Hirdetés

Emberélet madártávlatból

Különleges célt tűzött maga elé a 27 éves Szász Emil, aki gyerekkora óta vágyik arra, hogy díszmadarakkal foglalkozzon. Madárkertjében már közel 40 madárfaj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 5 perc
Emberélet madártávlatból
Művészi érzékkel teremtett madarak. Több mint szenvedély, életcél Fotó: Szász Emil archívuma

 A korondi fiatal tervei szerint nyár elején nyitja meg a nagyközönség előtt madárkertjét, akkorra már 50 fajjal. A vállalkozót többek közt a szenvedélyről, szükségletekről és a madarak tartásáról kérdeztük.

– Hogyan kezdted a madártartást, hobbi vagy szenvedély számodra?

– Komolyabban 5-6 éve kezdődött, de közel 10 éve tartok madarakat. Hagyományos háziállatokkal kezdtem: tyúkfélékkel, pulykákkal, utána vettem más fajtákat is, de annyira nem tetszett meg az a gazdálkodás. Viszont nagyon tetszettek a pávák és a díszmadarak, és elhatároztam, hogy addig dolgozom, míg egy pávapár árát sikerül kigyűjtenem. Ezután már jöttek a fácánfélék, és más különböző fajok, folyamatosan vágytam más szebbnél szebb madarakra, így kezdődött. Ez több mint szenvedély, az életcélommá vált: mindig abból szerettem volna megélni, amit szeretek, így jött a madárkert gondolata. Nevezze mindenki, ahogy szeretné, de valamilyen felsőbbrendű erőnek nagyon van művészi érzéke, hogy ilyen csodálatos állatokat tudott teremteni. Ha minden jól megy, tavasszal egy újabb projektet sikerül megvalósítani: papagájházat szeretnék létrehozni, valamint egy vízimadár-részleget.

Szász Emil

– Mekkora befektetést igényel a madárkert létrehozása, milyen nehézségekkel kell szembenézned neked mint állattartónak? 

– Minden évben igyekszem értékesíteni a madarak szaporulatát. Ez azt jelenti, hogy fió­kákat nevelek, azokat eladom és a befolyó összegből új párokat szerzek be. Jelenleg külföldön dolgozom, előző években is kijártam, hogy tudjak a madárkertbe fektetni, szeretném most már elindítani, és ha minden jól megy, már ki is tudjuk nyitni a parkot nyár elején. Ehhez még megközelítőleg 20 ezer euróra van szükség. Minél ritkább és egzotikusabb egy madár, annál drágább, olyan madaram is van, amelynek 500-600 euró párja, nos, ezeket nagyon nehéz beszerezni az otthoni fizetésből. 2021 ősszén volt egy mélypontom, amikor bejött a róka és több ezer eurós pusztítást okozott. Akkor az volt a célom, hogy 50 pár, különböző fajú madárral zárjam az évet, ami után a róka bejött, csak harminc körüli faj maradt, páronként 100-200 eurós veszteséggel számoltam akkor.

– Milyen fajta madaraid vannak most?

– Jelen pillanatban 30-35 faj van, ez remélhetőleg májusig 50-re nő. A madárkeretet legkevesebb ötven fajjal szeretném indítani. Jelenleg 12 fajta fácán, lila, fehér és harlekin páva, különböző fogolyfajok, szürke és vöröslábú, kacagó és más gerlék is vannak, tavaly egy copfosfürj párt is sikerült beszereznem. Vízimadarak közül: apácalúd, nílusi lúd, különféle fütyülő ludak, mandarin, bahama, amazonasi és számos más récefaj is van, szintén tavaly kezdtem el a papagájok beszerzését is. Az arapapagáj gyerekkori vágyam, viszont egyelőre túl borsos lenne az ára, kisebb és közepes fajokkal szeretnék indítani, hiszen különösen a gyerekeknek nagyon izgalmas lehet azokkal találkozni, ismerkedni. Elsősorban nagysándorokat szeretnék most, és több amazonasit, mert azok a világon a legjobb hangutánzók.

Szász Emil

– Mekkora helyre van szükségük a madaraknak, hogyan kell kialakítani számukra a megfelelő élőhelyet?

