Hirdetés

A fejlődés a fő cél Szentábrahám községben

Harmadik mandátumának felénél jár Simó Dezső-Szabolcs, Szentábrahám község vezetője. Eleinte tanácsosi tisztséget töltött be, volt alpolgármester, végül elődje lemondását követően vette át a hat faluból és két tanyabokorból álló Gagy menti község irányítását.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 4 perc
A fejlődés a fő cél Szentábrahám községben
Egészségházzá alakítják a régi orvoslakást Fotó: Hadnagy Éva

Kezdetben nem volt könnyű dolga Simó Dezső-Szabolcs polgármesternek, hiszen a csőd szélén álló községet ismét a fejlődés útjára kellett állítania. Az első mandátuma végére sikerült kilábalniuk a felhalmozódott adósságokból, a második mandátuma idején pedig elkezdődhetett a tervezés és a fejlődés.
– Már 2013-ban megnyertünk egy EU-s projektet, és befejeztük a gagyi vízhálózatot. A második mandátumban kezdett cserélődni a csapat is, azelőtt mindössze hét emberrel dolgoztunk feszített tempóban. 2016–2017-ben nagyon sok pénzt tervezésre fordítottunk, az elkezdett projektek pedig 2018–2019-re kezdtek beérni – elevenítette fel korábbi mandátumait.
Mint mondta, kultúrotthonokat újítottak meg, ravatalozókat építettek, utakat javítottak, de műgyepes focipálya és játszótér is készült a községközpontban az évek során.
Harmadik mandátuma alatt fő célja, hogy befejezhessék a megkezdett projekteket, és ezáltal is a község fejlődését szolgálják.
– Terveket készítettünk ezúttal is, folytatódott a ravatalozóépítés, de a kultúrotthon felújítását, aszfaltozást, középületek javítását is tervezzük. Mindezek mellett egészségházat is szeretnénk kialakítani – vázolta az elképzeléseket.
Kifejtette, a községközpontban van egy régi épület, amely egykor orvosi lakás volt, ezt szeretnék megmenteni. Be is nyújtottak egy pályázatot az Országos Befektetési Ügynökséghez, első körben pozitív visszajelzést kaptak rá.
– A tervek szerint szakorvosok rendelnének havonta egy alkalommal, ezzel is megkönnyítenénk a lakosság számára a szakorvosi ellátáshoz való hozzáférést, hiszen így nem kellene városra utazniuk – közölte az elöljáró.
Tavaly befejezték a községhez tartozó tanyavilág, a Solymosiláz napelemes rendszerrel való felszerelését, ezt is sikeres pályázatnak köszönhetően valósították meg. A 355 ezer lejes támogatásnak tizenöt háztartás a haszonélvezője.
Évente bővítik a község térfigyelő kamerarendszerét, jelenleg 40, különböző típusú kamerával rendelkeznek, ezzel is növelve a közbiztonságot. Jelenleg a családorvosi rendelő teljes körű felújításának végső simításai zajlanak, de bővítették a hivatal gépparkját is számos haszonjárművel.
Idén elkezdik a község mind a hat falujában az intelligens közvilágítási rendszer építését, ezt szintén nyertes pályázat révén, egymillió lejből valósíthatják meg. Mivel a községben csak a megyei úton van aszfalt, ezért évente szükség van az utcák kavicsozására, karbantartására. Az elmúlt években nagyon sok erdei, mezei utat is korszerűsítettek. Az elöljáró elmondta, amíg nincs kész a szennyvízelvezető rendszerük, addig nem tudnak aszfaltozásra pályázni, éppen ezért úgy döntöttek, kiválasztanak pár olyan szakaszt, utcát, ahol rendben van a hálózat, és azt saját erőből, kiegészítve Hargita Megye Tanácsa támogatásával, leaszfaltozzák. Ez összesen 1,4 km-es szakaszt jelent.
A jövőben elkezdődhet a szennyvízelvezető rendszer bővítése is, hiszen az Anghel Saligny programból 11 millió lejes támogatást kaptak. 
– Nagyon összetett és bonyolult ez a projekt, ugyanis parciálisan építették ki a rendszereket. Ezt szeretnénk most átépíttetni és bővíteni. Már csak néhány engedélyre van szükségünk, akkor megkötjük a szerződést, és kiírhatjuk a közbeszerzést rá – közölte.
Napközi építésére is sikeresen pályázott Szentábrahám község az Országos Befektetési Vállalatnál. A polgármester bízik benne, hogy még idén meghirdethetik a közbeszerzési eljárást, és akár a munka is elkezdődhet. Mint mondta, jelenleg napközi működik Szentábrahámon, de az épület annyira rossz állapotban van, hogy már nem lehet megmenteni. Éppen ezért a jelenlegi épület mögötti területen épülne fel a napközi otthon, és amikor átköltöznek a gyerekek, lebontják a jelenlegi épületet.
– Bízom benne, hogy sikerül felépítenünk, jelenleg a prioritási lista élén szerepel a napközi. Önrészünk is van a projektben, hiszen a mostani épület lebontása, területrendezés, parkolók kialakítása a mi feladatunk lesz, de így is vállaljuk – fogalmazott. 
240 ezer euróból újítják meg a magyarandrásfalvi kultúrotthont, ami hatalmas épület, régen tanárlakások, sőt az iskola is benne működött. Többször végeztek rajta javítási munkálatokat, de mostanra megérett már a teljes felújításra a polgármester szerint. Mint mondta, a gagyi és a szentábrahámi művelődési házat szintén uniós forrásokból korszerűsítették, Csekefalván több részre bontva végezték a munkát, s már csak a firtosmartonosi kultúrotthon van hátra.
– Elég sok mindennel készülünk a következő évekre is, de a legfontosabb, hogy a megnyert pályázatokat véghez vigyük, megvalósítsuk – nyomatékosította a polgármester. Elmondta, sok céljuk van, amelyeket meg szeretnének valósítani a jövőben, éppen ezért folyamatosan konzultálnak a lakossággal, de a sport és kulturális tevékenységek támogatására is figyelmet fordít.
Kiemelte, nagyon büszke a mögötte álló csapatra, a hivatal alkalmazottjaira, akik nagyban megkönnyítik a munkát.
– Az egyik legfontosabb számomra, hogy nagyon jó csapat épült ki a hivatalban az utóbbi években, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. 2017-et megelőzően nagyon nehezen ment a munka, mert sok volt a belső konfliktus. Mára egy olyan csapatot sikerült kiépíteni, amely tudja dolgát, és jó szívvel végzik azt, a lakosok visszajelzései is ezt bizonyítják – mondta a községvezető.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!