fotók és szöveg: Fodor Zsuzsánna

Valós történet egy román fiú és egy magyar lány kapcsolatáról. Elmesélve üzenetek, képek és halvány emlékek által, a magyar lány szemszögéből.

 

 

– Az este mikor?

– Az éjjel.

– „Tegnap éjjel”, mert „az éjjel” nem lehet a múlt éjszaka.

 

 

– Gondolunk, gondolkodunk?

– ?

– Hogy helyes?

– Másképp gondolkodunk.

– Jó.

 

 

– Megértettem, mikor azt mondtad, hogy nem akarsz Csíkszeredába költözni, de pillanatnyilag én sem költöznék Brassóba.

– Gondolhatod, hogy én ott sehol sem lennék. Különböző okokból.

– Igen, tudom.

– Azt hiszem, neked könnyebb lenne itt elfoglaltságot találni.

– Ha munkavállalásra gondolsz, valóban több lehetőségem van. De szabadúszóként nehezebb, mert a nulláról kellene kezdeni a kapcsolati háló építését.

– Új kihívások, új helyek. Új emberek. Ráadásul sok magyar közösség.

 

 

 

– De van „mell” is, igaz?

– Nem. Mellek. Két mell.

– De… van „mell”, aminek nem „didi” a jelentése.

– Nocsak, milyen hamar rákeres. Igaz. Igazad van.

– Amikor a kebledet jelöli a szó vagy a mellkasodat…

– Mellre szívod, nem kebelre. Kebelbarát, nem mellbarát.

 

 

– Nézd, Szusza.

– Zsuzsa.

– Úgy. Bocsánat. Mindig elfelejtem, melyik az első.

 

 

 

– Miért volt ez az érzésed?

– Mert abban a pillanatban, amikor azt mondtad, hogy nem hallasz engem, felsóhajtottál. És valamit mondtál magyarul. Hogy húznám bele…

– Nem hiszem, hogy magyarul mondtam volna valamit.

– Nem is ez a baj. Románul is mondhattad volna. Sóhaj volt. Bánatos.

– Azért sóhajtottam, mert nem hallottalak jól, és sok elveszik így mindabból, amit egymásnak akarunk mondani.

– Ezek szerint én félreértettem. De egy másfajta sóhaj volt :))

– Nem szeretem, hogy gyakran félreértünk bizonyos dolgokat.

– Előfordulhat, hogy képzelődök. S elhiszem, hogy a félreértések nem tetszenek neked. De legalább elmondjuk, s megbeszéljük. Azt hiszem, ez nagy dolog.

– Tisztázni szeretnék egy dolgot: soha nem fogom kihasználni azt a tényt, hogy te nem tudsz magyarul, és nem fogok neked vagy rólad rosszat mondani magyarul.

– Nem is erre gondoltam. Nem azt mondtam, hogy káromoltál. De azt hittem, hogy valami olyasmit mondtál, hogy fuck it annak, ami történik.

– Igen, ez lehetséges.

 

 

– Torkában a foga…

– A foga? Esetleg a szíve.

 

 

– Ma délután álmodtam. Álmomban románul beszéltem.

 

 

– Ez nem jó jel, nekem is volt egy Cristinám.

– C-vel vagy K-val írta a nevét?

 

 

…vagy azt mondanád: „köszönöm, hogy a számodra egyik legfontosabb kapcsolatban megpróbálsz az anyanyelvedtől különböző nyelven beszélni”, ahelyett, hogy a legkönyörtelenebb kritikusom lennél. Ez jelentené azt, hogy elégedett vagy.

 

 

– S csak ők ketten maradnak.

– Hát ki jöjjön még?

– A dalban pedig mind jöttek.

– Jaaaaa… Hogy van az az ének?

– „Egy elefánt hintázott egy pókhálón. S mivel az nem szakadt el, hívott még egy elefántot. Két elefánt…” Aztán három, s így tovább.

 

 

– Vicc volt.

– A viccek fele elveszik leírva. Értsd ezt meg. Mi pedig harminc százalékot elveszítünk a nyelvi különbözőségek miatt. S maradunk vagy húsz százalékkal : )

 

 

– Két érdekes cikket olvastam egy lélektani oldalon. Szeretnéd, hogy elküldjem neked?

– Majd szeretném.

– „Majd szeretném.” Mit jelent tulajdonképpen? Azaz értem a jelentését, de mintha mást is jelentene, mint amit én tudok.

– Olyasmi, hogy „szeretném a jövőben”.

– Tudod, milyen az, amikor véletlenül rossz szavakat használsz. Ez történt tegnap este. Nem megfelelő szót használtam.

– Magyarul nagyon jól tudom, hogy milyen szavakat használok, úgy hogy ne hasonlítgasd a két helyzetet. Te is nagyon jól tudod, hogy milyen szavakat használsz, mikor románul beszélsz.

 

 

– Tudod, ugye, hogy a „sziasztok” a „szia” többes száma? Azaz mindkettőnknek köszöntek.

 

 

– Ki írta a magyar nyelvű szöveget?

– Én.

– Más írás, mint a román nyelvű…

– Babe… nézd meg jobban. Első alkalommal csinálok ilyet. Én írtam.

– Szép üzenet, köszönöm.

 

 

– A képeken nem vagyok ott teljesen. Ilyen vagyok a kapcsolatunkban is?

– Néha.

 

 

A Common Ground nyolc dokumentumfotóban elmesélt történetet jelent arról a közös terepről, amelyet különböző etnikumú emberek keresik a helyüket. A fotókat Fodor Zsuzsánna, Ioana Moldovan, Andrei Pungovschi, Mircea Reștea és Bogdan Dincă készítette. A Documentaria projektjét a News Spectrum Fellowships és az International Press Institute támogatta.

Link a teljes projekthez: https://www.commonground.documentaria.ro/wp/

 

: an accessible web community