Hirdetés

16. Erdélyi Táncházzenészek Találkozója

HN-információ
Kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat, mesterkurzusokat és jó hangulatú muzsikálásokat tartottak az elmúlt hétvégén a XVI. Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján. Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete szervezte négynapos rendezvénynek a gyimesközéploki borospataki skanzen adott otthont. 2006-ban szervezték meg először az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját. A korábbi évekhez képest – a járványügyi előírások miatt –  visszafogottabb volt az elmúlt hétvégén tartott hagyományőrző rendezvény, de még ez sem szegte a résztvevők jó hangulatát. Erről mi magunk is megbizonyosodtunk. A gyimesi skanzenhez közeledve már távolról lehetett hallani Erdély különböző tájegységeinek népi muzsikáját. A helyszínen Molnár Szabolcs szervezőtől, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete elnökétől megtudtuk, a zenésztalálkozóra nemcsak Erdély minden tájegységéről, hanem – a lazuló járványhelyzet miatt – már Magyarországról is érkeztek muzsikusok és előadók. – Kiemelném Szász Jóskát, az Üsztürü zenekarból, illetve Kádár Ignácot, Bálint Zsombort és Benedek Dezső professzor urat, akik Magyarországról jöttek és előadásokat tartottak. Különben az volt az első találkozó célja, hogy összegyűjtsük és találkozási lehetőséget biztosítsunk a táncházzenészeknek. Akkoriban még elég kevesen voltunk, kb. 40-50-en, és ez a rendezvény azóta teljesen kinőtte magát. Minden évben megszervezzük, és az első találkozókhoz képest annyival egészítettük ki, hogy komoly szakmai előadásokat is biztosítunk, mindennap van legalább kettő, esténként pedig gálaelőadással zárjuk a napot – részletezte Molnár Szabolcs. A csütörtöktől tegnap délig tartó zenésztalálkozón szakmai előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket tartottak, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete vezetősége beszámolt a tavalyi tevékenységeikről és jövőbeli terveikről is. Közös koncertet tartottak a Kallos tanoda zenész növendékei és a Lelkes zenekar. A mesterkurzusokat a magyarpalatkai Kodoba Florin és a szászcsávási Csányi Sándor vezette. Csányi Sándor lapunk érdeklődésére elmondta, évek óta rendszeres résztvevője az Erdélyi Táncházzenészek Találkozójának. – Körülbelül a 13. vagy a 14. éve, hogy itt vagyok. Köszönöm, hogy mindig elhívnak. Szép és jó hangulatú táborok vannak itt, mindig jókat muzsikálunk. Nagyon jól érezzük magunkat. Úgy látom, hogy nemcsak a régiek tudnak jól muzsikálni, hanem a fiatalok is – mutatott rá a hagyományőrző népzenész, aki beszélgetésünk előtt a búzásbesenyői Katona Péterrel muzsikált. A találkozó nemcsak szakmai tapasztalatszerzést, hanem igazi tartalmas kikapcsolódást is jelent – erről számolt be a fiatal népzenész. – Másodjára veszek részt ezen a találkozón, a tavaly voltam először. Nagyon jó élmény, hogy sok zenésszel és sok-sok baráttal találkozunk, zenélünk, itt minden gondot elfelejtünk, jól érezzük magunk – mondta Katona Péter, miközben Florinnal újabb közös muzsikálásba kezdtek. A XVI. Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Halmos Béla- és a Csoóri Sándor Program támogatta.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!