Hirdetés

Tél van már?

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc

Hol késel, tél? – tehetjük fel a kérdést nap mint nap, hiszen már januárban járunk, de hó még gyakorlatilag nem esett. Fekete volt a karácsonyunk és a szilveszterünk is, sőt mintha csak április elején jártunk volna, olyan melegek voltak az év elején. Egymás után dőltek meg a melegrekordok országszerte, csicseregtek a madarak, hóvirágokra és ibolyákra is lehetett bukkanni a fű között, sőt a becsapott növények még rügyeiket is elindították. A hegyekben sem volt rózsás a helyzet, szinte minden maradék hó elolvadt és a téli sportok helyett a napozás került előtérbe. 
Szegény gyermekek, a téli vakációs bakancslistából nagyon sok pontot nem tudtak teljesíteni, elmaradt a hógolyózás, szánkózás és a hóemberépítés is. Máskor is volt már melegebb a téli hónapokban, na de ennyire?! 
A meteorológusok szerint is kétségbeejtő a helyzet. Idén januárban annyira elvékonyodott a hóréteg a Bâlea-tónál, hogy ilyenre közel fél évszázada nem volt példa. Január 4-én mindössze 26 centiméteres hóvastagságot mértek a 2000 méter magasan fekvő tónál. Statisztikák szerint legutóbb 1990-ben volt hasonló vékonyságú a hóréteg, akkor ugyanebben az időszakban 30 centiméteres volt a környéken a hóréteg. 
Azon gondolkodtam, hogy tényleg ennyire bőrünkön tapasztalhatjuk a klímaváltozás és a globális felmelegedés hatásait? Vajon a mi unokáink majd fogják tudni, hogy milyen is a tél valójában? Vagy a négy évszak már csak papíron fog létezni? Az elmúlt években is főleg latyak, sár, eső és plusz fokok jellemezték a teleket mindannak ellenére, hogy az évszázad teleinek voltak beharangozva. 
Bár biztos vannak, akik szeretik és teljesen elégedettek a jelenlegi időjárással, mert nem hiányolják a hideget, én bevallom, nekem nagyon hiányoznak azok az igazi szép telek. Emlékszem, milyen volt, amikor ,,rendes időben” megérkezett a tél, és kitartott egészen addig, ameddig helye volt a naptárban. Hogy idén lesz-e hó, és ha igen, mikor, azt egyelőre még nem tudni, de reméljük, március előtt csak lesz alkalmunk leporolni és kipróbálni a padláson porosodó szánkókat. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!