– A körülményeimhez képest igyekszem a lehető legnagyobb teret biztosítani nekik. A pávának például legalább 3 x 3 méteres terület kell, mert mikor az uszályát szétrázza, az minimum 3 méteres. Fontos, hogy a madárnak legyen elég helye megfordulni, ne törje össze a tollait. A röpdéknél azt kell figyelembe venni, hogy teljesen legyen behálózva, a fácánok és pávák repülnek és rendes borítás nélkül ezt bármikor megtehetik. Nálam negyede van befödve a röpdének, a többi része hálóval, hogy ha havazik vagy esik, a madarak tudjanak kijönni, hiszen elképesztő például a havazást mennyire élvezik. 

– Mire kell figyelni a madarak táplálása során, igényelnek különösebb bánásmódot? Körülbelül mennyibe kerül egy havi eleség és fenntartás?

– Nehéz lenne megmondani, függ a tápok és a takarmány minőségétől is, de nem olyan sok. Figyelni kell a takarmányozás változatosságára, hiszen attól lesz szép fényes tollú, egészséges a madár. Én magkeverékkel szoktam etetni, van, hogy be is keverem itthon. A papagájok apróbb magkeveréket igényelnek, ezt más termelőtől is kell beszereznem. Mikor még csak néhány madaram volt, azt hittem, a kukorica–búza–árpa–napraforgó magkeverék elégséges lesz, viszont nem volt az. Biztosítani kell nekik az ásványianyag-fedezetet az emésztésükhöz, homokot kell adni nekik, időközönként ajánlott a vizüket is vitaminozni, szezonális gyümölcsökből is jó ha mellétáplálunk akár dinnyével, szőlővel, cseresznyével. A friss zöld fű is kimondottan fontos, pláne vízimadaraknak, lúd és réceféléknek. Az a madár, amelyik kényelmesen és nyugodtan szaporodik a környezetében, azt jelenti, hogy jól érzi magát.

– Vannak lehetőségeid más források bevonására, pályázatok, amiknek segítségével megkönnyítheted a fejlesztéseket?

– Egy időben keresgettem ezeket, de mivel nem nagyon találtam lehetőségeket eldöntöttem, hogy megcsinálom önerőből először kicsiben, aztán idővel saját magát fogja felfejleszteni. Minden nem lesz egyből tökéletes, bármilyen vállalkozást vegyünk alapul.

Szász Emil

– Mi betegítheti meg a madarakat, mi jelent megoldást ebben az esetben?

– Sokszor megkapom azt a kérdést, hogy nem fáznak-e meg. Nekem, ha maradunk a fácánoknál, legtöbb himalájai fajom van, a vadászfácán él ezek közül a legalacsonyabban, de az is hidegtűrő, szereti is a hideget. Ők viszont a nyári forróságot kevésbé szeretik, a himalájai fényfácán például ki nem állhatja a meleget, akár a tragopánok, amelyek szintén nem tűrik, viszont a hóban nagyon szeretnek játszani. Tudni kell, hogy ezek mind vadmadarak, ebből fakadóan sokkal kevesebb betegség is terjed közöttük. De védeni kell a huzattól és a nem megfelelő gabonától, mert légúti betegségeket és náthát is okozhatnak. Ami nagyobb gondot okoz, hogy nem találni olyan állatorvost, aki ért a díszmadarakhoz, ez jelentős hátrányt jelent.

– Mennyibe kerül, ha egy pár különleges díszmadárra vágyik az ember?

– A legolcsóbb talán a vadászfácán, fiókaként egy párat nagyjából 150 lejért be lehet szerezni. Az értékesebbeknek, például arany-ezüstfácán nagyjából 350–400 lej párja. De ez a faj tisztaságától és a tenyésztőtől is függ. A tragopán és a kék füles fácán már 600-700 lej között, a pávák ára páronként pedig 1200 lejtől kezdődik ivarérett állapotban, ezt hároméves korukra érik el. Legdrágább a jávai páva, ezeknek 3000 euró is lehet párja ivaréretten. A récék és ludak ára pedig nagyjából 400-500 lej között mozog. Mindenkinek azt ajánlom, aki szeretne díszmadarat tartani, hogy alaposan járjon utána a fajnak, melyek a szükségletei és tud-e megfelelő helyet biztosítani neki, hiszen ezek tudatában nem kis anyagi kártól védjük meg magunkat. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!