlen utcai szolgálat helyett maradjanak a számítógép előtt, használják az adatbázisukat, és rendszám alapján szólítsák fel a járművek tulajdonosait. De legelső sorban talán azt, hogy tájékoztassák a lakosságot, s ha így tesznek, lehet maguk is meglepődnek azon, hogy mennyire együttműködő tud lenni a népség.
Az egész napos akciót szemlélve viszont az is eszembe jutott, hogy a járőrök mennyire érezhetik megbecsültnek magukat a sziszifuszi munkát végezve, és hogy biztosan már mindent megtettek a lakosság biztonsága érdekében, és mára egyetlen ittas ámokfutó, gyorshajtó sem veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét, esténként nyugodtan sétálhatunk a városközpontban. De továbbmenve, reptereinket széles autópályák kötik össze, közel 30 kisgyerek figyelmét nem egyetlen pedagógus igyekszik lekötni egész nap, a kórházakban fekvő betegeknek mindig van egy ápoló, aki a segítségére siet, és különben is minden a legnagyobb rendben van. Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen bőségben élünk.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!