Hirdetés

Korszerű felszerelésre pályáztak

HN-információ
Összesen 3000 lej értékben videoprojektort és vásznat, illetve konferenciatáblát vásárolt a Maroshévízi Református Egyházközség a Communitas Alapítványtól, illetve az RMDSZ-től kapott pályázati összegekből – tájékoztatta lapunkat Barticel Kiss Krisztián református lelkész. A korszerű felszereléseket a református közösség különféle programjaihoz használják, amelyek az ifjúság oktatását és szórakoztatását szolgálják. – Maroshévíz és környéke – Galócás, Salamás, Hodos, Tölgyes, Székpatak, Bélbor, Göde és Gödemesterháza – szociális, gazdasági és magyar identitás szempontjából igen hátrányos helyzetben van, pedig Székelyföld közepén található – mondta a lelkipásztor, aki szerint az ezeken a településeken élő fiatalok vannak leginkább kitéve az elvándorlás és beolvadás veszélyének. Mint jelezte, ezeken a szórványtelepüléseken a magyar gyerekek negyede román iskolába jár, a magyar családok egy része románul beszél otthon is. „Az egyház ezeknek az iskoláinkból hiányzó, de felekezetükhöz még ragaszkodó gyerekeknek és ifjaknak szervez programokat, és nemcsak a magyar nyelvű oktatásban részesülőknek” – hangsúlyozta Barticel Kiss Krisztián. Elmondta, hogy Maroshévízen, illetve a már említett többi településen rendszeresen tartanak ifjúsági bibliaórákat, bibliaismereti vetélkedőket, de szerveznek olyan szociális jellegű rendezvényeket is, mint a karácsonyi csomag készítése, favágóprogram és az öregek megsegítése. Ugyanakkor vannak etnikai és kulturális jellegű rendezvényeik is mint például a gitár-, mandolin- és furulyaoktatás, amely három korcsoportban zajlik. Mint mondta a lelkész, e tevékenységekhez szükségesek a pályázati pénzből vásárolt felszerelések, ugyanis mostanig ezeket az eszközöket kölcsön kérték a helyi iskolától, a tanévkezdéstől viszont, már nem igényelhetik. ifi-program


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!