Hirdetés

Prémium tejtermékeket ismerhettek meg az érdeklődők a csíkszeredai vásáron

A PremiLact partnerség is részt vett az elmúlt hétvégén Csíkszeredában a Szabadság téren megrendezett Böjti Csemege Kárpát-medencei Sajtmustrán, helyi és hagyományos termékek vásárán. A főtéren felállított sátorban elhelyezett igényes standon finomabbnál finomabb sajtokkal várták az érdeklődőket.

Létai Tibor

A PremiLact partnerség a projektvezető Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE) segítségével valósult meg, melynek célja, hogy elősegítse a helyi piaci szereplők közötti együttműködést a termékek rövid ellátási láncokon keresztül történő értékesítése céljából. A projektben partnerként a Csengő Mezőgazdasági Szövetkezet is szerepet vállalt. A szövetkezet ügyvezetője, Gál Zoltán elmondta: a rövid ellátási lánc (REL) a termelő és a vásárló közötti lehető legrövidebb útvonalat jelenti, amin keresztül a termék eljut a vásárlókhoz.

A REL így közvetlen kapcsolatot teremt a termelő és a fogyasztó között, csökkentve vagy teljesen kiiktatva a közvetítőket. A termékek frissebbek maradnak, minőségüket megőrzik, hiszen rövidebb utat tesznek meg a termelőtől a fogyasztóig, így a termékeket kevesebb ideig kell tárolni, raktározni, ami egy fenntarthatóbb és tudatosabb értékesítési megoldás, biztosítva a fogyasztók számára, hogy közvetlenül helyi termelőktől vásároljanak minőségi termékeket, támogatva ezzel a helyi termelői közösségek munkáját. A projekt keretében sikerült vásárolniuk egy áramfejlesztőt, egy vákuumozót és egy sajtszeletelő gépet. Mindezek segítségével biztonságosabbá és gyorsabbá tehető a termelés. A projektet az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében, vissza nem térítendő európai forrásokból finanszírozzák.

Fb
A PremiLact egy olyan prémium tejtermékeket promotáló rövid ellátási lánc, amely a helyi gazdálkodás és a közösség támogatását helyezi előtérbe. A kezdeményezés hat helyi partner együttműködésével alakult meg – a már említetteken kívül: Pál Csilla és Szakács Árpád gazdálkodók, Kishavas panzió, Sapientia EMTE –, amelynek célja, hogy a Szépvíz környéki helyi termelők támogatásával minőségi tejtermékeket, elsősorban sajtféléket állítson elő. A PremiLact segítségével a Szépvízen és 75 kilométeres körzetében lakók rövid időn belül minőségi és friss árucikkeket vásárolhatnak meg.

Fb



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!