Hirdetés

Átvehetők a zarándokkártyák, a szervezők ajánlják

HN-információ
Megérkeztek a főesperesi hivatalokba azok a zarándokkártyák, amelyeknek fontos szerepe lesz idei csíksomlyói pünkösdi búcsún. A különböző színkódokkal ellátott belépők a nyeregben való tájékozódást segítik elő, a szervezők minden résztvevőnek azt ajánlják, éljenek a lehetőséggel és vegyék át ezeket. Urbán Erik OFM, az Erdélyi Ferences Rend tartományfőnöke lapunk érdeklődésére elmondta: a búcsún való részvételt sem az oltáshoz, sem a belépőkártyához nem kötik, de a szabályokat érdemes betartani, hogy méltóságteljes legyen az ünneplés. Az Alcsík-kászoni Egyházkerület főesperesi hivatalába már hétfő délután megérkeztek az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú újdonságai, a zarándokkártyák. Keresettek a zarándok kártyák Amint azt Pál-Vilmos Barna alcsíki főesperes, csikszentgyörgyi plébánostól megtudtuk: tegnap délelőtt elkezdték igényelni a belépőket községbeli az érdeklődők. – Nagy öröm számomra, hogy egy év kihagyás után idén újból részt vehetünk a búcsún. A sok bizonytalanság eredménye viszont az lett, hogy nem sok keresztalja indul majd a kerületről Csíksomlyóra, úgy látom, az emberek inkább egyénileg vennének részt a zarándoklaton – jelentette ki Pál-Vilmos Barna. Az alcsíki főesperes megjegyezte: a távolságtartásra vonatkozó szabályokat nehéz betartani a keresztalják esetében, így azok rendszerint kisebb létszámmal indulnak el. Mint ismeretes: a különböző főesperesi hivatalok más-más színű zarándokkártyát kaptak, azért, hogy könnyebben tudják megtalálni kijelölt helyüket a Nyeregben. A tájékozódás részleteivel kapcsolatban Urbán Erik OFM, az Erdélyi Ferences Rend tartományfőnöke nyilatkozott lapunknak. Közölte: a zarándokok útvonala nagyjából megegyezik majd a korábbi években megszokottakkal, mégis fontos szerepük van a különböző színkódoknak. – A fő cél az, hogy ne legyen kavarodás, zsúfoltság és az alcsíkiak ne felcsík felől közelítsék meg a Hármashalom-oltárt. A jelenlévő önkéntesek a kártyák alapján igazítják majd el a zarándokokat, és segítenek a távolságtartás betartásában – közölte Urbán Erik OFM.  Be lehet menni a templomba, de csak rövid időre A Nyeregben térképeket is kihelyeznek majd, azokon is látható lesz a színkódok magyarázata, és a zarándokok régiónkénti elhelyezkedése. Minderre a járványhelyzet miatt van szükség, továbbá fontos, hogy a nem egy háztartásban élők betartsák az előírt távolságot egymástól. Urbán Erik egyéb fontos részletekről is beszámolt, mint mondta: egyénileg be lehet menni a kegyszoborhoz, de a híveknek főhajtás után távozniuk kell. Senki nem időzhet a templomban hosszasan. – A keresztaljáknak azonban változatlanul tilos a belépés a kegytemplomba. Az intézkedések lényege a tehermentesítés, törekszünk a jelenlévők megszűrésére is. A búcsún vásárolt kegytárgyakat megáldjuk, de szigorúan tilos hozzáérinteni ezeket a kegyszoborhoz. Kérjük a híveket, erre is figyeljenek – részletezte a ferences tartományfőnök. Hangsúlyozta: a búcsún való részvételt sem az oltáshoz, sem a belépőkártyához nem kötik, bárki részt vehet rajta, aki betartja a fent említett előírásokat. – Mi azt ajánljuk az embereknek, hogy jöjjenek el, vegyenek részt a pünkösdi búcsún. A fizikai távolságtartás nem egyenlő a lelki távolsággal, az idei ünnep jó alkalom lesz arra, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Persze fontos az is, hogy, aki eljön, legyen türelmes, hiszen valószínű, hogy a sorban állások miatt várakozni kell, de aki imádságos lelkülettel jön el Csíksomlyóra, az méltósággal részt tud venni ezen az ünnepen – összegezte a ferences provinciális.

Keresztes Bea



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!