Hirdetés

Szilágy Megye Tanácsa megvásárolná a zsibói Wesselényi-kastélyt

HN-információ
A Szilágy Megyei Tanács szerdai ülésén kinyilvánította: élni kíván az elővásárlási jogával, és megvenné a zsibói Wesselényi-kastélyt, amelyet évek óta árulnak az örökösök – nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Róbert István, az önkormányzat alelnöke. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus elmondta: az önkormányzati testületben a kormánykoalíció pártjainak  képviselői támogatták az erre vonatkozó előterjesztést, mely megkapta a megyei képviselők kétharmados támogatását. A szociáldemokrata önkormányzati képviselők nem vettek részt a szavazáson, már egy korábbi napirendi pont tárgyalásakor távoztak a gyűlésteremből. A tanács öttagú tárgyalóbizottságot jelölt ki, amelyet Szilágyi Róbert István vezet. Ez a testület készíttet újabb szakértői értékbecslést, és kezdi el a tárgyalásokat a kastély örökösének képviselőjével. A politikus elmondta: reményei szerint 30-60 napon belül megköthetik a szerződést a kastély megvásárlásáról. Hozzátette: ha sikerül megegyezni, és az önkormányzat tulajdonába kerül a kastély, arra számítanak, hogy EU-s forrásokból tudják felújítani. Kijelentette: mindenképpen kulturális rendeltetést szánnak az épületnek. A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam csekély összegű kártérítést fizetett az épületért, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. Az örökösök azért kényszerültek a kastély eladására, mert belátták: nem tudják előteremteni a felújításhoz, karbantartáshoz szükséges összeget. A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne. Visszaszolgáltatásáról 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság. A Szilágy megyei önkormányzat azt követően élhetett az elővásárlási jogával, hogy korábban a román kulturális tárca lemondott erről.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!